Az őrület 1992-ben kezdődött, mikor Zoli először látott „élőben” Calibrát egy Opel autószalonban, és szinte mindennap bement megnézni a vasat. Sajnos a megvásárlásnak akkor anyagi okai voltak, akkoriban öt és fél milliót kellett leszurkolni egy ilyen autóért. Ám, azóta nagyot fordult a világ, több Calibra is átment Zoli keze alatt. Az aktuális verda egy kétliteres turbó, persze alaposan átformálta már a tuning. Mivel Zoli szakmabeli szinte mindent maga csinált a kocsin, illetve amit nem tud profi szinten elkészíteni, annál bábáskodik. Ez alól egyetlen dolog a kivétel, ugyanis a motorháztető teljes felügyelet nélkül készült, ugyanis a Németországban fényezték. 

A szélesítések is német munkák, a Rieger-től származnak, az első lökhártító egyedi, ahátsó a BS Tuning-tól származik. A küszöbök a légbeömlőkel azt sujkolják a kocsit néző tudatába, hogy "van itt teljesítmény haver!". Szóval a műanyag idomok már eleve nagyon mutatósak, viszont Zoli kitalálta a fekete-piros fényezést, ami hatalmasat dob az autó megjelenésén. Főképp a Báthori-féle airbrush munkával! nagyot dobnak a lámpák is az autón, amelyek az FK-tól származnak.

Az optikai tuning módosítások mellett a főszerepet a motor tuning és hajtás kapja. Zoli ugyanis szeret gyorsulni, megmérettetni az autóját. Így igen fontos a teljesítmény, amelynek a duzzasztására beépítésre került néhány elem, mint pl.: Bosch-Opel Motorsport Phase 2 chip, K&N sport-légszűrő, egyedi szívócső, egyedi rozsdamentes kipufogórendszer, Splitfire gyertyák, gyújtókábelek és egy plusz 25 lóerőt előcsalogató NOS Nitroszett, oldalt ködölővel. A teljesítmény 250 LE körüli. 

A kéjgáz palackja a csomagtartóba került, de ritkán látni ilyen igényes beépítést. Rendszerint a csomagtartóban káosz és kosz uralkodik, de itt még a pót is stílusos huzatban várja a dolgát. És persze akad ott egy fényezett lemez szerszámosláda, mintegy jelezve, hogy ennek a kocsinak a tulaja nem csak jár az autóval, de maga csinálja!

Érdemes az utastérről is szólni, mert ott sem hiányzik a tuning, a versenyek hangulata. A műszerfal és a kárpitelemek többsége flokkolt, a sportülések az FK-tól érkeztek. A kormány mi más lehetne, mint Momo. Az autó kulcs nélkül indítható. Rengeteg a kiegészítő műszer, ami nem csak dísz, a turbó, a nitro üzemi állapotát követheti nyomon a pilóta. Azonban az utastér mégsem spártai, akad benne zene, és neon fény rendesen. Tiszta F&F feeeling. Hogy Zoli szereti a kultuszfilmet az autója mellett az is mutatja, hogy már a műhelyében épül egy Nissan 200 SX, hogy ne csak német Nissanja legyen, hanem eredeti is. Utána majd jöhet a rég dédelgetett terv egy Calibra DTM replika építéséről.



A legkalandosabb munkafázis a műanyagozás volt, mivel a géptető mint már írtam a németeknél készült, és nem lett az első lökhárítóval összepróbálva. A tavaszi szegedi kiállítás előtt négy nappal derült ki, hogy a gépháztetőt nem lehet lecsukni. Még aznap este irány Ács, a BS Tuning-hoz, ott a már fényezett lökhárítót szétvágták, egész éjszaka buherálták, hogy reggelre kész legyen, és a fényező le tudja festeni. Visszavitték Budapestre egy utolsó ellenőrzésre a kész autót, felszereltek néhány apró kiegészítőt, majd a nagy sietségben a műhelyből kifelé tolatva leakadt a kocsi bal oldala és a frissen festett első lökhárítót is vele ment. Másnap reggel leszerelés, ragasztás, festés, éjszaka szerelés, így lett kész időre a kocsi a Szegedi kiállításra. 

Zoli munkáját sokan segítették, kiemelten emlegette Brunner Józsefet és Szenkereszti Csaba autószerelőket, ők ketten rengeteget dolgoztak az autón, sokat köszönhet még Besenyei Györgynek a BS Tuningtól, ő a műanyagos munkákat csinálta. Végül, de nem utolsósorban Tóth Gábor a Frigate tuning képviseletében, ő a rengeteg alkatrész beszerzésben segítkezett. Az airbrush Báthori András keze munkáját dicséri, a fényezés az AUTO-Refinis kamrájában készült. A jövőbeni tervek között szerepel a zenei rendszer fejlesztése és az utastér átkárpitozása. 



Műszaki adatok: Opel Calibra Turbo tuning
 
Motor
 
    Motor
C20LET 2.0 Turbo
    Hajtás
Front
    Elektronika
BOSCH, Opel motorsport Phase 2 chip
    Légszűrő
K&N szűrő, egyedi szívócső
    Kipufogó
Egyedi rozsdamentes rendszer
    Gyújtás
Splitfire gyertyák, gyújtókábelek
    Egyéb
+25 Le NOS Nitroszett, oldalt ködölővel
 
 
Futómű
 
    Gumik
BF goodrich 225/45 R16
    Felnik
HRS
    Rugók
APEX
    Gátlók
Kayaba elöl, Monroe hátúl
    Fékek
Clio Sport tárcsák Galfer betétek
    Merevítők
Raid
    Egyéb
55 mm szélesítés hátul...20 mm elöl
 
 
Külső Optika
 
    Karosszéria
Üvegszálas motorháztető
    Légterelők
Rieger szélesítések, egyedi első, hátsó lökhárító BS tuning
 
 
    Fénytechnika
Neon alul+ strobi
    Dekor
Airbrush
 
 
Belső Optika
 
    Festés, dekor
Flokkolt müszerfal,kárpitok
    Ülések
FK
    Kormány
MOMO
    Kiegészítők
Belső műszerek, kulcsnélküli indítás
    Fénytechnika
Neon
 
HIFI
 
    Fejegység
Kenwood MP3