November 28-án, az alig néhány hete nyitott, vadonatúj Driving Camp vezetéstechnikai centrumban került sor 2013-as rendezvényünk első hivatalos tájékoztatójára. Ami biztos: jövőre még többet kap mindenki, aki kilátogat a Show-ra!

A tavalyi remekül sikerült debütálást, valamint a rengeteg pozitív visszajelzést követően, a jövő évi rendezvény ismét a Budapest Motor Fesztivállal, a motorosok szezonnyitójával szoros összefogásban fog megvalósulni. Ez azonban még nem minden: a tavaly látottakhoz képest is tovább növekszik a kiállított autók és motorok száma, valamint még több, és látványosabb kültéri és beltéri műsorok, illetve versenyek várják a látogatókat!

A nemzetközi rendezvény 2013-ban közös, új brand név - AMTS, azaz Autó, Motor és Tuning Show - alatt debütál a nagyközönségnek, és mozgatja meg a teljes hazai autós és motoros társadalmat. A koncepció egyetlen belépőjegy (tavaly óta változatlan) áráért maradéktalanul magában foglal mindent, amit eddig láthattál és átélhettél a Carstyling.hu Tuning Show-n, valamint a Budapest Motor Fesztiválon, számos új dologgal kiegészülve, melyeket hamarosan induló weboldalunkról, valamint oldalunk híreiből is megtudhatsz majd.

Dátumunk 2013-ra: március 22-24!

Hasonlóan az eddigi évekhez, a rendezvény előzetes oldalán már most van lehetőség tuning autókkal, és klubokkal regisztrálni a rendezvényre, így aki ebben a minőségben szeretne megjelenni a szezonnyitón, látogassa meg a www.tuningshow.hu-t, vagy az új domaint, a www.amts.hu-t - mindkettő ugyanoda fog vinni ;)

A rendezvénnyel kapcsolatos újdonságokat szokás szerint ott, valamint a Carstyling.hu-n követhetitek figyelemmel, egészen március 22-i nyitásig.

A Driving Camp vezetéstechnikai centrum tesztpályáját természetesen mi is kipróbáltuk, és forrón ajánljuk mindenkinek, aki bármilyen járművel sofőrként vesz részt a forgalomban, pláne a jeges-havas idő beköszönte előtt. Bár csupán egy demó-vezetésen vettünk részt, már ez is rengeteg tanulsággal szolgált a saját vezetési tudásunkat illetően is: nagyon sok múlhat rajta, hogy váratlan helyzetekben miként reagálunk. Akit érdekelnek a tréningek, a Driving Camp weboldalán tájékozódhat a részletekről.

A novemberi előzetes tájékoztatóra a két rendezvény partnercégei kaptak meghívást, akik egyúttal tesztvezetésre is jelentkezhettek a modern zsámbéki tanpályán, mely több, mint 20 év vezetési és vezetésbiztonsági tapasztalatára épülve jelenleg a világ egyik legkorszerűbb közlekedésbiztonsági központja.

A rendezvényt egy kis ízelítő zárta az AMTS hangulatából: Ámon Olivér Gymkhana bemutatója, valamint a Demény Team streetfighter showja forrósította fel a Driving Camp vadonatúj betonját.

A képeket barátunk, a Cars & Girls magazin készítette, a teljes galériát itt tekintheted meg!