A North East Company idén is megtartott a Meet'N'Talk névre hallgató rendezvényét. Ez már a hatodik volt a sorban és idén még többen érkeztek a bulira! Jól jellemzi a találkozó sikerességét, hogy Pécsről és Győrből is érkeztek látogatók. Már pénteken elég sokan lepték el a találkozó helyszínét. Az éjszakai esőzés miatt, kicsit nehezebben indult a reggel, mert a terület inkább off road autóknak kedvezett a nagyobb sár miatt, így ki kellett tolni pár autót a dagonyából, ami már önmagában csapatépítő jellegű volt. Ettől függetlenül már a szombat reggeli órákban is sokan érkeztek. A kötelező programok, mint pl. a limbó, falap toló verseny, kipuff hangerőmérés mindenkit vonzott, este pedig a sörpong foglalta le a vendégeket. Egészen hajnalig tartott a buli, ami vasárnap reggel látszott az arcokon. Délutánig a legtöbben csak ejtőztek és regenerálódtak, utána pedig megindult mindenki hazafelé.