Az Audi AG igen mozgalmas és szerteágazó múltra tekinthet vissza. Gépjármű- és motorkerékpár-gyártási hagyományai a századfordulót megelőző időkig vezetnek vissza. A szászországi gépjárműmárkák, az Audi és Horch Zwickauban, a Wanderer Chemnitz-Siegmarban, valamint a DKW Zschopauban gazdagította a német autógyártást és rányomta bélyegét az egyetemes autógyártásra. Ezekből a márkákból született meg 1932-ben az Auto Union, a gyártott darabszámok tekintve az akkoriban második legnagyobb járműipari vállalatcsoport, amelynek márkajele a négy egymásba fonódó gyűrű lett. A második világháborút követően az Auto Union AG szászországi létesítményeit államosították, és a szovjet megszálló csapatok leszerelték. A vállalatvezetők ezt követően Bajorországba távoztak, ahol 1949-ben Ingolstadtban alapították meg a négy gyűrű autóipari hagyományait folytató, új Auto Union GmbH társaságot. Az Auto Union GmbH és az NSU 1969-ben egyesült Audi NSU Auto Union AG néven, majd a vállalatot 1985-ben nevezték át AUDI AG-ra, változatlanul ingolstadti székhellyel – a vállalati embléma változatlanul a négy karika maradt.

Horch

 

 

Mindennek kezdetén August Horch, a járműgyártás egyik német úttörője állt. A szászországi Mittweide technikumának végzőse kezdetben a mannheimi Carl Benz motorgyártó részlegében, majd a gépjárműgyártás osztályvezetőjeként dolgozott. 1899-ben önállósította magát és megalapította a kölni székhelyű Horch & Cie. társaságot. Gépjármű-szerkezeteiben Németországban elsőként vezette be az alumíniumöntvény motorházakat motorokat és váltóházakat, a kardántengelyes erőátvitelt és a nagyszilárdságú acélból készült sebességváltó-fogaskerekeket. Horch 1902-ben került Szászországba, először Reichenbach, majd 1904-ben Zwickau városába. 1903-tól két-, majd Zwickauban négyütemű járműveket készített. Ezeket akkora teljesítményre méretezte, hogy 1906-ban egy Horch-féle autó fejezhette be győztesen a világ legnehezebb hosszú távú versenyét, a Herkomer-túrát. Két évvel később sikerült először száznál több autót eladni egy évben.

August Horch az igazgatósággal és felügyelő bizottsággal keletkezett nézeteltérések miatt 1909-ben kilépett saját vállalatától, azonban rögtön alapított egy második járműgyárat Zwickauban.

 

Audi

August Horch, miután kilépett a Horch-Művek Részvénytársaságból, 1909-ben egy újabb gyárat alapított, amely szintén autókat volt hivatott gyártani. Mivel Horch saját nevét nem használhatta újra cégnévként, ezért latin a fordítást választotta (horch = fülelj = audi): ezzel Zwickauban megszületett az Audi Művek. Az első, Audi márkanevű gépkocsikat 1910-ben szállították ki. Az Audi-féle autók kiemelkedő megbecsülést arattak azzal, hogy 1912 és 1914 között megszakítás nélkül megnyerték a világ akkoriban legnehezebb hosszútávú autóversenyét, az Osztrák Nemzetközi Alpesi Versenyt. Az Audi az első világháborút követően mindenekelőtt azzal vált közismertté, hogy a sorozatban gyártott gépkocsik között elsőként az Audi márkájúakon került bal oldalra a kormány, és középre a sebváltókar, lényegesen megkönnyítve ezzel a jármű vezetését.

1923-ban került piacra az első hathengeres Audi, amelyet az akkoriban egyáltalán nem általános olajos légszűrővel szereltek fel, hiszen a légszűrőt csak évekkel később vezették be a gépkocsiknál. Ez az Audi volt a legelső Németországban készült, saját fejlesztésű, négy kerékre ható folyadékfékes jármű. Heinrich Schuh főkonstruktőr 1927-ben készült el az első nyolchengeres Audival, az “Imperator” modellel. Ez az impozáns autó azonban késve érkezett; a luxuskocsik piaca látványosan beszűkült. A vállalatot 1928-ban Jörgen Skafte Rasmussen, a DKW-birodalom ura vásárolta meg.

DKW

A DKW márkanév, a gőzerejű gépkocsi (Dampf Kraft Wagen) német rövidítéséből származik. Rasmussen 1919-ben egy Hugo Ruppétől átvett lekicsinyített, kétütemű motorkonstrukciót kezdett árulni a “Fiú Kívánsága” szlogennel. Az aprócska motort felnagyították, és kerékpár-segédmotorként kezdték használni, mielőtt 1922-ben egy igazi motorkerékpár-motor: a “Kis Csoda” lett belőle. J.S. Rasmussen (és Carl Hahn igazgató, valamint Hermann Weber főkonstruktőr) vezetése alatt a DKW a 20-as években a világ legjelentősebb motorkerékpár-gyártója lett, ráadásul vezető szerepet ért el a motorgyártásban is.

 

Az első DKW Front gépkocsit az Audi konstruktőrei, Walter Haustein és Oskar Arlt készítették. A modell komoly feltűnést keltett az 1931-es Berlini Autókiállításon. A DKW Front az Audi Művekben készült, és a kor leggyakrabban vásárolt és legkedveltebb német kisautója lett.

 

Wanderer

A “Wanderer” márkanév az 1896-os évből ered, amikor márkavédelmet kértek az 1895-ben Chemnitzben alapított Winklhofer & Jaenicke cég kerékpárjaira. 1902-től megkezdődött a motorkerékpárok gyártása is, és 1904-ben jegyezték fel az első kísérletet a gépkocsik készítésére. 1913-ban indult meg egy kisautó gyártása, amely a “Puppchen” (babácska) néven nagy közkedveltségre tett szert. A nagyobb teljesítményű utód, a 1,5 literes, 30 lóerős teljesítményű motorral felszerelt Wanderer W 10-es típus csak 1926-ban került piacra. Ez a jármű a korszerű járműgyártás valamennyi újdonságával rendelkezett, úgymint a bal oldali kormány és a középre helyezett sebváltó, a többtárcsás száraz tengelykapcsoló, a zárt motor-sebességváltó blokk és a négy kerékre ható fékrendszer. Ez a jármű hatalmas kereskedelmi siker lett.

A Wanderer márka arculatában meghatározó szerepet kapott az autók rendkívüli megbízhatósága és egyedülálló gyári minősége, és ezért tekintélyes árat is kellett fizetni. A Wanderer a húszas évek végén elharapózó válságot korszerű formájú karosszériákkal és erősebb motorokkal igyekezte leküzdeni. Az innovációs készség azonban nem tudta megakadályozni a gyártott darabszám visszaesését. A Wanderer autógyártása veszteséges lett. A motorkerékpárok gyártását már teljes egészben eladták az NSU-nak és a cseh Janecek gyárnak. A Dresdner Bank, a Wanderer legfontosabb részvényese ezért elgondolkodott az autógyártás leválasztásán, hogy cserében a nyereséges szerszám- és irodagép-gyártást fejlessze.

Auto Union AG

Az Auto Union AG járműipari arculatát a négy alapító márka, az Audi, a DKW, a Horch és a Wanderer és az alapítók kínálata határozta meg. Évekig tartott, amíg a hagyományokhoz kötődő véletlenszerűségből kialakították és megvalósították az egységes vállalati koncepciót.

Az Auto Union 1933 és 1939 között hatalmas mértékben terjeszkedett: a konszern forgalma 65-ről 276 millió birodalmi márkára, a foglalkoztatottak száma 8000-ről több mint 23 ezerre emelkedett. Az egy évben legyártott motorkerékpárok száma közel 12 ezerről 59 ezerre, a gépkocsiké több mint 17 ezerről több mint 67 ezerre emelkedett. 1938-ra az alapítás évéhez viszonyítva az Auto Union megduplázta a Horch autók kibocsátását, a Wanderer modellek termelése ötszörösére, míg a DKW modelleké több mint tízszeresére futott fel.

A járműgyártók újító kedvét több mint 3000 német és külföldi szabadalom dicséri. Az 1938-ban Németországban forgalomba került személygépkocsi közül minden negyedik az Auto Union gyártmánya volt, és a Németországban forgalomba helyezett motorkerékpárok több mint egyharmada DKW volt. Az Auto Union számos műszaki fejlesztése, kutatási eredménye és ötlete meghatározó volt a korszerű autógyártás fejlődésében.

 

Újrakezdés

 

1949 szeptember 3-án Ingolstadtban alapították meg az új Auto Union GMBH társaságot, amely a Négy Gyűrű járműgyártó hagyományait volt hivatott folytatni. Ez a vállalat tekinthető a mai AUDI AG elődjének, és ezzel akarták folytatni Nyugaton azt, amit az Auto Union AG Szászországban elkezdett. 1954-ben sikerült először említésre méltó (mintegy 400.000 márkás) nyereséget termelni.

 

A Daimler Benz szárnyai alatt

A részvénytársaság 1958. április 24-én jó 41 millió márkáért felvásárolta az Auto Union üzletrészeinek mintegy 88 százalékát. Egy évvel később, 1959-ben a többi üzletrész is a Daimler-Benz kezébe került. “Egy kedves, régi és jó családból származó leányt vettünk el”, szólt Fritz Könecke, a Daimler igazgatóságának elnöke a német autóipar rangsorában második és ötödik helyen álló vállalatok összefonódásáról. A “Handelsblatt” gazdasági napilap pedig a következőket írta 1958. április 9-i számában: “A 400 millió márkás évi forgalmat elérő és 10.000 dolgozót foglalkoztató Auto Union GmbH bevonásával a Daimler-Benz vállalatcsoport a forgalmat tekintve is az első helyre került előre a Szövetségi Köztársaság autógyárai között.”

 Az Auto Union és az NSU egyesülése

1958 végén még 3.700-an Ingolstadtban, tizenkét hónappal később már 5.700-an dolgoztak az Auto Unionnál. Az új gyáregység felépítése azonban nem pusztán a dolgozói létszám növelésével járt, hanem indokolta azt is, hogy az Auto Union 1961-ben a termelést és 1962-ben a központi adminisztrációt is Ingolstadtba helyezze át. Az ettől remélt megtakarítás és racionalizálás valóban meg is mutatkozott, azonban 1962-ben csökkent az Auto Union termelése és forgalma is, míg az anyavállalat emelkedő gyártási és értékesítési eredményeket könyvelhetett el.

1969. március 10-én írta alá az egyesülési szerződést az Auto Union GmbH a neckarsulmi székhelyű NSU Motorgyár Részvénytársasággal. A szerződés alapján visszamenőleg, 1969. január 1-vel született meg az Audi NSU Auto Union Részvénytársaság. Az új, neckarsulmi székhelyű társaság kezdettől fogva a növekedést és bővülést tűzte ki célul, így 1973-ig, a közeledő olajválság első előjeleinek bekövetkeztéig folyamatosan emelkedett az Audi és NSU típusú személygépjárművek gyártása.

 Felkerekedés az új dimenziókba

1975 végére újra felszálló ágba került az autóipar, és ez az Audi modellek értékesítésében is tükröződött. 1977 márciusában gördült le a gyártószalagról az utolsó NSU Ro 80-as, amellyel letűnt a több mint 100 éves NSU márka. Ettől fogva valamennyi Neckarsulmban készült gépkocsi az “Audi” nevet viseli.

1980.-ban nagy feltűnést keltett az Audi az Audi quattróval, az első, nagy szériában gyártott, állandó összkerékhajtású személygépkocsival. A quattro-hajtás forradalmi és meggyőző erejét az Audi ralisikerei is igazolták: az Audi először 1982-ben, másodszor pedig 1984-ben nyerte meg kemény harcok árán a márka-világbajnokságot.

Az 1982-es évben egy másik világcsúcs is született, az Audi 100-as. A 0,30-as cW légellenállási tényezőjű harmadik generációs Audi 100-as akkoriban a világ legkedvezőbb aerodinamikai kialakítású sorozatban gyártott limuzinja volt. Audi megtalálta a helyes választ a környezetkímélő üzem és a gazdaságosság akkoriban terjedő kihívásaira.

1985. január 1-én nevezték át az Audi NSU Auto Union részvénytársaságot AUDI AG-vé, egyben pedig Neckarsulmból Ingolstadtba helyezték át a társaság székhelyét. A 80-ac évek közepén – a többi német autógyárhoz hasonlóan – az Audi is megérezte a sebességkorlátozásról és a füstgázkibocsátás csökkentéséről folytatott nyilvános viták hatásait. Míg a belföldi értékesítés 1985-ben 7,5 százalékkal csökkent, addig a kivitelt 9,4 százalékkal sikerült bővíteni.

1985-ben az AUDI AG közel 1 milliárd márkás befektetése a legnagyobb beruházás volt a vállalat történelmében. Az összeget elsősorban a termékekhez kapcsolódó munkákra és új gyártástechnológiákra fordították. 1986 őszén jelent meg az új Audi 80-as: a teljes egészében horganyzott karosszéria a tíz éves átrozsdásodás elleni garanciával új mércét állított ebben a járműosztályban. 1988-ban jelent meg az Audi első felső járműosztályba tartozó modellje, a 3,6 literes négyszelepes V8-as motorral felszerelt Audi V8.

A kilencvenes évek elején az egész világon a gazdasági konjunktúra lanyhulását figyelhettük meg, azonban a berlini fal leomlása és a német valutaunió hatalmas keresletnövekedést idézett elő Németországban.

 Cél a kompromisszumok nélküli minőség

A belföldi értékesítés élénkülésének köszönhetően érhetett el az Audi 1991-ben 14,8 milliárd márkás rekordot a realizált üzleti forgalomban. Nem sokkal később, 1993-ban azonban már megmutatkozott, hogy a német konjunktúra csak rövid távon képes feltartóztatni a nemzetközi piacok gazdasági lanyhulását.

Az új korszak kezdetét az Audi az ASF Audi Space Frame alkumínium vázszerkezet-tanulmány bemutatásával harangozta be 1993 őszén a Tokyo Motor Show bemutatón. Az Audi V8-as utódja, az alumínium Audi 1994 márciusában ünnepelte világpremierjét. Az A8-as új típusnevével az Audi típusszámok leggyökeresebb változása vette kezdetét. 1994 nyáron következett az Audi A6-os bemutatója, novemberben pedig az új A4-es került piacra. Az új A4-es rövid idő alatt a további üzleti siker őre lett: 1995-ben csak Németországban 120.000 darabot adtak el belőle.

1995 őszén az Audi a történelmet idéző és egyben korszerű stílusjegyeket is felvonultató, egyedi autótervezést piacérett műszaki megoldásokkal párosító TT Coupé és a TT Roadster sportautó-tanulmányokkal robbant be a címlapokra. Egy évvel később kerül piacra az A3-as, ez a vonzó háromajtós gépkocsi, amellyel a kompakt járműosztályban is új vevőket sikerül megnyerni. Az Audi 1997-ben mutatta be az Audi A6-os mellett az Al2tanulmányt is. A teljes egészében alumíniumból készült modell az ASF technológiai második lépcsőjét képviseli. 1998-ban és 99-ben a sorozatban gyártott Audi TT Coupé és az Audi TT Roadster gondoskodik a műszaki újdonságról.

A vállalat döntő gazdasági jellemzői 1994 óta töretlen fellendülést mutatnak. Az Audi 1998-ban közel 600.000 darab gépkocsival és motorral minden eddiginél nagyobb darabszámot állított elő, a konszern forgalma 27 milliárd német márkát tett ki. Az Audi vállalatcsoport mintegy 42.000 embert foglalkoztat, közülük 26.000-en az ingolstadti üzemegységekben dolgoznak. A Németországon kívül Magyarországon, Brazíliában, Kínában és Dél-Afrikában gyártó vállalat tavaly júliusban írta alá a szerződéseket a nagy-britanniai Cosworth Technology és az olasz Lamborghini átvételéről.

 

AUDI KRONOLÓGIA

1885. A Wanderer Automobile gyár megalakulása 
1899. Az August Horch-Cie autógyár megalakulása Kölnben 
1907. A DKW gépgyártó üzem megalakulása 
1909. Az August Horch Automobil üzem létrehozása, Zwickau 
1910. A gyárat Audi Werke GmbH-ra nevezték át 
1932. Az Audi, DKW, Horch és Wanderer gyárak egyesülése AUTO UNION AG néven 
1949. Az AUTO UNION átköltözik Ingolstadtba 
1962. A Düsseldorf-i gyár értékesítése, ahol összesen 484.000 autót gyártottak le. 
1965  Az AUTO UNION AG-ban a Volkswagen többségi    tulajdont szerez 
1968. Bemutatkozik az Audi 100-as 
1969. Az 1873. óta működő NSU egyesül az AUTO UNION AG-val AUDI NSU AUTO UNION AG 
1972. Bemutatkozik az Audi 80-as 
1976. Audi 100 - második generáció 
1977. Az NSU gépkocsik gyártásának megszűnése 
1978. Audi 80 - második generáció 
1982. Audi 100 - harmadik generáció 
1985. Megszületik az Audi AG 
1986. Audi 80 - harmadik generáció 
1989. Európa rekord: az Audi 100 TDI egy tank  üzemanyaggal 4.818 km-t tett meg 
1990. Audi 100 - negyedik generáció 
1991. Audi 80 - negyedik generáció 
1992. Az Audi 100-at felváltja az Audi A6-os  
1994. Az Audi 80-at felváltja az Audi A4-es. Megjelenik az Audi A6 kombi változata, az Audi A6 
.........Avant. Piacra kerül az Audi A8. Az Audi megalakítja Magyarországon a gyori Audi gyárat. 
1995. Bemutatkozik az Audi A4 Avant. Létrejön az Audi TT tanulmányautó 
1996. Debütál az Audik legkisebbje: az A3 
1997. Forgalomba hozzák az új Audi A6-ost 
1998. Megindul az Audi TT sportautó összeszerelése a gyori üzemben 
1999. Az Audi TT Coupé piaci bevezetése 
1999. Az új Audi A4 megjelenése 
1999. Az ötajtós Audi A3 piaci bevezetése 
1999. Az Audi S3 bemutatkozása a magyar piacon 
2000. Audi A2 nemzetközi bemutatkozása. Audi allroad quattro nemzetközi bevezetése 
2000. Audi allroad quattro piaci bevezetése 
2000. Audi A2 hazai bemutatkozása (október) 
2000. Audi Forum Ingolstadtban megnyitja kapuit (december) 
2001. Az új Audi A4 magyarországi bemutatkozása (március) 
2001. Az Audi Magyarországon is bemutatja az új A6-ost (augusztus) 
2002. Az új Audi A4 Cabriolet nemzetközi bemutatkozása (február) 
2002. Az új Audi A4 Cabriolet magyarországi bevezetése (július)