IV. Raceland Kupa!

Hagyományszerűenl, április 28-án, szombaton a nagysikerű Raceland Kupa ismét megszervezésre kerül, Szegeden, napfény városában! Hasonlóan az eddigi évekhez, a rendezvényen természetesen csapatunk is teljes vállszélességgel vesz majd részt.

Aki benevezett a három korábbi fordulóra, biztosan tudhatja, hogy a főszervező BG Tuning co. vendégszeretetének, tuning találkozók terén nincs párja. Az esemény gerincét – melyre ezúttal is a Szeged Pláza parkolójában kerül sor – a rendkívül értékes díjakért folyó autó szépségverseny jelenti majd, melyre a kezdőktől egészen a legkomolyabb építőkig várják hazánk tunereit.

A versenyen két kategóriában lehet majd nevezni: Profi és Amatőr, avagy a már kompletten megépített autókéba, és a még épülőkébe. A cél mindezzel, hogy minden lelkes autóépítőt támogassanak a hazai szcénában, egyedi elképzeléseinek megteremtésében. A részvétel a rendezvényen természetesen teljesen ingyenes, az autó szépségversenyen való nevezés díja pedig jelképes 500 Ft, melyben már egy könnyű uzsonna is benne van.

A nyeremények idén sem akármilyenek! Az Amatőr és a Profi kategória dobogósai idén is nagyvonalú díjazásban részesülnek, melettük pedig további, egyéni díjak is kiosztásra kerülnek, melyekre legfőképp a még épülő autók tulajdonosai számíthatnak. Megéri tehát nevezni, bármilyen stádiumban is áll az autód!

A zsűrizés délután 1-kor fog kezdődni, így az érkezésre és a nevezésre reggel 9:00-tól 13:00-ig van lehetőségetek. Korán érkezni pedig érdemes, hiszen a reggel érkezőket a már hagyományos, ingyenes, frissen készült péksüteménnyel várják, de a később jövőknek is jutni fog az eszem-iszom dínom-dánomból!

A rendezvény nem csak az optikát építőknek kedvez, hiszen a helyszínen a Kicker idei versenysorozatának aktuális fordulójára is nevezhetsz autóddal!

Az autók mellett számos program vár Benneteket: egész nap a Happy DJ’s Team live mixe adja a talpalávalót, a beltéri színpadon pedig a Megasztárból ismert meglepetés sztárvendég-formáció lép majd fel. A rendezvényen természetesen a Carstyling.hu színpad is teljes üzemben áll rendelkezésetekre, melyen bárki bemutathatja, vagy csinos hostessek kíséretében lefotóztathatja autóját. 

Ha pedig már ott vagy, a Pláza egész nap tuningolt akciókkal és finomhangolt árakkal vár minden látogatót, érdemes lesz tehát szétnézni a Házban is!

Ne feledjétek tehát: Április 28. szombat: IRÁNY SZEGED! ;)

Helyszín: Szeged Pláza parkoló. 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 119. Időpont: Április 28. 9:00-tól
Nevezés: 13:00-ig
Díjátadó: 19:00

Fontos:
Kérünk mindenkit, hogy a rendezvény adatlapján mielőbb jelezze részvételi szándékát, mivel a szervezők több autót is a Házon belülre szeretnének parkoltatni.

Több megjelenítése
Kevesebb megjelenítése
Carstyling.com stand a helyszínen
Hazai rendezvény
Szervező
www.raceland.hu
Kezelő(k)
carStyling
Helyszín
Szeged, Pláza parkoló,
Dátum
2012.04.28
Kezdés
09:00
Kontakt
Benda Gábor
Telefon
0620 932 3082
Web
www.raceland.hu
Programok
Te is részt veszel ezen a rendezvényen?

Iratkozz fel Te is az eseményen megjelenők listájára, vagy nézd meg, ott lesznek-e a haverok!

Miért hasznos kiemelni a rendezvényeket?

Ha szeretnéd, hogy kedvenc autós eseményeid nagyobb reklámot és látogatottságot kapjanak, a kiemelés segítségével tudod az összes rendezvényes oldal jobb szélén, saját bannerrel megjeleníteni őket. A banner a hozzájuk feltöltött fejléc-képből készül automatikusan, a remek lehetőséget pedig a rendezvény SMS útján történő szponzorálásával érheted el.

Az SMS-szponzorálás szabályai

A rovatunkba feltöltött összes esemény egyedi ID-vel látjuk el. Ezt a számjegyekből álló azonosítót alább találod, a szöveges üzenet létrehozásához pedig erre lesz szükséged a későbbiekben. Rendezvényeink közül az öt legtöbb szponzorációval rendelkező kerül a kiemeltek közé.

SMS szolgáltatás átmenetileg szünetel

A kis- és nagybetűk között nincs különbség, viszont nagyon figyelj arra, hogy a kódot a helyes formátumban küldd el, fokozottan érvényes ez az egyes szavak közötti szóközökre! Szintén fontos, hogy az SMS-t szöveges üzenetben küldd el, tehát ne adatként, vagy MMS formátumban. Szponzorációt csak magyar szolgáltató SIM kártyájával ellátott készülékről tudsz küldeni, külföldiről nem.

Az sms díja bruttó 254 Ft minden magyar mobilhálózatból. A szponzoráció beküldésekor válasz-sms-t fogsz kapni amint sikeresen megkaptuk az üzeneted, a kiemelés pedig innentől számítva 5 percen belül életbe lép. Az emelt díjas SMS-ekkel kapcsolatos tudnivalókat ezen az oldalon találod.

Az SMS-szponzorálás működése

A szponzorálás a következő elven működik: minden egyes szponzoráció 3 napig érvényes, és 3 kreditet ér. Egy szponzoráció egy emelt díjas sms árába kerül, és a megadott telefonszámra küldött, megadott formátumú sms (lásd feljebb) segítségével lehet véghezvinni. Egy hirdetésre korlátlan számú szponzoráció adható, ezek mind 3 további kreditet adnak a már meglévőkhöz.

Minden egyes eltelt nappal az egyes hirdetésekre adott kreditek száma is eggyel csökken. Amint minden kredit elfogy, a termék szponzoráltsága megszűnik.

Saját rendezvényed kiemelése esetén a kreditek számáról, valamint szponzoráltság lejártáról saját rendezvényeid listájában, valamint az adott esemény módosításánál tájékozódhatsz. Az első öt, legtöbb kredittel rendelkező rendezvény automatikusan - kiemelve, bannerrel - megjelenik a carstyling.com összes rendezvényes aloldalán megtalálható "Kiemelt rendezvényes" boxban. A kiemelt rendezvények a szponzoráció időtartama alatt tetszőlegesen módosíthatók, ha azonban törlöd, a hirdetéssel együtt a kreditek is elvesznek róla.

Emelt díjas SMS üzemeltető partnerünk:
Netfizetés.hu Kft

Vissza a rendezvényhez
Hozzászólások
Nem létezik ilyen fórum!