VW Golf I tuning

Azt hiszem az emberek többségének életében jelentős szerepet tölt be az első autó. Van, aki kezdetben azért vásárol egyet, hogy használja és rutint szerezzen. Mindegy, hogy milyen állapotú, hiszen az első időben előfordulhatnak kisebb karcolások és balesetek. Van, aki hasonlóképpen gondolkodik, de aztán jön a mindent meghatározó „Szerelem” és egy életre elkötelezi magát egy típus vagy márka mellett. Nem történt ez másképpen Norbi esetében sem, amikor édesapjával elindultak az első járgány felkutatására. Egy megbízható, hétköznapi használatra szánt kisautót kerestek, hogy Norbi is négy kerékre cserélhesse a BKV bérletét.

Kezdetben egy sportos kupé volt a vágya, például egy VW Scirocco. Ez érthető, hiszen akkoriban Norbi még alig múlt 16 éves, és valljuk be őszintén fiatalon ki nem álmodozik egy sportautóról. Végül is picit másképpen alakultak a dolgok,mivel a sportkupé helyett egy helyes kis Golf I-re esett a választás, szerényebb 1.5-ös motorral és CL felszereltséggel.

Norbi használatba is vette a kisautót, hiszen ezért vásárolta. Mivel az autó egy 1983-as darab - ez az egyesek utolsó évjárata - az idő vasfoga és a használat már meghagyta rajta nyomait. Norbi nagyon szeret foglalkozni az autókkal, édesapja révén került kapcsolatba a karosszérialakatos szakmával. Nagy örömmel tölti el az, ha megmenthet egy-két öreg példányt az enyészettől, és új ruhába bújtatva hozzájárulhat ahhoz, hogy ezek a legendás darabok még hosszú évekig cirkálhassanak az utakon. Nem meglepő tehát, hogy hamarosan a kis Golf megmentése is napirendre került. Norbi egyre jobban beleásta magát a VW világába és gyűjtötte az ötleteket, miként alakítsa, csinosítsa az autóját.

VW Golf I tuning GTi motor Audi szívósorEgy biztos pont volt a munkák megkezdésekor: a tiszta sallangmentes gyári karosszéria megőrzése. Akkoriban még nem volt kialakult elképzelése Norbinak. Hol az egyik, hol a másik kiegészítő tetszett neki - tipikus fiatal összevisszaság jellemezte. Szerencsére az autón semmi olyat nem módosított, amit később megbánt volna és ne lehetett volna egyszerűen megváltoztatni. Autóépítésnél óriási előny, ha sok idő áll rendelkezésre, és nincsenek szűkre szabott határidők. Ha az ember kapkod, előfordulhat, hogy elsiklik lényeges dolgok felett, amelyek adott pillanatban apróságoknak tűnnek, de később ordítóan nagy hibák. Ezek az apróságok nem kerülték el Norbi figyelmét, mivel édesapja segítségével nagy alapossággal lakatolta ki, készítette elő és fényeztette le autóját. Ugyanilyen pontosság jellemezte a Golf összeszerelését, hiszen a makulátlan végeredmény volt a cél.

Időközben az 1.5-ös gyári motornak is mennie kellett, a helyét egy Golf II 1.8 GTi blokk vette át, Audi 80 GTE szívósorral, 4T-s váltóval párosítva. Ez a kis módosítás kb.150 lóerőt és jóval nagyobb nyomatékot adott az autónak a gyári teljesítményhez képest, így a 100 km/óra innentől kezdve hamar meg van.



Ide azért már kicsit komolyabb rendszer is szükséges a kipufogógázok elvezetéséhez, ezért felkerült egy 50-es rendszer, bosal TDI hátsódobbal és dupla rozsdamentes véggel. Természetesen a már említett apró részletek mindenre kiterjednek, hiszen az összes alkatrészt galvanizálták és szinterezték. A megnövekedett ménes megfékezésére felkerült a 7x15-ös Ronal Turbo felnik mögé a belső hűtésű ATE tárcsák ATE betétekkel. A Ronalokon 195/45R15 méretben Toyo Proxes T1S gumik feszülnek. Felniből persze nem ez az első választása Norbinak! Volt már az autón ATS 7x15 fényezve Wolfsburg közepekkel, polírozott BBS RM szintén 7x15-ös méretben, ATS Classic 7x13 és 8x13-as méretben 175/50R13 feszülő gumival. Jelenleg Ronal Turbo polírozott felnik díszítik a kis narancsot, de ahogy én Norbit ismerem már nem sokáig.

A futómű sem maradt a gyári. Elöl rövidített gátlók és gólyaláb, hátul állítható Bilstein kapott helyet Weitec rugókkal. A végeredmény jelentős ültetés lett, ami már megkívánja,hogy az autót bizonyos pontokon plusz merevítésekkel lássák el. Ebben az esetben is beszerelték a toronymerevítőket.

VW tuning Golf I Ronal Turbo felniA karosszérián nem esett sok változás. Hibátlan állapotba hozták, a csomagtérajtóról eltűntek a feliratok és a zár. A sárvédőket peremezték, hogy az ültetés és a nagy kerekek kombinációja ne okozzon problémát. Ezek után hibátlan „Orange” fényezést kapott az autó és megkezdődött az összeszerelés. Kiegészítőként meg kell említeni a króm lökhárítókat, amelyekkel kicsit megpróbálta öregíteni Norbi a Golf megjelenését - hiszen a korábbi évjáratok a kedvencei - de sajnos a ’78 utáni példányok már műanyag lökössel kerültek forgalomba, és onnantól kezdve fokozatosan elkoptak a szép króm kiegészítők. A lökhárítón kívül króm kilincsek és díszlécek ékesítik az autót.



Mielőtt áttérnénk az utastérre, említsük meg a fényszórókat, amelyek a korabeli tuning kiegészítők palettáján már megtalálható keresztes fényszórók a Wesem cégtől, és hogy az éjszakai közlekedés is biztonságos legyen beépítettek egy H4-es Bi Xenon szettet. Hátul szintén egy a tuning palettán megtalálható fekete (elég ritka) lámpa kapott helyet. Ja és az indexek is fehérek elöl. Az utastér kialakításánál a GTI kiegészítők dominálnak, egy ilyen típusból kerültek át a műszerfal és az ülések, amelyek friss kárpitot kaptak. Előttük pedig WOB Edition szőnyegeken pihenhet a láb. Annak érdekében, hogy ezt az egyébként is hibátlan utasteret még érdekesebbé tegye Norbi, elkészített egy egyedi elsősegély ládát, ami különleges dísze az autónak. A Golf elkészülte óta Norbi megpróbál minél több találkozón és eseményen részt venni a kis naranccsal, persze ha az időjárás engedi. Hiszen esős időben az autó otthon a garázsban piheni ki az előző találkozó vagy kirándulás fáradalmait. 

(Érdekes lehet: VW 181 Kübelwagen, további cult VW-k)

VW Golf I tuning GTi motor toronymerevítő