Egy merészebb átépítés fogadtatás szempontjából mindig kétesélyes, de a szavazatok általában vagy a nagyon tetszik, vagy az egyáltalán nem kategória között oszlanak meg. Jó példa erre mai svájci BMW-nk is.

Ahogyan 2011-es látogatásunk során tapasztaltuk, a kinti szcéna legalább annyira vegyes, mint az országot övező népcsoportok: a hűvös germán pedantériától a délies temperamentumig minden előfordul odakint, ez pedig az átépített autók sokszínűségén is jól követhető.

Egy azonban biztos, tuningra odakint bizony van pénz, így az átalakítások kivitelezési minőségébe legtöbb esetben nemigen lehet belekötni. Hogy magáról a koncepcióról mi a vélemény, nos az megint egy másik kérdés.

Ez a fehér BMW egy M3-as E36-osként látta meg a napvilágot a 90-es évek derekán. Nem ismert, hogy jelenlegi tulajdonosához mikor került, az viszont biztos, hogy nem egy szezon telhetett el, mire ebbe az állapotba került. Az autó - hűtőmaszkkal, lökhárítóval, motorháztetővel együtt - kompletten az E46-os öcskös frontját kapta, lámpák terén pedig ugyanezen modell facelift-es fényszórói kerültek beépítésre.

Oldalt, küszöbök terén maradt egyrészt az E36 M3-as garnitúra, a sárvédőket viszont komolyan ki kellett húzni, hogy beférjenek az elöl 9, hátul 11 col széles 18 hüvelykes, fehér küllős Work Meister S1 felnik. A szélesítést elöl nagyon szépen megoldották - a kerék mögé hozott szellőző kialakítása is ötletes -  a hátsó elemeken viszont egy elég egyedi objektum is épült üvegszálból, hogy valamennyire összepasszoljon a láthatóan szélesebb lökhárítóval.

Ezzel pedig el is érkeztünk a leggyengébb láncszemhez: nem csak a lökős, de a hátsó lámpák is egy 2004-es Mercedes C-osztályosról származnak. Az egyedileg módosított műanyag elem közepén egy érthetetlen formájú kipufogóvég kapott helyet (utoljára talán a legcsúnyább Cayenne-en láttunk hasonlót), szerencsére nem túl nagy méretben.

Az autó belseje viszont makulátlan, a gyönyörűen fehérre bőrözött ülésekkel és kárpitokkal és a krómozott szellőzőkkel, valamint műszerekkel itt biztosan nem érheti szó a ház elejét.

Habár már a Carstyling.hu Tuning Show német vendégei közt is láttunk Mercedes lámpás BMW-t (vagy fordítva), a maga nemében biztosan, és nem csak Svájcot tekintve beszélhetünk egyedi építésről. Akit esetleg érdekel a gép, 14.900 CHF (+regadó) fejében itt akár részletre is megveheti.

Fotók: Autoscout24