A Speedhunters fotósa a Players Classic show-n botlott bele a képen látható VW-be. Az autót Pipey McGraw építette, aki már többször is kiverte a biztosítékot korábbi építéseivel. Korábban csinált már farmotoros Mk1 Golfot, 13B erőforrással. Ez a projekt nem annyira elborult, de mindenképp érdekes. 


Kezdjük az alapnál. A VW K70 nem túl ismert típus és ha jobban belegondolunk, nem is igazán Volkswagen. Valójában az NSU gyártotta, de miután a VW bekebelezte a céget, úgy döntöttek, pár évig gyártásban marad. Igazi unalmas bódé, 70 lóerő. Teljesen semleges darab. Talán ez volt az ok, hogy Pipey belekezdett ebbe a projektbe. Nem a külsőt akarta túlzottan megváltoztatni, inkább a motortér környékén akart meglepetést okozni. Így jöhetett szóba a W8 erőforrás. Egy Passatból érkezett a 4 motion hajtással együtt. Így már inkább egy Passat W8, amire rádobtak egy K70 kasznit. Ehhez persze elég komoly beavatkozásokra is szükség volt, mint például a bódé meghosszabbítása. Ezt sikerült úgy elvégezni, hogy még a hozzáértők sem nagyon veszik észre a dolgot. 

A beltér szinte maradt gyári. A műszeregységek is a Passatból érkeztek és lettek beépítve tökéletesen. Az ülések már komolyabb darabok. A Kirkey Racing alumínium versenyülések állítólag rendkívül kényelmesek, de mégsem maradnak majd, mert valami korhűbbet szeretne a tulaj. 

Az autó jelenleg 300 lóerős. Ez a könnyű bódéval és a 4 Motion hajtással igazán hatásos lehet. Sokan kevésbé tartják nagy számnak ezt az építést, ismerve Pipey korábbi munkáit, de senki sem mondhatja, hogy nem durva. Mindamellett már rebesgetik, hogy készül a következő gép, ami viszont már hozza a megszokott szintet és valami olyat is lehetett hallani, hogy JAguar E-Type lesz az áldozat. Kíváncsian várom! 

 

Forrás: Speedhunters