A múlt évhez képest közel 1,1 milliárd forinttal többet, várhatóan nettó 4,4 milliárd forintot fordíthat az idén az Állami Autópálya-kezelő Zrt. (ÁAK) a kezelésébe tartozó gyorsforgalmi úthálózat fenntartására. Ebből az összegből a tervek szerint 2,8 milliárd jut az utak felújítására, 400 millió a forgalomtechnikai berendezések és az egyéb úttartozékok kihelyezésére, korszerűsítésére. További 700 milliót a hídfelújításokra, 500 millió forintot pedig az egyéb fenntartási tevékenységekre, például a vízelvezető rendszerek karbantartására fordítanak. Összehasonlításképpen: a társaság 2006-ban 9, 2007-ben 5,6, míg 2008-ban nettó 6,7 milliárd forintot költött rekonstrukciós munkálatokra. Az ÁAK Zrt. 2010-es felújítási programja az elmúlt időszakban megszokott gyakorlattól eltérően korábban, már március végén elindul.