A legfontosabb, utolsó futamához érkezik a német SportAuto DriftChallenge nyílt nemzetközi bajnoksága. Nem csak azért, mert eldől ki lesz 2006 bajnoka, hanem főként azért, mert Magyarország is képviselteti magát méghozzá igen jelentős "delegációval".

Miután végleg eldőlt, hogy a horvát DMC sorozat szeptember 30-ára tervezett futama elmarad, így a Magyar Drift Szövetség lázas keresésbe kezdett, hogy milyen egyéb nemzetközi szereplés jöhet még számításba. A német bajnokság utolsó futamát is szeptember végére tervezték, azonban nagy szerencsénkre itt is halasztani kellett. A végleges időpont október 14-e lett, mely időpont tökéletesnek bizonyult hazánk fiainak és szervező csapatunknak is!

A legutóbbi német drift bajnokság futamára több mint 25 ezer néző látogatott el és 8 ország képviselte magát. Ehhez csatlakozott most Szlovénia és Benelux állam mellett Magyarország is. Számos egyesületi versenyző jelezte indulási szándékát a verseny kihirdetése után, így nehéz döntés előtt állt a Magyar Drift Szövetség a támogatással kapcsolatosan. Végül 2006 összesített végeredménye alapján, - a D1 pontozási rendszerét használva, a legjobb négy versenyző támogatása mellett döntött. Mindezektől függetlenül a további jelentkezők ugyanúgy fenntartották indulási szándékukat így a végleges névsor a következő:

1. Varga Tamás "Puci" (BMW DRSE)
2. Kerényi Ádám (BMW DRSE)
3. Radák János "Radír" (BMW DRSE)
4. Szeles Adorján (BMW DRSE)
5. Kalbantner Géza "Géza01" (MDSE)
6. Schweizer Dániel (BMW DRSE)
7. Deimanik Balázs (BMW DRSE)
8. Wilisits Attila (MDSE)

A fenti mezőnyből bárki képes kimagasló teljesítményt nyújtani, így nagy reményekkel indulunk neki a több mint 900 km-es távolságnak. Természetesen elképzelhető, hogy újra a svájci pilóták lesznek a favoritok, de egészen biztosan nehéz döntés elé állítják majd a pontozó bírókat Puciék. Reméljük az autókba szerelt, -Németországban már alkalmazott "Emotag" Drift mérő mutatói is rendesen kilengnek, vagy kijelzőjét teljesen bebolondítják majd hazánk legjobbjai.

A verseny hasonlóképpen fog lezajlani Németországban is mint nálunk. 15 órás kezdettel nyílnak meg Hockenheimring kapui, és a versenyzői regisztrációt követően rögtön edzésbe is kezdhetnek a pilóták. Itt is lesz versenyzői felvonulás, melyre különleges dolgokat tartogatunk majd a nézőknek. Az egyéni selejtezőt követően körülbelül 18.30-kor kezdődik az ún. DriftChallenge's KO-System, azaz a legjobb 16 versenyző Tsuiso (páros) csatája. Természetesen ezzel koránt sem tér véget a verseny, mivel egy különleges előre megbeszélt páros bemutató (Tandem Drift) veszi majd kezdetét, ahol minden megengedett. Így Radírnak lehetősége van majd a láb és kézkitartós produkcióját bemutatni, vagy akár Kerényi Ádámmal kézen fogva pörögni a német F1-es pályán. A napot teljes sötétségben pedig a "Best of Show" zárja, ahol a fény és más effektusok fognak majd számítani az értékelésnél.

A német bajnokság győztesének nyereménye, -melyre természetesen már matematikai esélyünk sincs, egy Alutec felni szett. Azonban a nap futamának első három helyezettje értékes Yokohama tárgynyereményeket vehet majd át. Reményeink szerint pedig jövőre, a kialakult német-magyar barátság egy új dimenziót nyit meg a drift nemzetközi értékét erősítve.

Nem maradt más hátra, szpíkerünk Egyed Isti szavaival élve: "nesze neked kirándulás!" Irány Németország, hajrá magyarok!