A jó vezető nem attól ügyes, hogy bárkit leelőz, legyorsul vagy kiszorít. Attól jó, hogy minden helyzetben a legjobb döntést hozza, és amit elhatároz, azt véghez is tudja hajtani – és persze emellett tud előzni, gyorsulni. A reakcióképességhez azonban alkalmassá kell válni, és ez olyan alapoktól indul, mint a vezetőülés beállítása.
A távolság: olyan távolságban kell lenni a pedáloktól, hogy a féket és a kuplungot kinyomva enyhén hajlított maradjon a térd, és a lábfej ne legyen lefeszítve. Ugyanis a lábunk ebben az állásban képes erőt kifejteni, amely nélkülözhetetlen a jó fékezéshez.
Háttámla: bár kényelmes elfeküdni az ülésben, mégsem ez a jó beállítás. Akkor megfelelő a távolság a kormánytól, mikor a vezető a kinyújtott kezének a csuklóját rá tudja helyezni nyújtózkodás nélkül a kormány felső ívére. Szerencsésebb az az autós, akinek a kormány tengelyirányban is állítható, így kényelmesebb támladőlést engedhet meg magának. Azért a túlzott döntés mégsem szerencsés: ugyanis a támla fogja meg a testet, mikor vészfékezünk. Ha nincs mire feltámaszkodni a medencénkkel, akkor a fékerő termelés helyett kitoljuk magunkat az ülésből.
Fejtámla: a fejtámla felső széle fejközép magasságban legyen.
Ülésmagasság: úgy állítsuk be, hogy a lehető legtöbbet lássunk a külvilágból. Az új autók vastag tetőoszlopai és nagyméretű tükrei sokat kitakarnak az autó környezetéből. Csökkentsük a holtteret!
Kormány: a helyes kormányfogás a 9 óra 15 perc állás – azaz a kormányt szimmetrikusan a bal és a jobbszélén kell fogni. Ugyanis így tudunk egy teljes fél fordulatot átfogás nélkül mindkét irányba tekerni a kormányon. Ez a fél fordulat pont egy gyors kikerülő manővert jelent. Csak a nagyon tapasztalt és gyakorlott vezetők engedhetik meg maguknak az egykezezést.

Ha mindez megvan, akkor adottak az alapok egy igazi vészfékezéshez. Megkülönböztetünk lassító fékezést és vészfékezést. Az előbbinél finoman, kis-közepes erővel nyomjuk a fékpedált, az utóbbinál úgy kell taposni, hogy az életünk függ tőle! Na persze, ki ne tudna fékezni egy izmosat? A vezetők többsége, bármily meglepő vagy hihetetlen nem tud vészfékezni.

Vészfékezéskor 100-140 kg-mal kell taposni a pedált, ez komoly fizikai feladat. A jó vészfékezés titka, hogy azonnal, teljes erőből kell taposni a pedált, mintha át akarnák tolni a lemezen. Lassító fékezést átfordítani vészfékezéssé nehéz – mint ahogy a focista sem tud bikázni, ha passzra készül. Nincs meg a lendület. Széttaposva a pedált méterekkel rövidíthető a fékút: inkább álljon meg a kocsi előbb, mintsem balesetbe fusson! (A fékút csökkentésére további tippet ad a „Biztonságos tuning” rovatban olvasható cikk).


A vezetéstechnikai tréningeken a vészfékezéskor kitörő autó megfogását felemás útburkolatú pályán oktatják. A jobb oldali kerekek alatt síkos az útfelület, a baloldali alatt száraz. Így a kocsi minduntalan balra próbál kitörni. Ezt a vágyát kell kordában tartani


Előfordulhat azonban, hogy az autó vészfékezés közben uralhatatlanná válik. Ez főképp a blokkolásgátló nélküli autók vezetőit veszélyezteti. Például, ha nem egyenletes minőségű az útburkolat és így másképp tapadnak a kerekek. A jobban tapadó el fogja húzni a kocsi orrát, farát, az autó irányt változtat. A blokkolásgátlós autóval ilyenkor elég határozottan kicsi, de gyors kormánykorrekciókat végezni az iránytartásért – közben lüktet a pedál, de végig taposni kell. Blokkolásgátló nélküli autót vezetve a kormánykorrekció idejére fel kell engedni a fékpedált, majd amint visszatérítettük az autót a helyes irányba – szintén gyors, pontos, határozott mozdulattal – újra taposni kell a pedált. Ez akár többször is végig kell játszani a megállásig.
Bár mindez egyszerű dolognak tűnik az összes vezetéstechnikai tréning, tartsák akár a BMW-nél, az olasz autóklubnál, vagy a magyar kezdő kormányőröknek, a beülés és a vészfékezés elsajátításával kezdődnek. Érdemes odafigyelni!