SzeptEmberFeszt 2011 Tuningtalálkozó - beszámoló
Idén nem volt rekord
Vegyes érzésekkel érkeztünk az idei SzeptEmberFeszt pörköltfőző fesztivál mellé szervezett tuningtalálkozóra, mely „Nemzetközi Tuning Parádé” néven várta a tunereket, valamint az érdeklődőket a Népligetbe.
Az első élményként a tavalyról már jól ismert irdatlan minőségű bevezető út fogadott, amin, mint utólag kiderült, nem is kellett volna bejönni, legalábbis akkor már nem, amikor megérkeztünk. No, de ezt meg ki tudta. Végigdöcögve aztán egy kifeszített sárga szalaggal találtuk szembe magunkat, két kissé pálinkás leheletű biztonsági őr kíséretében, akik nem túl kedvesen tájékoztattak róla, hogy itt aztán nem megyünk be meg ne menjünk erre, he. Mivel a rengeteg üres hely ellenére 10 méteres körzetükben parkolni sem engedtek, és a vita odáig fajult, hogy „valami rendezőt vagy hívjunk fel bentről”, vagy húzzunk onnan a búsba, jobbnak láttuk odébb letenni – egyébként tuningolt – autónkat.
A nem túl jó kezdet után kissé borúlátóan kezdtem meg a szemlélődést is, mindehhez az aláfestést pedig a találkozó melletti színpadról üvöltő elviselhetetlen gyermekműsor adta – bár lehet, csak én voltam ennyire negatív, de egy jó nagy adag mélytengeri antarktikus csend inkább esett volna jól helyette.
Az autós eseménynek lekerített területen, a tavalyról megszokott módon parkoltak az autók, illetőleg most az út mögötti erdős-poros terület is bevetésre került, elsősorban az oda felparkolni képes amerikai vasak számára. A kör alakú füves terület pedig ezúttal is a hangnyomás versenynek adott otthont, mely a Kicker versenysorozatának aktuális állomása is volt egyben.
A komoly ínyencségeket sejtető promóció ellenére, idén láthatóan autókból, és kiállítókból is kevesebb volt, mint a 2010-es, esőbe fordult rendezvényen. Lehetett ennek oka az ősszel érkezett nyár, a hitel- és benzinválság, vagy az ugyanezen a napon tartott számos más rendezvény, de rekorddöntésre most nem került sor.
Hasonlóan, a beharangozott programok és látnivalók is elég foghíjasak voltak. A különböző versenyekből – gumihajítás, autó felismerés, stb – egyet sem láttam, persze ettől függetlenül ezek még meg lehettek tartva. Azonban – hogy csak néhányat említsek – tuning párbajról, szexi autómosásról, drift bemutatóról (vagy ez a szintén elmaradt IMI Team-féle gumiégetés lett volna?) senki sem hallott; a Kickeresek két Murcielagóját leszámítva, a beharangozott több tucat luxusautót és az országban csak itt megtekinthető többmilliós veterán Rolls-Royce-t sem éppen találtuk meg.
Volt azonban gumiégetés és csikorgatás, csak úgy ad hoc jelleggel a nézők között, na és persze az ilyenkor elmaradhatatlan álló helyzetben való motortúráztatás – ez utóbbi időközönként szervezett keretek között, a kipufogó hangnyomás mérés alkalmával. A zajjal járó versenyek mellett volt „Stílusok a Kerekeken” névre hallgató autó-szépségverseny is, sok kupával, különdíjjal és éves pontverseny végeredménnyel.
A nemzetközinek meghirdetett találkozón összesen 3 szlovák, 1 álszlovák, és egy osztrák rendszámot sikerült összeszámolni, ami a 330 résztvevőhöz képest azért enyhén szólva karcsú. Az amerikai vasak közt viszont volt néhány tényleg szép gyöngyszem, még ha azok gyári mivoltunkban nem is igen voltak ontopic autók.
Túl sok egyéb maradandót nem hagyott bennem az idei SzeptEmberFesztes tali, mindent összevetve – és a talán kissé borúlátóra sikerült beszámoló ellenére – nem volt jobb, vagy rosszabb, mint bármelyik másik hasonszőrű találkozó. Nemzetközi Tuning Parádénak nevezni azonban ezt az egészet, egy egészen picit talán túlzás. Kicsit szerényebb hozzáállással, kevesebb ígérettel, vagy több megvalósult programmal szerethetőbb lenne az egész – persze ez csak saját meglátás.
X
Jelenleg ezt olvasod: SzeptEmberFeszt 2011 Tuningtalálkozó - beszámoló
Én a magam részéről úgy gondolom hogy egy igazi autóépítőnek nem az fogja a legnagyobb örömet okozni ha kap egy ilyen kis kupácskát, és a találkozó végén lefotózzák az összes többi kupácska tulajdonosával..
.. sokkal komolyabbat jelent ha olyan akinek az autójában van fantázia, megkeresik hogy figyi, költenénk az autódra X összeget, és marketingeljük egymást ide-oda kicsit hogy mindenki jól járjon valamennyire.. vagy csak azért kapod, mert jó úton jársz, és hogy inspiráljunk (az ilyen "szponzorok" nevét maga a találkozó már eleve rommámarketingeli, mert nem pusziért ajánlja fel ő sem azt hogy nyereményként segít valakin.. )
meg mondjuk ez eleve nem könnyű.. mert egyrészt ahány autó, annyiféle cucc.. már ha eleve az adott forgalmazónál akárcsak esélye legyen annak hogy X autóhoz Y cucc ott lesz a polcon... + az árkategória is más mondjuk egy komplett futómű egy civichez, meg egy Suprához, pl.. másrészről meg azokat is nehéz így jutalmazni, akinek tulajdonképpen már minden megvan az autóján, és azt lehet rá mondani hogy készen van... meg az is kérdéses hogy kinek mire lenne éppen szüksége az autójára.. meg akkor tényleg minőségi cuccot kell osztogatni mert a gagyinál jóesély van egy "köszi, nem kérem" ebayről jön a jó cucc válaszra..
vannak ilyen joker ötletek, teszemazt mondjuk oké, építünk egy kipuffrendszert az autódra
, vagy coolercsövezést, coolerrel... ezek pl többnyire eléggé custom épített dolgok..
de mondjuk egy futóműnél nehéz, mert vagy tömegautókban gondolkodik az ember, és akkor lesz hozzá valami.. vagy komoly utánajárás.. és mondjuk hiába adna az ember egy kocsi alá teszemazt Tein-t, ha csak az Eibach gyárt hozzávalót.. meg ugye ez azon is múlik hogy az adott "szponzor" mit forgalmaz, mert biztos a saját portékáját tolná... :)