Nyakunkon az idei év második, a Roadrunner Autósport Egyesület által szervezett gyorsulási versenye. A részletekről az egyesület alelnökét, Zsebő Károlyt interjúvoltuk meg, egy hosszabb telefon erejéig, ennek összefoglalóját olvashatjátok itt kedvcsinálóként.

A programok reggel 10 órától kezdődnek, nevezés után ekkortól lehet gyorsulni. Az időmérők 3-ig tartanak, persze sok függ a jelenlévők számától is. Ha kevesen lesznek hamarabb vége lesz hogy ne kelljen órákon keresztül 6 autót figyelni, viszont sok nevező esetén nyilván kitolódik ez az intervallum, hogy azért egynél mindenki többször állhasson rajthoz.

A kategóriák maradnak a megszokottak, viszont a májusi tapasztalatokból okulva a döntők normális szabályok szerint lesznek, tehát a döntősök közül az 1. mérkőzik a 8.-al, a 2. a 7.-el és így tovább. A berendezések is sokat komolyodtak, lesz fotocella a beugrások egyértelmű kiszűrésére, kétoldali visszajelző a rajtnál és győztest jelző lámpák a célnál. Ezen kívűl az esemény szoftveres háttere is jóval fejlettebb lesz. Komolyabb lesz a hangosítás is a májusinál, tehát senki ne álljon hangfal mellé :)

Műsorvezetők szempontjából talán jobb választás, hogy egy hivatásos kecskeméti szaktekintély lesz az egyik erre a posztra kijelölt személy, aki egyébként rallyversenyeket szokott közvetíteni (és állítólag nagyon jól nyomja). Kell is egy kis hangulat és hozzáértés itt, a múltkorinál Balázs imho nem volt túl jó választás. Egy helyi újságíró is tevékenykedni fog a rendezvény alatt mind a versenyzők mind a nézők köreiben, így műsorvezetés szempontjából biztos élménydús programra számíthatunk.

Betétprogramok tekintetében is jóval színesebb, nagyobb volumenű műsorokra számíthatunk mint legutóbb, több extra dolog is lesz pl Rodeó bika, légvár, és egyéb meglepetések. Jóval több büfé lesz, valamint sörsátor is a kedélyek lehűtésére. A belépők tombolajegyként is funkcionálnak majd, tehát már csak ezért is érdemes eljönni :)

A szervezők az eddigi visszajelzések alapján sok érdeklődőre számítanak, és mindenképp 100-nál több indulóra. Persze ennek - ahogy minden más hasonló események - alapfeltétele a jó idő is, bízzunk benne hogy Aigner bátyánk is így gondolja majd.

Mindenesetre mi kint leszünk!

A képek az első halasi gyorsuláson készültek