Nem tudom pontosan, mióta vagyok tagja a közösségnek, emlékeim szerint 2004 tavaszán, autó hiányában ugyan, de érdeklődéssel tele, 3568.-ként töltöttem ki a regisztrációhoz szükséges mezőket, miután egy kalocsai gyorsulási versenyen kezembe nyomtak egy cs-s szórólapot. Ekkor főiskolásként első évemet töltöttem Szegeden. Az ismerkedés rendkívül gyorsan ment az ország legkülönbözőbb pontjairól leltem cimborákra.

 

Hideg, téli estéken a chat szobában folytak magasröptű beszélgetések, jó időben pedig hipp-hopp, egyik találkozó a másikat követte, így megfordultam Pécsett, Debrecenben (itt említeném meg, hogy azóta is büszkeséggel tölt el, hogy az általam létrehozott fórum lett a debreceni autós barátok virtuális találkozóhelye), Orosházán, Kübekházán, Békéscsabán, Szolnokon, valamint Tökölön és Budapesten, Voltam kiállításon, találkozón, gyorsulási versenyen, márkatalálkozón. Első találkozóm első fotója, amely még analóg fényképezőgéppel készült 2004-ben a Mars téren, az elsőként megrendezett kiállításon. Ezeket a rendezvényeket mindig izgalmakkal teli készülődések előzték meg, és persze sokszor vicces felidézések követték. Ki-ki szerencséjének függvényében vagy rákvörösre sülve, vagy az esőtől csapzottan, szerencsésebbek alkoholmámorban térhettek haza egy-egy ilyen összejövetelről.

 

Az oldal rendkívül sok változáson ment át, kibővültek a funkciók: saját galéria létrehozása, besorolási kategóriák, nagyobb smiley választék :), színes és színvonalas cikkek, stb. emelik a színvonalat. Indokolttá vált adminok, moderátorok megjelenése, akik gondoskodnak a minél jobb működésről. (Nem, nem, tévedés, Quad nem fizet azért, hogy ezt leírtam, és még pisztolyt sem tart a fejemhez, tényleg úgy gondolom, hogy ócsárolás helyett meg kellene becsülni azt, ami van, elégedetlenkedés helyett pedig építő kritikával támogatni és türelemmel várni a fejlődést.)

 

Persze vannak dolgok, amik nem változnak: aréna. No comment.

 

Na, jó, mégis. Jókat derülök, hogy egyesek mennyire komolyan veszik. És mekkorákat derültem, amikor én is arénáztam, hiszen nem egyszer keltett hatalmas felháborodást, talán nem meglepő módon a vesztett fél és táborának körében, amikor a „full széria” autómmal nyertem a szintén kategórián belüli, másik „csaknem szintén full szériával” szemben. Mindenki nagyon jól tudja, hogy ez egy játék egy közösség tagjai között, ahol elvből, viccből, gúnyból, kicseszésből, tetszésből, viszonzást remélve, vagy akármilyen másik gondolattól vezérelve a szavazó eldönti, hogy a jobb, vagy a bal oldalon lévő autóra adja-e a voksát. Mindenki felállította a maga sorrendjét, s nem hiszem, hogy bárki is egy haver kontra tetszetős autó párbajában nem a haverra nyomta a pontot. A leleményesebbek a párbajok izgalmasságát fokozandó nagyobb szavazati pontszám elérésének ügyében tettek erőfeszítéseket. Kimutatván, hogy mennyire nem kell véresen komolyan venni ezt az aréna dolgot, még arra is vetemedtünk -bömbi- néven alkalmanként megtalálható barátosnémmal, hogy egymással keltünk párbajra. Emlékeim szerint nagy port kavart, főleg azok körében, akik mindkettőnket ismerték és kedvelték. Nemcsak az arénában, hanem honfoglalóban is megmérkőztünk, bár a fotók azt mutatják, nem mindig az én javamra dőlt el a csata. :)

 

A másik érzékeny pontom, az átlag, és az azt igen szorosan befolyásoló zsírozás, retkezés. Nem egy ember képes órákat eltölteni azzal, hogy a hosszú listáját minél rövidebb idő alatt végigzsírozza, s ottlétét a zsíron felül egy népszerű billentyűkombináció segítségével nap, mint nap bizonyítsa. Nem vagyunk egyformák, ezt egyesek igénylik, mások elutasítják. Az előbbi gondolatok után talán nem meglepő, hogy én az utóbbiak táborát erősítem, s hideg kiráz, szőröm feláll, amikor ugyanattól az embertől már a sokadik ember oldalán olvasom, hogy „munkába indulós zsírt hoztam”, „hétvégi zsír”, „zsír, hogy jobban csússzon”, zsír, zsír, zsír. Az az igazság, hogy nem szeretem feleslegesen jártatni a számat, de ha alkalom és hallgatóság nyílik, akkor végtelenül hosszú mondatokban vagyok képes kifejezni a mondanivalómat. Az idézett, rövid megnyilvánulások pedig elég korlátozott mennyiségben hordoznak magukban mondanivalót, talán ez az oka, hogy elutasítom a kommunikáció e formáját. Ez ellen, szintén hosszú mondatokban, tiltakoztam is, tiltakozásom jobbára süket fülekre, pontosabban vak szemekre talált, viszont volt, akit megihletett. Én viszont véresen komolyan vettem, hogy márpedig az én oldalamat ne szennyezze senki üres, semmitmondó szövegekkel, ami oda vezetett, hogy a ban listám a kedvencek listám többszörösére bővült. Végül lelkesedésem elvesztésével egy időben az oldalamat is levettem, beláttam, hogy „egy fecske nem csinál nyarat”.

 

Az itt eltöltött aktív időszakom alatt sok emberrel találkoztam, számtalan ismerősre és jó barátra tettem szert, vérszívó stílusom, lázadozásom ellenére néhányan kedveltek, kedvelnek, elvégre aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet, ugye? Van, aki emlékszik a napraforgóimra? :)

 

Eltűnni soha nem fogok, amíg cs a cs, addig biztosan be fogok lépni, mert egy szívemnek nagyon kedves ember emléke van itt, amely nem kopik el soha.

 

Ha időm engedi, alkalmanként fel-felbukkanok még, jó néha beszélgetésbe elegyedni hozzám hasonló veteránokkal, s remélem, ha felfedezik az irományomat, olyan jót fognak nosztalgiázni, mint én, mialatt megírtam.

KATTINTS IDE A BEJEGYZÉSHEZ TARTOZÓ GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ!