Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!

A francia autókat előszeretettel átfaragó osztrák Musketier, a Peugeot 207CC-hez készített csomagjának köszönhetően keltett némi feltűnést Essenben. A kétajtós kupé-kabrió egy raklapnyi műanyag és némi festés eredményeképpen izgalmas városi kisautóvá avanzsált.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A ráncfelvarrás pedig indokolt is lehet, hiszen a világ legnagyobb számban eladott keménytetős kabriójának utódja már nem hozta azt a sikert, mint a 2006-ban az év meleg autójának is választott, remekül eltalált 206 CC. A sukár helyett inkább pufók formával, furcsa vonalvezetéssel, fogszabályzós hűtőráccsal és hosszú, kidüllesztett lámpákkal rendelkező 207-es inkább különös, mint szép, Muskétás barátaink azonban mindenre megtalálták a gyógyírt.

Hihetetlen, hogy néhány liter, jó helyen bevetett fekete festék optikailag mennyit tud dobni az autó kecsességén. Hiába vastagították még egy küszöbbel is az összképet, a Musketier CC oldalról sokkal kevésbé tűnik tömzsinek, mint a gyári verzió. Az első lökős teljes átfaragásával, a beömlők átrendezésével, valamint a sötét szín bevetésével a motorháztetőn már sokkal emészthetőbb arccal állunk szemben. Mindez – festés nélkül – folytatódik a hátsó lökhárítón, melyen szépen keretbe foglalt dupla kipufogó, a csomagtér tetején pedig stílusban mindenhez teljesen passzoló szárny figyel.

Egy garnitúrányi fehér, 18”-es felni felszerelése, valamint némi ültetés után pedig véglegesen felkerül az a bizonyos pont az i-re: a végeredmény határozottan pofás.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!