Főoldal | OKtuning rovatok | Balesetmegelőzés | A hátsó biztonsági öv is fontos


A hátsó biztonsági öv is fontos

Balesetmegelőzés
2007. december 05. | Guru

Hátsó biztonsági öv használat kötelező mindenkinek

A Magyarországon 2000-ben megalakult a GRSP Magyarország, azaz a Partnerség a Közlekedésbiztonságért Egyesület. A szerveződés célja, hogy a közlekedésbiztonság javítása érdekében segítse a kormányzati-, civil- és üzleti- szektor összefogását. Ez valami olyasmit jelent, hogy koordinálja a rendelkezésre álló, de eddig külön-külön célok eléréséért felhasznált erőforrásokat, így hatékonyabban lehet egy-egy közös célért kampányt folytatni.

A légzsák csak a biztonsági övvel együtt használva védhetMiként a nyugat-európai testvérszervezetek, úgy a magyar is évről-évre önálló kampányokat finanszíroz a közlekedésbiztonság valamely témakörében. Idén már a harmadik éve témájuk a biztonsági öv használata, amelyben alaposan le vagyunk maradva a fejlett világ, vagy Európa más országaihoz képest. Az egyesület bízik a kampányaik hatékonyságában, szeretnék, ha az övhasználat elérné 60 százalékot – elképesztő, hogy nálunk ez az érték az álomhatár. Ebből az adatból könnyen kisakkozható, hogy jelenleg csak minden második ember köti be magát, ami még mindig rengeteg haláleset forrása. Számítások szerint a jelenlegi, évi 1100-1300 közúti halálesetből 85 százalékos övhasználat esetén legalább 250-300 elkerülhető lenne. Különösen igaz ez a hátsó biztonsági övek esetében.


A rendszeresen autózók jelentős hányada a mai napig nincs tisztában azzal a ténnyel, hogy a hátsó biztonsági öv használata épp úgy mindig, minden esetben kötelező, mint az elsőé. További tévhit, hogy a hátul utazók nem szenvedhetnek súlyos sérülést, de az sem köztudott, hogy akár egyetlen be nem kötött, hátsó ülésen utazó személy minden vele utazó testi épségét, életét veszélyezteti, hiszen baleset esetén elölre csapódva okoz sérülést még a bekötve utazó elöl ülőknek is.

Biztonsági öv technika a mai autókban„Mára ott tartunk − említette Pausz Ferenc rendőr-ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője −, hogy baleseti helyzetünk a 25 európai ország átlagához viszonyítva enyhén szólva is szörnyű. Míg az EU átlaga szerint az egymillió utaskilométerre eső közlekedési áldozatok száma 102, addig ez a szám nálunk 280. Ez azt jelenti, hogy egy évben 400-500 emberrel több hal meg Magyarországon közúti balesetben, mint ahogy az az EU átlagából következne. Míg a legtöbb tagállamban − beleértve Csehországot, Lengyelországot, vagy Szlovéniát is − a használati ráta 70 százalék feletti, a régebbi tagok között pedig szinte mindenütt meghaladja a 80 százalékot. Közben mi 2002 óta folyamatos, de lassú fejlődéssel értük el a mai, nagyjából 50 százalékot.

Természetesen a szigorú ellenőrzés önmagában nem hatékony, mint ahogy a figyelmeztetés, tájékoztatás sem, a kettő csak együtt működik jól – vélekedik Pausz Ferenc. El kell érnünk, hogy a biztonsági öv készséggé váljon, hogy az autósnak − üljön elöl vagy hátul − hiányérzete, rossz érzése legyen, ha nem köti be magát. Addig pedig ellenőrzünk és tájékoztatunk.”

Volkwagen Passat törésteszt EURO NCAP




Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel is!

Ehhez a cikkhez még nem tartozik fórum.

Ha létre szeretnél hozni egyet hozzá, loginolj be!

Fel az oldal tetejére
Hírkereső

Keresés a Balesetmegelőzés cikkei között:

Részletes keresés

Hirdetés

A rovat legfrissebb hírei
Így használd, okosan vásárolj
2013. január 18.

2009. március 30.

2009. február 26.


Hirdetés

Page generated in 0.084125 seconds.