„Abszolút briliáns!”

Így kommentálta a FOLIA TEC, Európa egyik legismertebb tuning-kiegészítő gyártó cégének menedzsere a 2003-as Essen Motor Show keretei közt bemutatott, LED alapú technikával működő új fejlesztéseket. A technológia egy teljesen új árnyalattal gazdagította a külső- és belső fénytechnika lehetőségeinek eddig sem szűkös tárházát.

A Show keretei közt első ízben bemutatott LED alapú fénycsöveket a cég nurembergi székhelyű gyárában fejlesztették ki. Az eddigiekben még nem láthatott fényerővel bíró eszközök mellé rendkívül hosszú, közel 10000 órás élettartam is párosul. Mindezek mellett a csövek teljesen flexibilisek, nagymértékben ütés- és vízállók, strapabírók, és semmiféle karbantartást nem igényelnek. Hőleadásuk is minimális, így akár ragasztással is rögzíthetők, de a kialakításuk lehetővé teszi a csavarokkal történő felerősítést is.

A fénycsövek beltéri verzióját három különböző méretben gyártják:
13,5 cm (7 LED), 20 cm (12 LED) és 36 cm (23 LED). A kültéri kitek 2 db 135 cm-es LED alapú fénycsövet tartalmaznak, valamint két 74 cm-es normál kék neont is kapunk melléjük. A csöveket a szokásos 3 színben (piros, kék és zöld) is megkaphatjuk, de az igazi újdonságot a kültéri kitek közt, a színüket változtató LED alapú csövekben lelhetjük meg. Ezekben a három alapszínből összesen 120 db LED található, amelyek segítségével 14 különböző fényhatást, hétféle színt és 2 különböző futófényt varázsolhatunk autónk alá. A fényhatásokat az autó utasterébe szerelhető távirányítóval váltogathatjuk.

Szintén nagy durranásnak számítanak az új technikával készülő, ez által az autó alá, és a sárvédőkhöz applikálható stroboszkóp kitek is. A flexibilis csöveket bárhova felszerelhetjük, ezáltal egészen különleges megjelenést adhatunk autónknak – irigy pillantásokban nem fogunk szűkölködni, az biztos.

És ez még nem minden: az élvezetek fokozásaképpen a fénycsövek rögzítéséhez LEDes csavarokat is beszerezhetünk, a kül- és beltéri kitek mellett pedig 5mm-es Super-Mini LEDeket is kaphatunk, tükrökre, motorháztetőre, küszöbökre – igazi karácsonyfát is csinálhatunk autókból ha akarunk, hiszen a lehetőségeknek immáron csak a fantáziánk szabhat határt.