Földgáz-kút Budapesten
Hamarosan átadják Budapest első nyilvános CNG töltőállomását a Főgáz beruházásaként. Az új állomás mely az egyik fővárosi MOL kúton üzemel majd átadását követően a Győrben és Szegeden feltankolható CNG autók Budapesten is feltölthetőkké válnak. A Főgáz CNG árai ugyan még nem ismeretesek, de az ígéretek szerint üzemeltetési költség terén jelentős megtakarítást érhet majd el, aki náluk tankol. A dízelüzemmel összehasonlítva ötödével, a benzinüzemhez képest pedig több mint harmadával kevesebb lesz a CNG járművek kilométerre vetített üzemeltetési költsége. Ráadásul az árstabilitás is biztosítottnak látszik, hiszen az MGKKE tagjainak sorába lépett GDF Suez kezében lévő győri kút 249,9 Ft-os kilónkénti ára már két éve változatlan, energiatartalom szerint 166 Ft-os benzin árnak felel meg.
A hazai CNG töltési pontok közül érdemes kiemelni az ország első biogázból táplált CNG kútját, amely Zalaegerszegen, a helyi szennyvíztisztító telepén működik, bár jelenleg még nem nyilvános kútként. Ez utóbbi a legjobb megoldás a közlekedés fenntarthatóságának tökéletes biztosítására, hiszen az itt tankolt autók PM szilárd részecske (PM) kibocsátás nélkül, töredék NOx és CH emisszióval vesznek részt a közlekedésben. Mindemellett a globális felmelegedést okozó CO2 kibocsátás terén is szinte páratlan eredményt nyújtanak, ezáltal pedig körülbelül 80 százalékkal csökkentve a körfolyamat hatását. Mindennek tetejében a gáz a közlekedésben a kőolaj felhasználást is csökkenti.
Tömegközlekedés és teherszállítás CNG-vel
Az új budapesti CNG töltőállomás egy fontos lépés ahhoz, hogy a friss sűrített földgáz üzemre gyártott modellek Magyarországon is bemutatkozhassanak. Még idén ősszel várható, hogy az Iveco Daily frissen modernizált változatának bemutatójával egy időben a - nagyon sok országban sláger terméknek számító - CNG motoros is megérkezik hozzánk, jelentős üzemanyag megtakarítási lehetőséget kínálva a vállalkozások számára. A nyáron modellfrissítésen áteset Mercedes-Benz városi autóbusza, a Citaro CNG változata elsők között érkezik Magyarországra és a hazai NABI Sirius autóbuszcsalád készülő gázüzemű változatával együtt igyekszik majd meggyőzni a közlekedési társaságokat arról, hogy az élhető városi környezet és az üzemeltetési költségek kézbentartása miatt kifizetődő a CNG járműpark elterjesztése. Európában már több mint 145 ezer CNG hajtású autóbusz közlekedik, Magyarországon azonban jelenleg csak a Tisza Volán közlekedtet CNG járműveket. Úgy tűnik azonban, hogy mostanra más társaságok is célba vették a gázüzemet.A személyautók hazai piacán is népszerű lehet a CNG motor
A személyautók és kisáru szállítók terén sem maradnak el az újdonságok, Európa vezető CNG márkájának típusaira, a FIAT különböző modelljeire már most mutatkozik érdeklődés. A márka Punto, a Qubo, a Doblo és a Ducato Natural Power változatai alternatívát jelentenek a benzin és gázolajos változatokkal szemben. Az Opel mindkét jelentős darabszámban értékesített CNG modelljének ősszel bemutatkozó új generációja, az egyterű Zafira Tourer és a népszerű kisáruszállító, a Combo is lesz ismételten alternatív CNG kivitelben. Ezek a modellek természetesen elsősorban flottavásárlók kegyeit keresik majd, ami érthető, hiszen a többlet beruházás gyors megtérülése a futásteljesítménytől függ.Két másik márka valamivel későbbi CNG-s megjelenése is várható, az Audi volumenmodelljeinek az A3 és az A4 új generációinak elejében is lesz gázbefecskendezés, előbbi 1,4, utóbbi 1,8 és 2,0 literes hengerűrtartalommal. De a kecskeméti Mercedes-Benz gyárból lassan kigördülő B-osztály aktuális változatát is Európa nagy részén elérni a 180 NGT feliratú alternatív hajtással, amely a most bemutatkozó következő generációban is megjelenik majd.
További, CNG modellekkel rendelkező márkák importőrei is elemzik a sűrített földgázzal hajtott modellek bemutatását. Így a Volkswagen Passat, Caddy, Touran és T5 is létezik EcoFuel, vagy BiFuel feliratú CNG-s változatban, sőt a Frankfurtban bemutatkozó új városi kisautó az Up gyártása CNG üzemben is indul, impozáns 79 g/km-es CO2 kibocsátást ígérve. Számos piacon a Ford sem marad ki a CNG típusok piacáról, a Focusszal, illetve a Transit Connecttel számolhatnak a gázüzemű modelleket keresők. A kínálni, vagy nem eladni dilemmát természetesen az eladható darabszám okozza, hiszen a szerviz háttér megteremtése többlet ráfordítást igényel.
Háttérinformáció:
Figyelem! Ez az autógáz nem az az Autógáz, amelyet LPG néven széles körben használnak ma Magyarországon is és elsődleges alapanyagául a propán, valamint bután gázok elegye szolgál és elsődlegesen a kőolaj finomítás egy termékeként kerül a töltőhelyekre.
Az MGKKE, vagyis Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesületet alapító tagjai azért hozták életre, hogy együttes erővel segítsék elő hazánkban is a gázüzemű járművek elterjedését, amelynek kedvező hatásai mindenki számára tartogatnak előnyöket. Az MGKKE tagjai között olyan szakmailag elismert, nagy cégek szerepelnek, amelyek együttesen a gázüzem elterjedéséhez minden elemet felölelnek; a biogáz kondicionálás technológiáját szolgáltató, töltőállomás infrastruktúrakészítő, járműgyártó és forgalmazó, továbbá gázszolgáltató mind megtalálható a tagok sorában, így az érdeklődők számára teljes körű tanácsadással szolgálhatnak.