Peti az anyaméhben fertőződhetett meg, mert nem emlékszik rá pontosan, mikor kezdődött nála az autóátépítési mánia. Az bizonyos, hogy akkoriban a tuning, mint fogalom nem röpködött még a köztudatban. Mi másnak is tanult volna, mint autószerelőnek, bátyja nem kis örömére. A tesó Zsigulija után, egy saját Trabi, majd egy Audi 80-as volt az áldozat, amiket megpiszkálgatott. A ritka lépcsőshátú kétajtós négykarikás mély nyomokat hagyott Petiben. Azóta semmi nem tántoríthatja el attól, hogy Audija legyen.

Fájó szívvel megvált a 80-astól és 2005 év végén szert tett az alapanyagnak használt ezüst 1996-os A4 1.8 Turbóra. Családos ember lévén, a munkálatokat úgy kellett időzíteni, hogy az autó csak annyit álljon szétszedve a műhelyben, amennyit feltétlenül muszáj. Első nekifutásra a motor lett átgyúrva, az elektronika, a dugattyúk, a hajtókar, és a turbó cserések lettek, kapott még a kocsi direktszűrőt, TT befecskendezőt, és a új lefújószelepet. A kipufogó is a szeméten végezte, az új rendszer 60-as lett, immáron spirex gázgyorsítóval és Sebring oválvéggel. Send E-mail, majd érkeztek az angyalszem FK fényszórók a gyáriak helyére, bár a hátsó „kristályklír” csak hosszas tortúra után lett csak meg, mert külföldi forrásból kellett, beszerezni. 

Felkerültek a 19 colos Mille Miglia kerekek, 225/35-ös gumikkal. Kezdetben a felnik az autóhoz hasonlóan ezüst színűek voltak. A futóművet és a fékeket a motor teljesítményéhez kellett igazítani. A feladatot Péter a saját maga által átdolgozott és kivitelezett állítható magasságú Koni gátlókkal oldotta meg, beszerelt FK toronymerevítőt, a fékek perforált tárcsákat kaptak. 

2006-ban az Erebus spoiler tervező és gyártó kisiparossal karöltve megálmodták a műanyag elemeket. A formamódosító elemek felkerülése után dolgozhatott az aranykezű festő. Belül szintén Kongi color festés, tömérdek FK műszer, Monza kagylók, TT kormány és váltógomb látható. Fénytechnikailag is beleerősítettek a srácok; kék belsö neon, stroboszkóp felelősek az éjszakai hangulatért. 

A zene sem piti a vasban, Sony Max R5 DVD-s fejegység hajtja a Pioneer hangszórókat. A mélyládában 2db 2000 W-os mélynyomó pumpál, ezeket 2 db monoblock erősítő látja el energiával. Az első szetteket egy 600 W-os erölködő hajtja. A készlet a Signum Car Hifi-től érkezett. Petit egyre többen keresik meg, hogy tuningolja mások autóit. Több forradalmasított megoldása van, amelyeket Okvath Racing név alatt futtat. 

A jövőben érkezik egy Mitsubishi EVO VI-os intercooler, és a remények szerint a most 250 lóerős motor ereje 300-ra duzzad. Ami mechanikus munka van az autón, mindent saját kezűleg csinál. Viszont, ami elektronikával kapcsolatos, azt ő is szakemberre bízza. És hogy mi a legrosszabb az egészben? Az, hogy nem tarthatja meg az elkészült autót, ha netán váltani szeretne. 

Köszönet a srácoknak, akik segítettek az építésben; Erebus spoiler,Varga Tamás festő, Pisák Krisztián hifi, Rakacki Gábor és kollégája asztalos, és kárpitos, Szabó Attila dekor, és kollégáinak, Viktornak és Lacinak. Peti vágya egy hatalmas garázs, ahol szépen sorban sorakoznának az eddigi munkái.