A hatályos jogszabályok szerint, fóliával sötétíteni csak a hátsó ablakokat lehet. Ez viszont bosszantó lehet azoknak, akik kizárólag amiatt tennének fel fóliát, elbújhassanak a kíváncsiskodó tekintetek elől. Az Egyesült Arab Emírségekben - ahonnan nem is olyan régen a kula csokiszínű Veyron-t csodálhattuk meg - azonban megtalálták a kiskaput a probléma megoldására!

Ennél logikusabb magyarázatot legalábbis személy szerint nem találtam erre az átalakításra, mely a Dubaiban található King of Customs műhely "hozzáértését" dicséri. A kormányoszlop a kormánnyal és a pedálokkal együtt ugyanis kompletten a két első ülés közé, a váltó és a műszerfal az anyósülés mögé került. Így az autó gyakorlatilag a hátsó ülés közepéről vezethető. Elől a felszabadult helyet 3 db LCD kijelzővel töltötték ki, ha már a sofőr k*rvára nem lát ki, legalább az utasok nézhessék menet közben a Shrek-et.

Sírva kérdezem: MIÉRT?

... és vajon mit szólnának ehhez a Mozaik utcában? hahota