Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!

A Ferrari 458 Italia napjaink egyik leglenyűgözőbb formáival rendelkező sportautója, annak ellenére, hogy a kaszni elemei még a gyár szerint is elsősorban funkcionális szempontokat tartanak szem előtt. Nos, van, aki ebben is meglátta a kimaradt lehetőségeket.

Név szerint egy francia designer és 3D specialista, Olivier Demangel, aki rögtön három új elgondolást is készített az Italia impozánsabb megjelenését illetően.

Az alap verzió, a 0.5-ös (aranyszínben), ami néhány utólagos elemmel – küszöbök és egy új diffúzor – a finomhangolt vonalat képviseli. Az 1.0 már az extrémebb, utcai vonalat képviseli, a különbség pedig mindössze néhány új szellőző és rácsozás képében jelentkezik.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!

A legkomolyabb, 2.0 verzió pedig már teljesen újraszabott lökhárítókat és kiegészítőket – így többek között designos kipufogóvéget, extra ködlámpákat, tetőbeömlőket, komolyabb szárnyat – tartalmaz. Ez utóbbi darab egyébként rendkívül szépre sikeredett, Demangel pedig egyben a legendás Ferrari F40 modern kiadásának szánja.

Kérdéses, hogy mindebből megvalósul-e valami a tervezőasztalon kívül is, már csak egy, a kategóriában mozgó tuningcég hiányzik, aki lát fantáziát az elképzelésekben.