Jó év az Audi mögött
Az Audi Konszern a folyó gazdasági év első hat hónapja során világszerte 652.970 (2010: 554.864) kiszállított Audi gépkocsijával új rekordot állított fel, de a vállalat valamennyi jelentős pénzügyi mutatójában is újabb csúcsot ért el. 2011 első féléve során is nagy sikerrel vihettük tovább az előző év kedvező gazdasági folyamatait hangsúlyozta Rupert Stadler, az AUDI AG igazgatótanácsának elnöke a féléves eredmények nyilvánosságra hozatala alkalmával.
Különösen sikeresnek bizonyult az Audi A1, amelyből júniusig máris több mint 63 ezer darabot adtak át, de az Audi a C- és a D-szegmensben is erőteljes a növekedés. A piaci részesedését tavalyi bemutatkozása óta folyamatosan növelő Audi A8 mellett az A7 Sportback sorozatot is tekintélyes értékesítés számú jellemezte, míg a Q5 és Q7 SUV-modellek iránt továbbra is intenzív kereslet mutatkozott. Az Audi Konszern kiszállításai emelkedését jóval felülmúló arányban tudta növelni a forgalmát 2011 első féléve során, amely így 22,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét, s 21,5 milliárd (2010: 17,6 milliárd) euróra adódott. A működési eredmény 90,9 százalékos növekedéssel 2,5 milliárd (2010: 1,3 milliárd) eurós új rekordértéken zárt. Az Audi Konszern a jövedelmezőség terén is javította mutatóit: forgalomarányos működési nyeresége 11,8 százalékos (2010: 7,6 százalék) értékével a vállalat túlteljesítette hosszú távra átlagosan 8-10 százalékról szóló célkitűzését. A vállalat mindezek figyelembevételével is további növekedésre számít, amihez a világszerte kapható új Audi A6 Limousine mellett az A6 Avant és Q3 piaci bevezetése szolgálhat további impulzusokkal a második félév során.X
Jelenleg ezt olvasod: Jó év az Audi mögött