Renault elnök díjat ad át a Képe Tibor-nak, a Renault 60 vezetőjénekCarlos Ghosn, a Renault SA elnöke 2006-ban, hagyományteremtő céllal bevezette a Renault Global Quality Award minőségdíjat. A díj szerves részét képezi a „Renault Kötelezettségvállalás 2009” programnak, melynek célja, hogy a Renault tartósan a legjövedelmezőbb európai általános autógyártó legyen. A számos kritérium mellett a minőség is kiemelten fontos szerepet kapott a tervben; minőségi kivitelezés mellett a szolgáltatás nívójára is vonatkozik ez a kritérium. 

A díj bevezetésével a Renault elsősorban 34 ország márkakereskedéseit ösztönzi összefogásra, másodsorban pedig ügyfelei visszajelzései alapján aktuális és pontos képet kap törekvéseiről, és végül, de nem utolsósorban, az ügyfél-elégedettség közvélemény-kutatással mért adataira alapozza a díjak odaítélését.

A Képe Tibor vezette Renault Hatvan márkakereskedés számára duplán jelent örömet és elismerést a díj, hiszen tavaly is a legjobb hazai forgalmazóvá választott szalon egyike volt világszerte annak a 11 kereskedésnek, amelynek sikerült megismételnie az egy évvel ezelőtti sikert. Carlos Ghosn, a Renault konszern elnök-vezérigazgatója ünnepélyes keretek között adta át Képe Tibornak a díjat a Renault, boulogne-billancourt-i kommunikációs központjában, aki úgy nyilatkozott az átvételt követően, hogy „ügyfeleink elégedettsége és kollektívánk következetes, magas színvonalú munkája nélkül aligha érhettük volna el ezt a szép sikert. Ezúton szeretném köszönetemet kifejezni ügyfeleinknek, munkatársaimnak és üzleti partnereinknek.”

Renault 60 a nyertes autókereskedés