A MACROM márkanévvel először 1983-ban találkozhattunk Németországban. Kezdetben csak a csúcskategória volt kapható és az is csak az anyaországban. A gyártó a puritánságáról, és a zeneszeretetéről volt híres, így a márkára is ez lett a jellemző. 1989-ben megalapították a MACROM LTD-t, mely csak ezzel a márkával foglalkozott. Ami azonban nem változott a minőség, és a megjelenés.
Már csak pár nap és megint érezhetem, megint átélhetem! Tököl, szeptember 27. vasárnap: a benzingőz és a borzongás áthatolja testem, dübörgő V8 szól mellettem!
Még két nap van hátra Csehország legnagyobb tuning rendezvénye, a Tuning Salon Brno nyitásáig, melyen a show történetében először magyar autók is képviseltetik magukat! A hazai csapat végül összesen 12 autósra duzzadt, mellyel a klubszcéna legnépesebb standját fogjuk megtölteni odakint. Ismerd meg te is a hazai kiállítókat!
Mindenki, szerel , tuningol, készül….. hogy mire? Az év utolsó Dragracing gyorsulási versenyére !! Szeptember 26.-án minden eldől, kiderül kik lesznek 2009 Bajnokai, csúcstartói!!!
Ez nem más mint Tököl, szeptember 12-én, a Köztársaság Kupa IV. fordulóján, ahol minden alkalommal nemzetek csapnak össze! A magyar válogatottal megint lengyel, szlovén és horvát profi versenyzők mérik össze vasaikat és képességeiket. Nincs hosszas sorban állás, nincsenek pénzért vett előjogok, itt gyorsított gyorsulás van olcsóbb belépőért, olcsóbb nevezési díjért, és az ország legmagasabb pénzdíjazásáért!
Elkezdődött! Magyarország egy nem mindennapi eseménynek ad otthont, amelynek a neve KOE azaz King Of Europe, vagy magyarul: Európa Királya. Szeptember 4-5-6. Kiskunlacházán megrendezésre kerülő Street Európa bajnokság melynek története már 6 évre nyúlik vissza.
Másfél hónap diéta után kiéhezett pilóták és farkaséhes nézősereg felvonulásával ismét Máriapócsra látogat a keresztben csapató karaván. Beleadunk mindent, mi nem szégyen, éjszakai csatára hívjuk Európa driftereit és szájtátva várjuk, hogyan küzdenek a magyar bajnoki sorozat résztvevői.
Már csak egyet kell aludni, és Debrecenben megnyitja kapuit a háromnapos őrület: a környék két nagysikerű kiállítás-sorozata, az Autó-Motor Show, valamint a Devil Tuning Fesztivál összefogott, és egy hatalmas parádéval lepik meg a nagyérdeműt! Részletes infók és programok itt!
VW-államalapítás, drag-alkotmányozás augusztus 20-án a Hungaroringen! Hamarosan itt a szezon legnagyobb volkswagenes bulija! A Hungaroringen végre nemcsak VW konszernes autód szépségére, különlegességére lehetsz büszke, hanem valódi tudását, gyorsaságát is letesztelheted a Forma-1-es pályán!
Már csak kettőt kell aludni, és kezdetét veszi az INFERNO BEACH PARTY, mely közvetlenül a Balaton partjára várja a hazai tuning autós társadalmat, egy remekbeszabott háromnapos összejövetelre. A részletes programlistáért és infókért katt ide!
Talán jó hír az autó hifi kedvelőinek, hogy a sorban bezáró autó hifi boltok és műhelyek ellenére partnerünk, a MasterCar Audio újult erővel és a DLD Acoustics új subjaival valamint a kiváló Kicx erősítőkkel újra a piac vezető szegmense lehet.
Ha hobbid a tuning-autó, s ilyen típusú kocsit szeretnél értékesíteni vagy vásárolni, érdemes rendszeresen megvásárolni az Auto Tradert, vagy meglátogatni a hamarosan megújuló weblapjukat.
2009. 08. 15 –én a 0815.hu a JSZV, az Eagles Amerikai Football csapat és a Hostess Plaza bemutatja a Budapest – Balaton autós - motoros tájékozódási túrát, azaz az első Magyar Flúgos Futamot.
Mint azt már bizonyára hallottátok, a Fusionhifi csapata összeállított egy csomagot, mely egyszerre hely és pénztárca barát. Ezeket a termékeket először, ilyen párosításban egy Suzuki Swift építése során használták fel. Mi is meglepődtünk az eredményen!
Két hete megnyílt az első magyar Infiniti szalon. Ott jártunk, Nagy Dávid márkaigazgató elmesélte, hogy valószínüleg ősszel az Infiniti tuning partnert választ!