Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!

Az Audi történetében először állít ki a világ legnagyobb autóipari rendezvényén, a két hét múlva esedékes SEMA Show-n. A debütálást pedig nem bízzák a véletlenre: a hat bemutatandó autó között két igen exkluzív járgány is helyet kapott, köztük egy 710 lovas R8 Spyder, valamint egy igazi csemege, a sofőr nélküli Autonomous Audi TTS Pikes Peak.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!

A magasabb kategóriát képviselő R8 kabrióról túl sokat egyelőre nem tudni. Amellett, hogy az osztott hétküllős antracit felnik bitang jól néznek ki rajta, motorikusan a STaSIS Engineering pumpált még némi pluszt az 5.2 literes V10-esbe. A kompresszoros aggregát 710 lóerőt és 709 Nm nyomatékot teljesít, az állórajtos 100 km/órás sprint így mindössze 3.1 másodpercet vesz igénybe.

Sokkal izgalmasabb azonban a közkedvelt női rallye pilóta, Michelle Mouton neve után becézett Autonomous TTS, mely első ránézésre csak a dekorációk, valamint a tetőn található „Shrek fülekben” tér el a gyári állapottól. Az igazság azonban ennél sokkal elrugaszkodottabb: a koncepció az Audi első sofőr nélküli autója, mely komplett belső vezérlőrendszerrel lett felszerelve, mind kormányzás, gázadás, fékek, valamint váltó terén. A technika része továbbá egy speciális GPS rendszer is, mely segítségével az autó a vezérlő szoftverrel kommunikál.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!

Az Autonomous TTS az Audi vezetés rásegítő elektronikájának demonstrációjára készült. Az egyelőre még mindig fejlesztés alatt álló intelligens rendszer már most, akár teljes mértékben képes nélkülözni a sofőrt, a végső cél pedig nem kisebb, mint a legendás coloradói Pikes Peak rallye 12.4 kilométeres szakaszának megtétele – mindezt egy az egyben pilóta nélkül. Az Audi álláspontja szerint, mindez egyelőre még nem az emberi tényező nélküli autók korszakának kezdetét jelenti, azonban az intelligens rendszerrel számos halálos kimenetelű baleset, vagy kritikus szituáció megelőzhető lesz majd.

Bővebben november 2 és 5 között a Sema Show-n, addig is íme két videó korunk valódi KITT-jéről.

Félelmetes.