Az Angliában hihetetlen népszerűségnek örvendő Gumball 3000 túrasorozat kistestvérét rendezik meg idén július 8-9-10-én Magyarországon. A túra célja igen egyszerű: 1500 kilométert 48 óra alatt teljesíteni bármilyen járművel, minimum 1.000.000.- forintért.

Az Ágyúgolyófutam elnevezésű túra szervezői egy olyan túrasorozatot szeretnének létrehozni, ahol nem csak a lóerő számít, hanem a tájékozódás és az ügyesség is. A cél nem pusztán a táv megtétele, hanem az autósportok iránt érdeklődők számára egy pénzdíjas túra létrehozása, ahol nem csak a tudásukat mérhetik össze, hanem egy jót bulizhatnak is. A futam alatt mindhárom este hatalmas bulit szerveznek különböző izgalmas programokkal. A szervezők külön figyelmet fordítanak arra, hogy a túrazók ne veszélyeztessék a közutak forgalmát. Ez azért is fontos, mivel nincsenek kategóriák és bármilyen, érvényes forgalmi engedéllyel és zöldkártyával rendelkező járművel nevezni lehet a fődíjért. A legfontosabb, hogy az Ágyúgolyófutam nem verseny, hanem egy autós túra. Elsődleges szempont a résztvevők és a közutak biztonsága és az 1500 kilóméter balesetmentes teljesítése.

A kétnapos túrasorozatot (2005. július 9-10.) megelőző 8-án 16.00-tól a regisztráción kapják meg a túrazók a sorszámokat és írják alá hivatalosan a túraszabályzatot. A nevezés után felkészítik az autókat, elhelyezik a sponzor és túra matricákat, valamint a gps jeladót. A futamon külön kitérünk a szintidőkre, miszerint nem csak legmagasabb, hanem legalacsonyabb szintidő is van. Aki ennél hamarabb érkezik az büntetőpontot kap ami plusz perceket jelent, így nem a leggyorsabb nyeri a minimum 1.000.000 forintos fődíjat, hanem az, aki a leginkább képes megközelíteni a szervezők által megadott szintidőt, aki a legjobban tud tájékozódni és természetesen vezetni! Hogy a túra mégis izgalmas maradjon a résztvevők a túra megkezdésekor megkapják az első ellenőrzési hely pontos helyét, és kezdetét veszi a túra. A lényeg, hogy ki milyen utat választ és azt hogyan teljesíti. Egy nap összesen kb. 10 pontot kell érinteniük, ahol megkapják a következő helyet, ahova el kell jutniuk. A az első két nap végén (8-9) az autókat jól őrzött parkolókban helyezik el, az esetleges csalások elkerüléséért. Ezt követi a napot záró party, ahol az összes túrazó és szurkoló együtt bulizhat, ahova a szervezők több meglepetést is szerveznek.

A nevezési díjak autók esetében 60.000 forint/fő (minimum 2 személy kell a nevezéshez), motoroknál pedig 75.000 forint, melyet 3 részletben kell teljesíteni. Ez az összeg tartalmazza a nevezés és a szállás összegét, sok extra ajándékot valamint a VIP belépést, a túrákat követő partira. A április 20. előtt regisztrálók 10.000.- forint kedvezményt kapnak a részvételi díjból. Regisztrálni a www.agyugolyofutam.hu weboldalon lehet. Ahhoz, hogy valaki részt vehessen a túrán el kell fogadni annak szabályzatát. Ezek nagy része a biztonsághoz, felelősséghez, életkorbeli, fizetési követelményekhez kötődik.

Kapcsolat :

tel.: +36 (30) 356-0257
e-mail: [email protected]
internet: www.agyugolyofutam.hu