Fiat Tipo tuning és hifi

Fotók: Orbán Peti

6 éve került a Fiat Tipo Istvánhoz, aki inkább Bravot szeretett volna. Így, mostohagyerekként nem nagyon kapott sok törődést az autó. Mivel akkoriban még a disco volt István lételeme, folyamatosan zenét hallgatott a kocsiban, és erre bizony már kevésnek bizonyult a gyári kazettás magnó – inkább csak a szalagok nyújtására volt jó. Elhatározta, hogy vásárol egy CD lejátszót az autóba és ezzel el is kezdődött a folyamat, amelyet tuningnak hívnak és amely a mai állapothoz vezetett. 

Fiat Tipo tuning Clarion fejegység autóhifiKis utánajárás után egy Kenwood fejegység mellett döntött. Mivel a gyári hangszórók nem ilyen terhelésére készültek, mondani sem kell, hogy sokáig nem maradhattak a helyükön. István - mint közölünk sokan – megpróbálta a széthajtott gyáriakat valami otthon talált hangszóróval pótolni, de hamarosan mégiscsak a pécsi Szécsi HiFi City boltjában kötött ki és az ottani eladó tanácsaira hallgatva vásárolt egy DLS Reference R12 szettet, azóta is ez dolgozik az első ajtókban. A kalaptartó a Lighting Audio 250-es ováljait kapta. Persze mindezek még kevesek egy ütős mély hang nélkül. 

Ez már nem a Kenwood, ez Clarion

Fiat Tipo Lighting Audio sub hifi tuning

A csomagtartóba egy Lighting Audio 1154-es mélyláda került. Mivel pont annyi hely maradt mellette, hogy még egy beférjen ugyanebből, így István kitöltötte a maradék szabad helyet is. Kettő darab 4 csatornás erősítő került a hátsó ülés támlájára. Közülük a Hertz H420-as az első szettet és az oválokat, a Magnat Classic 360 pedig a szubokat dolgoztatja. Nemrégiben került még a rendszerbe egy Boa 1 farádos kondi is, a biztos tápellátás miatt. Közben a fejegység is cserére szorult, így ma már egy Clarion DXZ728 szolgáltatja a hangjelet.



Fiat Tipo tuning Alessio Sanremo felni

Persze a külső sem maradhatott a Fiat Tipo tuningon ezek után gyári. 7,5x16 colos Alessio Sanremo felnigarnítúra került az autóra 215/40 R16 Pirelli P Zero Nero gumikkal. A gyári rugószettet száműzte egy Enzo, ami 35 mm-el tette lejjebb a kasznit. Az első lökhárító egy Bravo Abarth toldást kapott, ami olyan alacsonyra sikerült, hogy a fekvőrendőr épp elfér alatta – ha behúzza a hasát.



Illenek a tiszta vonalú kocsihoz a tiszta vonalú felnik

Fiat Tipo autótuning hifi
Hátul egybedolgozták a toldást, a kipufogónyílást pedig kibővítették. A küszöbök egy Civicre készültek, de kis átalakítással passzoltak a Tipora is. Az alvázra egy Dietronics kék neon szettet szereltek, ami az autó gazdájának nagyon, a rend éber őrinek viszont  kevésbé tetszik. Ezt több alkalommal is tudatják Istvánnal csekk formájában. A motorháztető eleje kapott egy morcosítást, közepe pedig egy egyedi légbeömlőt. A hátsólámpák és az oldalindexek sötétítettek, az első indexeket pedig fehérre cserélték. A gyári külső visszapillantók helyett M3-asok kerültek fel. A tuning Tipo oldalára három csillagból álló matricázást ragasztottak, az ablakait Llumar fólia fedi.



Fiat Tipo tuning Ichiban sportkormány

Az utastérben egyből szemet szúr az ezüst Ichiban kormány, ami egy sokfuratos MOMO aggyal lett felszerelve. Egyedi számlap is készült, a váltókart rövidebbre vágták négy centivel, tetejére pedig egy dugattyút ültettekt. Elől és hátul is alu taposólemezek kerültek a gyári szőnyeg helyére, amiket szintén kék neon világít meg. A pedálok sem maradhattak ki, így azok is aluminiumra cserélődtek. A belsőtér másik érdekessége, a denevér alakú visszapillantó tükör.

Az átlagosnál gyakrabban kell takarítani a világos kormányt


Fiat Tipo autótuning hifi

István szeretné megköszönni feleségének, hogy a sorozatos átalakításokat mindig jó szemmel nézte és mellette állt, kisfiának, hogy az autómosás után csak két nappal tapogatja össze az autót. Rajtuk kívül még Petinek, Máténak, Jepinek, Lacibának és mindenkinek, aki bármiben is segített neki megépíteni az autót.

Küld rá!

Fiat Tipo tuning sub Lighting Audio

István alapos, lefújta a fékdobokat. A rendőrök nem szeretik a kék neont, pedig ez a színük
Fiat Tipo tuning nonfiguratív matrica

Cult-os az első spoiler takarórácsa. Még szerencse, hogy nem kér sok levegőt a kis motor
Fiat Tipo tuning első spoiler Abarth toldat

"Lépj a gázra mint egy chicagói kutya.." Ki gondolná, hogy a Tipo már családi autó
Fiat Tipo tuning mint a villám

Néhány jó ötlet és az autó ráidomul a tulajdonosára
Fiat Tipo autótuning denevér visszapillantó tükör

No comment
Fiat Tipo tuning panoráma