Ford Mustang tuning GeigerCars

Amióta téptem a Corvettel, azóta hiszek az amerikai legendákban. Tehát kápének veszem azt is, hogy a Ford Mustang igazi autó, olyan, amelyet élvezet vezetni, és nem olyan, mint az ezt megelőző két generáció - volt egy 78-as Mustang Cobrám, három hónapig, 2,2 literes turbómotorral, minimálteljesítménnyel, de soha nem vezettem, mert amíg az enyém volt nem működött, turbó a kosárban stb, de ne sajnáljam mert azt mondják, az nem volt legendás kocsi. 

Ford tuning Mustang Geiger
Erre a Mustangra nézve, viszont elhiszem, hogy legenda lesz. Elhiszik ezt a gemánok is, ahol a Geiger faragta át az autót, de alaposan. Már elég ránézni, hogy tudjuk, itt sok pénzt költöttek a tuningra. Például a GT V8-as motorjára kompresszort szereltek - többek között. Mert a lökettérfogatot is megnövelték 4,6 literről, 5,2 literre. Átdolgozták a hengerfejeket, beszereltek hegyes vezérműtengelyeket és a szelepvezérlést is módosították.

Ford Mustang motortuning kompresszor
Ezután jöhetett a lényeg, a mechanikus hajtású feltöltő beszerelése. Az általa tolt forró levegőt izmos töltőlevegőhűtő hűti. A kipufogórendszer rozsdaáló acél, a katalizátor hőtűrő fémhordozós. A fékpadi adatok szerint nem bénázták el a fiúk, hiszen az átdolgzott V8-as a gyári 300 lóerő helyett 520 lovat tart a karámban. A nyomatéka is mozdonnyi, 563 Nm. A brutális teljesítményt módosítot hatfokozatú váltó és sportkupplung teszi emészthetővé.

A szép formájú karakteres autó ezzel a motorral 4,2 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebessége 287 km/h. A Geiger kompresszor készlete a szűz motorra is felilleszhető, ekkor a bátor és jómódú vállalkozó 412 lóerős motorral büszkélkedhet.

Ford tuning Geiger MustangÍgy már érthető a demóautóra szabott látványos spoilerkészlet. Persze minden új elem a gyári felerősítési pontokra passzol. Kapott a kocsi egy mélyrenyúló frontspoilert, amely a fékekhez vezet levegőt és le is szorítja a kocsi orrát tépés közben. Látványos a szép púpos motorháztető. A küszöb az első spoiler aljának stílusában kifaragott darab.

Ford tuning Geiger spoiler
A hátsó szoknya is helyben van, az alja diffúzorszerűen kiképzett és áttöri a két kerek kipufogóvég. A csomagtérfedélre hatalmas szárnyat szereltek, szintén a leszorítóerő eröltetése végett.
ford tuning 20 colos felni
Amcsikocsira amcsi stílusú krómgurigákat illik illeszteni. Ezt meg is tette a müncheni Geiger. Az ötküllős, háromrészes felnik mérete elöl 9x20, hátul 10x20 col. Ennek megfelelően a gumik is szélesebbek hátul, oda 285/30, míg elölre 255/35 jelzetű abroncsokat szereltek. Nem csak a felni menő, a futómű is az, amely állítható és akár 50 mm-rel lecsüccsenthető a vas. Az ötküllős felnik mögül kivillannak a féknyergek, amelyek szintén nem eredetiek. Az új nyergek négydugattyúsak és alumíniumból készültek, a féktárcsák átmérője 355 mm. Hasonló rendelhető a hátulra is.

Ford Mustang tuning Geiger
Természetesen az utastér is illik a külső megjelenéshez. A műszerfalon, a középkonzolon, az ajtóbetétekben és a hangszórókereteken visszaköszön a külső őrült narancssárga. A bőrkárpit is egyedi, de a hifi is.
A fejegység egy Alpine IVA-W200Ri, amely egy digitális PXA-H701 processzorral dolgozik össze. A rendszer iPod adapterrel is rendelkezik, amely a harman/kardon terméke. A zenét JBL hangszórók szórják.
Nem is akárhogy. A hátsó ülések helyén négy JBL erölködő trónol, az összteljesítményük 1000 watt - Px300.4, Px600.2 és A6000GTI az erősítők típusa. Emiatt nagyobbra cserélték a generátort és beszereltek öt Optima Yellow akkut. A hifit az X-Dream-CarAudio készítette kifejezetten a demoautónak. Szép házat építettek hátra az erősítőknek és a mélyhangszóróknak. Ha már beírtam az erősítők típusát, beírom  ahangszórókét is: két W15GTI mélynyomó, három C508GTI és két GTO804, valamint egy C608GTI jelű JBL dolgozik a kocsiban. Lehet, hogy érdemes lenne meghallgatni.

Ford Mustang tuning hifi Geiger