Tuning & Stereo fesztivál
Nem túlzás azt kijelenteni, hogy a hazai tuning élet történetében mérföldkőnek számító fesztivál került megrendezésre június 25-27-én, a Tuning & Stereo csapata jóvoltából. Az egész hétvégét betöltő eseményre - melynek a péri reptér szolgált helyszínül - országszerte nagyon sok autókedvelő volt kíváncsi. Mi is.
Péntek délután sok kajával, piával és sátrakkal megpakolva el is indultunk, hogy csodákat lássunk.
Először egy picit kétkedve de később már szájtátva figyelhettük a kint felsorakoztatott látványosságokat. Szerencsére a bejutással nem volt gond, mivel pénteken még nem volt akkora tömeg, de a szombaton érkezők már több kilométeres kocsisorral találhatták szembe magukat a Pérre vezető úton. Azért már pénteken - az estig tartó esőzés ellenére is - hozzánk hasonlóan sokan lesátoroztak, és kezdett benépesülni a reptér. Estére még egy nagy bulit is szerveztek a rendezők, ami egész jól sikerült kinek alkohollal, kinek nélküle.
Szombat reggelre aztán igazi ember és autó tömeg érkezett, és délelőtt 11-re el is kezdődhetett az igazi show: a nap folyamán rengeteg hazai tuningcég és importör termékeit és bemutató autóit tekinthette meg mindenki a hangárokban, és a külön erre a célra felhúzott hatalmas sátrakban. Felsorolni is nehéz lenne az nagy, vagy kevésbé ismert neveket, az viszont biztos, hogy akit kicsit is érdekel az autótuning, itt most mindent megtalálhatott. A kiállított géppark szempontjából hazai fronton az RS – Tuning autói vitték a pálmát, de számos általunk - a kiállításról, vagy az oldalról - ismert gépet is megcsodálhattunk újra, mint például a csodaszép sárga illetve flip-flop IV-es Golf valamint a sárga és a bordó Seat Ibiza. A kiállított külföldi gépek szintén nagyon durvák voltak, de a sátrak között is bukkantunk rá olyan csodákra, amelyek joggal megállhatták volna a helyüket a "kiemeltek" között is.
Találkoztunk jópár ismerőssel és ismerős verdával is innen az oldalról, de sajnos a nagy tömeg miatt többen voltak akikkel nem futottunk össze :(
Az egész rendezvény leglátványosabb része a 20000 (!!!) lóerős Jet-Car gyorsulási bemutatója volt. Leírni sem lehet, hogy milyen érzés volt mind látványban mind hanghatásban az egész, de talán a képek és a videók valamit visszaadnak a valóságból. A szörnyeteg 400méter alatt 268 km/h-ra gyorsult fel kevesebb, mint 4 másodperc allatt. A Jet-Car mellett kint volt még jópár dragster, szintén nem gyenge 1000 lóerő körüli teljesítménnyel, rajtuk kívül pedig dragbike-ok gondoskodtak még a garantált fülcsengésről. A bemutatót szombaton összesen négyszer csodálhatta meg a közönség. Természetesen a nap folyamán sor került amatőr gyorsulási versenyre is, de az előbb említett show után talán egy kicsit lassúnak tűntek a gyorsuló autók :)
A másik érdekes látványosság a lowrider show volt, amiről sajna lekéstünk, de szerencsére szereztünk pár videót, melyeket majd szintén felpakolunk. Nem utolsósorban pedig meg kell említenünk az elmaradhatatlan streetfigter show-t is, Erdős Csaba és csapata tálalásában. Szombat este aztán a péntekinél is nagyobb buli várta a sátorlakókat, sok-sok szép lánnyal a színpadon :)
Vasárnap aztán már kezdett oszladozni a tömeg, lassan mi is sátrat bontottunk és elindultunk hazafelé. Összefoglalva nem volt hiába a nagy út és mindenképpen megérte kilátogatni a péri reptérre: felejthetetlen három nappal és élményekkel lettünk gazdagabbak. Negatívumként csak apróságokat említhetnénk, talán két szembetűnő dolog volt amin a következő partin javítani lehetne: egyrészt a WC-k és a tusolók kis száma, ami a három napot kint töltőknek bizony gondokat okozhatott - másrészt pedig a kiállítási helyszínek zsúfoltsága. Talán még egy-két sátor elfért volna, és akkor nem egymás hegyén-hátán lettek volna a kiállított gépek, hanem szépen körbejárható, fényképezhető állapotban. Mindezektől eltekintve hatalmas buli volt, biztos, hogy megyünk a következőre is - ha minden igaz, akkor egy hasonló show szerveződik agusztusban a kunmadarasi reptéren. Kíváncsian várjuk azt is.
A többiről beszéljenek a képek - Bronco mesternek hála egy rekordméretű galéria került fel az eseményről (205 db kép!). Jó lapozgatást hozzá, videók pedig hamarosan!

X
Jelenleg ezt olvasod: Tuning & Stereo fesztivál