Az üvegszál és ami mögötte van

Giccses, otromba bojler-monszter, plasztikhuszár, agyongittelt sufnis hulladék – ezeket a kedves kifejezéseket talán már senkinek sem kell bemutatnunk, aki a fórumainkban böngésződik. Manapság szinte szokás lett, akár minden érthető alap nélkül, „divatból” szidni az üvegszálas elemekkel felszerelt autókat, pedig a jogos megbélyegzések mellett számos esetben maximum a tudatlanság szolgálhat okként. Cikkünk célja egy kicsit rendet rakni e téren a fejekben.

Kezdjük mindenekelőtt egy kis áttekintéssel

Az üvegszálas műanyag elemek, tartósságuk és rugalmasságuk okán régóta, és igen széles körben elterjedt és használt technológiát jelentenek, melynek csak egy kis részét képezi az autók világa. Ha már járművekről van szó, sokkal inkább gondolhatunk vele kapcsolatban a hajózásra, vagy más téren, mondjuk a szaniter termékekre – kádakra, zuhanytálcákra –és még számos alkalmazásra a háztartásban, építőiparban vagy bárhol a mindennapi életünk során.

Ha autókról van szó, elsősorban a kasztni elemei, lökhárítók, légterelők és toldatok készülnek üvegszálas műanyagból, laikusok közül pedig sokan – tévesen – a tuning fogalmát is összekötik az utólagos optikai elemekkel. Az üvegszálas műanyag szettek – sok más kiegészítőhöz hasonlóan – a versenysportból adoptálódtak az utcai autók világába. Az elsősorban a rallye-ban, és a különböző autóversenyeken használt spoilerek elsődleges funkciója már magában a nevében megtalálható: légterelés, azaz a minél jobb eredmények érdekében a légellenállás csökkentése, valamint nagy sebesség mellett, a kasznira ható leszorító erő növelése. Mellékhatásként, az így felszerelt autók sokkal sportosabban is néznek ki, az egészből pedig legtöbb esetben gyakorlatilag összesen ennyi, ami átkerül a hétköznapokban is használt járművekre. Mindezzel alaphelyzetben nem is lenne probléma.

Hogyan készül?

A technika alapjait alapvetően két összetevő, a műgyanta (epoxigyanta, poliészter stb), valamint az üvegszál paplan alkotja, mindemellett pedig számos segédanyag kerül felhasználásra a különböző elemek elkészítése során. Leegyszerűsítve, a kiöntött alkatrészek tartását és merevségét a gyanta által körbeölelt üvegszál-rostok adják. A műanyag elemek – pl. lökhárítók, küszöbök – elkészítéséhez mindenekelőtt szükség van egy – szintén ebből az anyagból készült – sablonra (néhol „szerszámnak” becézik), mely leginkább egy öntőformához hasonlítható, és pontosan a legyártandó elem inverzét mintázza. A sablonba legelőször egy rétegben az átvivő gél kerül, ami amellett, hogy száradása után elválaszthatóvá teszi a két üvegszálas felületet, a kész elem külsejének a színét is megadja. Ez bármilyen lehet a választott árnyalattól függően, a leggyakoribb opció a fehér. A gélre kerül egy réteg műgyanta, erre jön az üvegszál borítás, majd még egy réteg gyanta: majd száradás, és a sablonból már ki is pattintható az elkészült elem.

Mindez persze csak leírva ennyire egyszerű. Ahogyan minden más szakmának megvannak a maga fortélyai, trükkjei, első és sokad osztályú eszközei és alapanyagai, úgy – mint látni fogjuk – ez sem kivétel.

Miért szidják az üvegszálas elemeket?

„Az üvegszál az szar, az üvegszál gagyi” – sok, magát nagy tudásúnak képzelő kollegától hallhatjuk mindezt, azonban ha visszakérdezünk, a legtöbben nem tudják megindokolni, miért. Talán azért, mert ők is ezt hallották, a haverok is azt mondják, vagy mert a „bojleres Suzukikon is az van”. Aki valamennyire beleásta magát a témába, talán annyit mond, hogy azért, mert rideg, reped, vagy elpattan, meg agyon van gittelve.

Az igazság viszont az, hogy a profin elkészített, igényes üvegszálas műanyag kiegészítőkre a fentiek közül egyik állítás sem igaz. Egyáltalán nem szarok: bizonyítja ezt az is, hogy a tévhitekkel ellentétben, nem csak a sufnik használják ezt a technológiát, hanem a világ legnagyobb tuningcégei is: említsük csak a példa kedvéért a legnagyobb Mercedes tunerként ismert Lorinsert, a világhírű Hamann Motorsportot, vagy a szintén nem kis névként operáló két Porsche tunert, a Strosek-et és a Techart-ot. A lista még hosszasan folytatható, de hozzá kell tenni azt is, hogy a tuningcégek mellett maguk az autógyárak sem kivételek. Talán sokan nem tudják, hogy az istenített 6-os BMW sárvédői is üvegszálból készültek, nem beszélve ugye mondjuk az F50-es Ferrariról, ahol a teljes kaszni ebből az anyagból van, mégis 350-nel megy, és sok tízmillióba kerül.

Talán ezek a nevek azok, amelyekre senki nem mondaná azt, hogy gagyi. Az üvegszál messze földön rossz híre azonban nem is innen ered: bátran kijelenthető, hogy ez a technológia onnantól lesz gagyi, ha sufnisok kezébe kerül – innentől pedig az egész autóépítés igazi tortúrává válhat. Sokan elképzelni sem tudják, mekkora különbség is lehet két kinézetre ugyanolyan üvegszálas elem között. Nézzük sorban a buktatókat!

Az első probléma: az alapanyagok és a gyártási technológia minősége

Legyen szó bármilyen munkáról, a minőségi alapanyagok alkalmazása már önmagában fél siker. Bármilyen meglepő, a műgyantából, gélből és üvegpaplanból is kismillió féle változat létezik, a leggagyibbtól a legkomolyabbig, az pedig, hogy melyik kerül alkalmazásra, messzemenően meghatározza az elkészült elem minőségét.

Legfontosabb, hogy a minőségi gyantával készült lökhárító rugalmas lesz, az anyaggal pedig dolgozni is könnyebb. Sokkal egyenletesebben felvihető, nem folyik meg, így mindenhová ugyanannyi cucc fog jutni az alkatrészen. Ugyanígy, a minőségi üvegpaplan mindenütt homogén vastagságú, egyenletesen van összeszőve, így nem fordulhat elő, hogy egy lökhárító néhol papírvékony, máshol pedig túl vastag legyen. Ebben az esetben száradásnál a vékonyabb felületeknél, foltokban megzsugorodik az anyag, hullámosodik: olyan hibák keletkeznek rajta, amiket utólag javítani már gyakorlatilag lehetetlen. Sokan nem ügyelnek a műgyanta – az üvegszál miatti – óhatatlan buborékosodásra – amennyiben ez nincs kezelve, elég, ha a nap megsüti az autónkat, a buborékok felpúposodnak, kidurrannak – egy hanyagul elkészített elemen pedig akár száznál is több ilyen időzített bomba rejtőzhet.

Szintén nagy probléma a spórolás: vannak, akik takarékossági szempontokból szinte papírvékonyságú lökhárítókat készítenek, amire már egy rácsot is lehetetlenség repedés nélkül felfogatni. Egy normális lökhárító legalább 3 mm vastag – vagy kicsivel több, de a lényeg, hogy ez az érték az elem minden pontján PONTOSAN ennyi!

A vastagságot legegyszerűbben erős fény felé tartva lehet ellenőrizni: ha néhol semmi fény nem jön át, máshol meg szinte átlátszó a lökős, esetleg itt-ott szivárványos átverődések fedezhetők fel, akkor már megvan a baj. A használt anyagok milyenségét laikusként nehéz felmérni, azonban alapszabály, hogy a minőségi gyanta legtöbbször környezetbarát is. Káros anyag kibocsátása 70-80%-al kevesebb, mint a sufnis verziónak, így a legdurvább nagyüzemi gyártás mellett is elviselhető szagkörnyezetben folyik a munka. Ha egy kis műhelyben már belépésnél elviselhetetlenül tömény a műgyanta aroma, öt perc után pedig Michael Jacksont hallucinálod a falra, nos, ott jó eséllyel nem osztrák gyantával dolgoznak.

Második probléma: a kivitelezés minősége

Lehet szó akár minőségi alapanyagokból is, a fentiek mellett szintén óriási buktatót jelent az is, hogy magát a formát milyen módon alakították ki a gyártás során. Sajnos alapvető probléma, és a hurrogók egyik legfőbb támadási pontja, hogy az utólagos üvegszálas elemek az esetek többségében nem stimmelnek: általános, hogy sokszor napokat kell fúrni-faragni, csiszolni, vagy akár komolyabban is módosítani a lökősöket, mire úgy-ahogy felszerelhetők lesznek az autóra.

A jelenségért két dolog felelős: az elsőt a sablonok amatőr elkészítésében kell keresni. Hasonlóan a konkrét elemek gyártásához, ennek is megvan a maga technikája, aki ezzel nincs tisztában, hiába vesz le mintát akár egy gyári formáról, megfelelő merevítések híján a sablon már kezdettől tekeredni-csavarodni fog, nem is beszélve a sokadik kiöntött alkatrész esetéről, ami gyakorlatilag már távoli rokonságot sem fog mutatni a gépjármű íveivel, és illesztési pontjaival.

A második buktatót a másolások jelentik. Sajnos kis hazánkban alapvető jelenség a már meglévő – akár külföldről importált – szettek lemásolása. A költséghatékonyság miatt alapvetően ezekből sem a minőségi – sőt, inkább a már kint is sokadszor lemásolt – cucc kerül beszerzésre, amit a büdös életben nem próbáltak fel autóra, így az eltérések már itt garantáltak. Nos, az ilyen harmadosztályú elemek, gyenge minőségű anyagokkal, rossz sablonokkal történő hazai másolatai pedig sokkal inkább a szemetesbe valók, semmint az autóra.

Szintén általános a spórolás ezen a téren is: az efféle, a takarékosság miatt általában döbbenetes méretű beömlőkkel tarkított „tuning” lökhárítókhoz legtöbbször nem hogy rács, de egy árva csavar sincs, az először kedvező vételárat hallva pedig senki nem számol vele, hogy a mezei alurács négyzetmétere is 12-15.000 forintot is kóstálhat, ami bizony rögtön hozzájön pluszban a termékhez. Azonban, ha már bevásároltunk, sajnos még ez lesz a legkisebb kiadás.

Ha már megtörtént a baj: avagy ellenségünk a gitt

Bármelyik hibacsoportba is sikerült beleesni, az esetek többségében a dologból jól kijönni sajnos már aligha fogunk. Alapvető hozzáállás – pláne boltok esetén – hogy garancia, vagy pénzvisszafizetés egészen egyszerűen nincs. Ha valami nem stimmel, általában a „mi is így kaptuk, ez gyárilag ilyen”, vagy a „több száz autóra már jó volt, nem lehet vele gond” a magyarázat, rosszabb esetben még azt is rád foghatják, hogy biztos törött volt az autód, ezért nem passzolnak az illesztések – tisztelet persze a kivételnek.

A megoldás pedig innentől, kénytelen-kelletlen kasztnis ismerősünk felkeresése, aki gyakran vért izzadva, extrém esetekben szó szerint „ráfaragja” a szettet az autóra. Természetesen az sem lesz kevés, amit ő kér majd el, a következő pofon azonban a festőnél ér majd minket: itt derül ugyanis ki, hogy a felfeszegetett, szétvagdosott, eleve rosszul kiöntött, rosszabb esetben még anyaghibákkal is felvértezett spoilerünk annyira hullámos és deformált lett, hogy lefestve leginkább nem hogy tuning kiállításokra nem vinnénk el, de igazán a hányást is csak nehezen hagynánk abba.

Ilyenkor kerül képbe a spoilerezett autók legfőbb ellensége, a gitt. Ez a kezdetben rugalmas, majd kőkeménnyé szilárduló hézagpótló anyag a festők egyik fő fegyvere a műanyagok egyenetlenségei ellen: kis mértékben, valóban hézagpótlásra alkalmazva még semmi gond nincs vele, azonban mikor a hibák miatt komplett íveket, nagy kiterjedésű felületeket szinte „megformáznak” vele, ott már sajnos nincs apelláta.

A rengeteg gitt az, ami az egyébként rugalmas üvegszálas műanyagot merevvé, rideggé, és sérülékennyé teszi. Az agyongittelt lökhárító a két anyag különböző hőtágulása miatt önmagában deformálódik a napon, a gitt festés alatt könnyen elrepedezik, elpattan a legkisebb erőhatástól is. Egy esetleges koccanás esetén a végeredmény katasztrofális: a festés pókhálószerűen bereped, a javítás a lökhárító teljes lecsiszolása, újragittelése, majd festése útján lehetséges.

A túl sok gitt önmagában nehéz is. Míg egy átlagos üvegszálas lökhárító 5-6 kilónál még a legextrémebb esetben sem nehezebb, az utólagos javításoknak köszönhetően gyakran a súlya is akár még egyszer ennyivel lesz több. Nem utolsósorban pedig, könnyen ugyanez történik a ráköltött pénzzel is, amit vásárláskor rászántunk a szettre: egész egyszerűen megduplázódik.

Fontos szempont: esztétika

A silány minőség mellett, az üvegszálas szettekről kialakult negatív véleményt az esetek egy részében maga az esztétikai megjelenés is alátámasztja. Sajnos, a néhány évvel ezelőtt tomboló trendektől jónéhányan még máig nem szabadultak meg, és az extrém átalakítást összekeverik a szörnyszülött kinézettel. A bonyolult, mindenféle absztrakt formával, rengeteg kis apró beömlő „lyukkal”, szárnyacskával, koptatóval és bevágással tarkított, totálba csirkerácsozott, földig lógó lökhárító manapság már nem divatos.

Az optikai tuning is az egyszerűség, és a használhatóság felé halad, sokkal divatosabbak a letisztult formák, a „kevesebb néha több” jellegű átalakítások: mindez pedig az üvegszálas elemek esetén sincs másképp. Bármilyen elképzelhetetlen, akár egy gyári formájú lökhárítón, csak a beömlők átrendezésével is óriási változásokat lehet elérni. Fontos, hogy a kiválasztott szettel törekedjünk az autó jellegének megőrzésére, a kasztni már meglévő formáinak, íveinek követésére, kerüljük a túlságosan kiugró, kirívó elemeket. Végül, de nem utolsósorban pedig, alapszabály, hogy az autót ültetni nem a lökhárítók megnövelésével kell.

A legjobb példákat a nemzetközileg is elismert tuning cégek szettjeiben érdemes keresni, melyek – néhány vadhajtástól eltekintve – jól vázolják azt az irányvonalat, amivel a jármű akár extrém megjelenést kap, de mégis esztétikus, és jól használható marad. Ezek az alkotások – a számtalan rájuk terhelődő többletköltség, engedélyeztetés, TüV, adók és egyebek miatt – általában drágák ugyan, de azt tudni kell, hogy gyakran ugyanazzal a technológiával készülnek, mint bármelyik igényes hazai szett. Sőt, az sem ritka, hogy a nagy nevek szettjeit készítő alvállalkozók pont olyan kis cégekből kerülnek ki Európa-szerte, mint bármelyik itthoni műanyagos vállalkozás – persze a minőség itt különösen fontos kritérium.

Tehát mit is tanultunk ma?

A műgyanta jó. A profin elkészített, minőségi üvegszálas műanyag kiegészítők, és maga a technológia – úgy egészében – semmi esetre sem nevezhető gagyinak. Egy jól kivitelezett utólagos elem, gyakran a gyári lökhárítónál is pontosabban áll az autón, jobban passzol, kisebbek a hézagai, az anyaga pedig teljesen rugalmas, és semmi esetre sem merev. Ugyanakkor masszív, és sérülés esetén is könnyedén javítható, a kétes hírnevet ez az eljárás csakis az előzményekben részletezett okok miatt viseli. Mindezeket a buktatókat, valamint azt, hogy autód rövid úton az igénytelen tuning topicban szerepeljen fő témaként, egyszerűen kikerülheted, ha odafigyelsz az alábbiakra:

• Sose kizárólag az ár alapján dönts. Az a néhány ezer forint, amit megspórolsz egy szetten, sokszorosan fogod befizetni a kasznisnak/festőnek, amennyiben silányabb minőséget vásárolsz, a végeredmény ráadásul sosem lesz olyan, mint elképzelted.
• Légy körültekintő! Mielőtt valakitől vásárolsz, vagy valakinél csináltatsz valamit, nézd meg az előző munkáit, kérdezd meg azokat, akik már kapcsolatban álltak az illetővel. Kérdezz rá az ő tapasztalataikra, különösképpen az utómunkákat illetően.
• Törekedj onnan vásárolni, ahol bizonyítottan minőséget kapsz. A termékről sok mindent elárul az is, hogy ki gyártja, mennyi ideje, és milyen cég van mögötte. Ne sajnáld a „nevet” megfizetni, hosszútávon rengeteget spórolhatsz rajta!
• Bizonytalan hátterű apróhirdetések, kétes eredetű, „majd elpostázom” szettek, fű alatt szerzett/gyártott motyók kerülendők!
• A garancia kérdését még vásárlás/gyártás előtt pontosan fixáld le, ha kell, írásban. Ne elégedj meg annyival, hogy „eddig nem volt panasz”
• Ha egyedi elképzeléseid vannak, hallgasd meg a gyártó szakértő véleményét is, nem biztos, hogy hülyeséget mond. Ne akarj mindenáron totál új elemeket – gyakran egy meglévő sablon átalakítása is több, mint elég, ráadásul anyagilag is jobban kijössz.
• 150.000-ért teljesen új, egyedi szett nem létezik, pláne 3-4 hét alatt. Ha komoly munkát szeretnél, pénzben és időben is sokkal többen kell gondolkoznod.
• Ne csinálj eltúlzott spoiler-szörnyet az autódból. Nézz szét a márkatársaid körében, külföldi oldalakon, mik a lehetőségeid. Kérd ki tunertársaid véleményét. Törekedj inkább a letisztultságra, harmóniára, az autód jellegének megőrzésére a jó ízlés határain belül. Kevesebb csirkerács – nagyobb öröm.
• Sose a spoilerezés legyen az első, amivel az optikai tuningot kezded. Nincs rondább egy 14” acélfelniken guruló, a sárvédők alatt egyórányi hézagot villantó, de földet karcoló lökhárítókkal felszerelt tuningcsodánál. Ha komplett elképzelésed van, inkább várd meg, míg mindent meg tudsz csináltatni egyszerre.
• Végül, de nem utolsó sorban: az optika csak egy lehetőség, nem kötelező opció. Mielőtt bármibe belefogsz, először arra költs, hogy az autód tökéletes műszaki állapotban legyen – a saját biztonságod sokkal fontosabb az üvegszálas elemeknél.

Legális / nem legális

Egyetlen nagyon fontos téma maradt hátra, amit terjedelme miatt most csak érintőlegesen tárgyalunk, ez pedig az üvegszálas elemek használatának kérdése. A jelenlegi helyzet szerint, ha a hazai ezeréves törvénykezéseket nézzük, tudvalevő, hogy gyakorlatilag semmilyen átalakítás sem legális, legfőképp, mert nagyon sok kérdésre nincs egyértelmű szabályozás. A való életben ez sajnos úgy néz ki, hogy a rend őrei vagy szólnak érte, vagy nem. Jelenleg az egyetlen létező biztos megoldás a homállyal igencsak körüllengett átalakítási engedély, a jövő zenéje azonban mindenképpen az EU-szerte elfogadott TüV szabályozás lesz, amit minden egyes utólagos alkatrész esetén érvényesíteni kell majd. Hogy mindez mikor kerül bevezetésre, még nem tudni, tegyük hozzá, nem biztos, hogy ez nálunk is azt a szép, új világot hozza majd el, mint a gazdagabb nyugati országokban... de minderről bővebben majd egy későbbi cikkben olvashattok.

A cikkben nyújtott szakmai segítségért ezúton mondunk köszönetet a Dugár Tuningnak, azon belül is személyesen Dugár Sándornak. A kecskeméti cég messze a legkorrektebb hazai spoileres vállalkozások közé tartozik, bátran ajánljuk mindenkinek, aki ilyen jellegű tuningra adná a fejét – vagy pedig már meglévő alkatrészeit szereltetné fel, vagy alakíttatná át. Kínálatukban több mint százféle autótípushoz készült sablon található, olyan ritkaságokra is, mint a Nissan Primera,a legújabb Mitsubishi Lancer, vagy akár a Porsche Cayenne. A szetteket teljesen reális áron, és természetesen garanciával készítik, cikkünkhöz az igényes, használható tuningot bemutató képeket az ő munkáik közül is válogattuk.