Egy részét nagyon régen írtam. Nem írtam le mindent, mert van, ami nagyon személyes és azt csak a nagyon közeli barátok tudják, tudhatják.

Örök hálám Mustang-os barátomnak, Boldónak és apukájának.

 

2007-07-22

Ez a történet egy autó újjászületéséről szól, egy 1980-ban gyártott Volkswagen Golf I 1.5 GLD típusú (ötajtós, kislámpás) autóról.

Apu valamikor 1992 körül vehette, céges autóként hozatta be Németországból. Így olcsóbb volt. Sosem volt az ő nevén, de mégis hozzánk tartozott. Valami undorító zöld színe volt, de szerencsére Apunak sem tetszett, így megkapta a mai színét, tűzpiros lett. Nem vicc, ez a megnevezés van a forgalmiban is. A régi, kereklámpás, 1500-ös Ladát váltotta le. Nagyon ment a Golf, sosem hagyott cserben minket.

 

1999

Egyszer csak megállt, össze vissza volt toldozva a motor és az elektromos rendszer is, tehát nem csoda. Apu vett egy Mazda 626-ost. Azzal sem járt jobban, hisz nagy volt, és lomha. A Golf 2-2,5 évig állt az udvarban, a diófa alatt. Majd egyik reggel felkeltem és azt mondtam magamban, nekem kell ez a kocsi (fogalmam sincs honnan jött az ötlet).

Még szerencse, hogy apu autószerelő, így megvolt minden, hogy nekiállhassak a munkának. Apu is rábólintott. Nagy nehezen beszenvedtük a műhelybe, az akna fölé. És elkezdődött a kaland.

Az első nagy rácsodálkozás akkor történt mikor felnyitottam a motorháztetőt. Nem találtam a motort! Csak egy nagy olajgubó volt ott, ahol a motornak kellene lennie. Már rá volt kövesedve a cucc.

Az első dolgom volt , hogy a főbb egységekről leszedjem a „védőburkot”. Meg kellett keresni a rögzítőcsavarokat, hogy ki lehessen operálni a motort. A kiszedett motort, teljesen szétszedtem, az utolsó alátétig lebontottam a 49 lóerős erőforrást. A következő hónapok a tisztogatással teltek. Nem kevés brigéciol és drótkefe fogyott el. A blokkot újraperselyezték. Minden tönkrement alkatrészt pótoltam. Következhetett az összerakás. Mikor nem volt kedvem a motorral játszani, az autó többi részére fordítottam figyelmemet. Az összes szétégett, elolvadt vezetéket kicseréltük, plusz még végeztünk egy kis módosítást, de ezt inkább nem írom le. Ez olyan kis titok.

Kiszereltem a hátsó tengelyt, és a tankot. Gondoltam kimosom, meg így könnyebb volt lekenni alvázvédővel az egész alját az autónak.

Eközben elkészült a motor, lehetett visszarakni. Kicsit nehezen ment, de végül sikerült. És láss csodát, elsőre beindult!!! Nagyon harapott, fantasztikusan gyorsult. Olyan 110 volt a vége, de nem akartam széthajtani, hisz épp hogy csak ébredezett.

A következő lépés a belső tér felújítása volt. Kiszereltem mindent: ülések, ajtóborítás, kárpit, műszerfal.

Takarítás, majd visszarakás. A műszerfal az óracsoporttal együtt menthetetlen volt. Teljesen szétégette a nap, a kilométeróra el volt törve.

 

2003

Aztán jött a baj. Beázott a műhely és a vakolat rászakadt a kocsira. A tetőablak a helyén volt, de a motorháztető sajnos nem. Nagyon rossz volt látni, hogy a sok munka eredményét most vizes törmelék takarja. Teljesen elment a kedvem. Majd külső okok miatt el is kellett vinnem otthonról, egy ismerőshöz.

Ezután két évig állt egy udvaron, letakarva egy ponyvával. Ígéretet tettem, hogy befejezem. Most érkezett el az idő, hogy folytassam, amit elkezdtem.

Elkezdődött a papírmunka, az átíratási procedúra, hogy végre a nevemen legyen. Már megtörtént az eredetiségvizsgálat, csak műszaki nélkül nem lehet átíratni.

Egy két helyen megjelent egy kis felületi rozsda, de nem vészes. Elkezdtem beszerezni a hiányzó alkatrészeket is: műszerfal, óracsoport, tankcső. A bontós jó fej, ígért nekem egy eredeti, gyári tetőablakot. Meg persze mostantól kezdve nem dobja ki a behozott Golfokat sem. Biztos, ami biztos.

A javításokhoz nagyon nehéz volt szerelőt találni. Mindenhol kinevettek, hogy mit akarok egy ilyen öreg autóval. „Ez már nem fog menni soha” Hát persze, gondoltam.

Egyik ismerősöm tesója, alkatrészeket hoz be németből. Amúgy meg szerelő. Gondoltam megkeresem. Az elektromossághoz nem ért, így nem vállalta el, először hozzam rendbe az elektronikát, utána talán. Végül felhívtam a Magyarországi Veteránautó Klub vezetőjét. Talán tud valakit ajánlani. Mondott egy szerelőt, aki néha dolgozik nekik, és csak Golfokat javít. Felhívtam, és azt mondta, hogy másnap délelőtt vár. Persze azért küldjem el neki a fotókat, hogy jobban megnézhesse. Egész reménytelinek tűnt. Két hét múlva várja az autót, és összerakják. 3500 forintos órabérrel dolgoznak, de 3000-ért elvállalják.

Most itt tartok, 2007. július 22. van. Ezután már dátumozva írom a történetet.

 

2007-08-10

A város másik végén levő bontóban találtam tetőablakot. 2-2 cm-rel nagyobb, mint ami benne van, de nem baj, majd a karosszériás megoldja.

 

2007-08-13

Vészvillogó kapcsoló, ködlámpa kapcsoló, hátsó ablakfűtés kapcsoló beszerzése.

 

2007-08-15

Majdnem teljes a műszerfal. Ma sikerült beszereznem egy világításkapcsolót meg egy komplett fűtésrendszert. Már csak a ventillátor- és fűtésszabályozó takarópanelja hiányzik. Holnapra ígérték.

 

2007-08-24

Ma mentünk a kocsiért. Pécsről indultunk, egy itteni autómentős sráccal. Kecskeméten felraktuk a Golfot. Akiknél volt idáig a kocsi, nem akarták elhinni, hogy ez az autó még gurulni fog. Minden probléma nélkül odaértünk Mórra, ahol már vártak ránk. Látszott a srácok arcán a meglepetés: rozsdás ócskavas. Tényleg kicsit megsínylette a takaró alatti időket. Befülledt a karosszéria és elkezdett mindenhol rohadni.

Szóval odaértünk a móri szerelőműhelybe, begurítottuk a kocsit az udvarba. Elmondtam az elképzeléseimet a jövőről. Szeptember 20-ra mondták, hogy kész lesz a verda. Remélem minden fő alkatrészt sikerült megvennem és nem lesz fennakadás.

 

2007-08-26

Lemosták teljesen a kocsit, a motortérben levő festék teljesen le is jött. Megrendeltek egy csomó alkatrészt (karosszériaelemek, tömítések, vezetékek). Az ablaktömítéseket sajna nem tudják pótolni.

 

2008-05-01

Elég lassan haladtak a srácok, sok más melójuk is volt. Az enyémmel meg csak hobbiból foglalkoztak. Hosszas huzavona után, végre megkaptam a „kész” autót. (az idézőjelnek később lesz értelme). Első ránézésre nagyon jól néz ki, jól is megy, bár kicsit köhög a motor és nehezen indul. A visszamaradt alkatrészek bedobálva a hátsó ülésre és a csomagtartóba. 4 jó felni a kocsin, 5 db meg a belsejében, poénos. Nagyon szép lett, gyönyörű a karosszéria és a festés, bár közelről azért kiszúrok pár apróbb hibát. De mindent egybevetve a végeredmény jó.

 

2008-05-26

Elég nagy hibát vettem észre. A hátsó hidat tartó karosszéria elem teljesen kirohadt (alapvető gyári hiba ezeknél, hogy bemehet a víz és 28 év hosszú idő, tudott rohadni). Életveszélyes lett. Egy bukkanónál leszakadhat a hátulja. Lehet keresni karosszériást.

 

2008-06-09

Kész lett. Ez a hiba is elhárítva.

 

2008-06-10

Eddig a parkolóban állt, nem is tudtam volna használni, hisz a munkahelyre nem tudok vele menni.

Kell egy új indítómotor. A régiben darabokra törtek a perselyek és letört két szénkefe is. De még így is beindul!

Most már mehet eredetvizsgára, műszaki vizsgára, zöldkártyára és lehet elindítani az átíratási procedúrát.

 

2008-06-14

Minden simán ment, a műszaki része egy hét alatt lement. Az átíratással viszont küszködünk, nem értik az emberek miért kell egy ilyen öreg autóval szenvedni. „Dobja ki, jobban jár!” Nem akarnak biztosítást kötni rá. Elmehetnek a jó ……….

 

2008-07-22

Végre sikerült mindent elintézni: biztosítás, papírmunka. Hivatalosan is enyém az „öreglány”.

 

2008-08-12

Horvátországi kirándulás alkalmával a szántóföld szélén találtam a gazban egy golf gti-t. Nagyon durván elintézték, már egy kis fa nőtt át a padlólemezen. Ahogy kicsit jobban megnéztem, észrevettem a felniket, az autó állapotához képest nagyon jól néztek ki. Megkerestem a tulajt, egy fiatal srác volt. Alkudozás közben felajánlotta, hogy elvihetem az egészet 15 ezer forintért. Az egész kocsit. Sajna nem tudtam átvinni a határon, és csak a felnik kellettek. Így alkudoztunk tovább. A végeredmény az lett, hogy kb 8 ezer forintnyi kunáért odaadta mind a négy kereket, gumistól.

!!!Figyelem Golfosok!!! A horvátországi Baranya megye, a Golfosok mekkája. Az udvarok tele vannak Golfokkal, egyes, kettes, gti. Kis eldugott falvak, eldugott udvarok, és ott "rohadnak" el az autók. Volt olyan tanya, ahol 4 db is volt szétszórva. És tök ingyen el lehet vinni őket.

 

2008-09-15

Megint csak parkolópályán van, nagyon nehezen indul. Múltkor hátramenet helyett egyesbe ugrott. Vettem váltófeljavító készletet, alig volt 5 ezer forint. Most nagyon pontos, alig van holtjáték. Az egészet ki tudtam cserélni pár óra alatt. Persze az utolsó fázisnál már kellett segítség, mert nem tudtam egyszerre a kocsi alatt is feküdni, meg az utastérben igazgatni a váltórudat. Amit megtanultam, hogy ha össze akarom tenni normálisan a váltót, akkor a váltórudat és a váltót is tegyem hátramenetbe, mert az fix. Utána biztos, hogy jó lesz a váltás, nem fog félremenni.

Most jön a poén. Fekszem a kocsi alatt, lefékez egy mercis: Mennyiért adom el? Öreg, ráfáztál, nem eladó!

 

2008-10-02

Radikális átépítést tervezek a motoron és az utastéren. A motor turbót, intercoolert és lefúlyószelepet kap. Már megvettem az új visszajelző órákat is. Nagyon durván néznek ki. Teljesen feketék, csak akkor látszanak a mutatók, ha rajta van a helyzetjelző.

A belső tér most sötétzöld (mert ugye régen zöld volt az autó), ami persze nem megy a piros külsőhöz. A 4-es golfhoz hasonlóan fekete lesz a belső kárpit, ugyanazt a szövetet használva. Ezt még kicsit feldobom azzal, hogy vörös cérnával lesz varva. A kárpitozás mindent érint, ülések, ajtóburkolatok, tetőkárpit, csomagtartó. A padlókárpittal még nem tudom mit kezdjek, de vagy új lesz vagy feketére lesz festve.

 

2008-10-23

Ma vittem el ismerősömhöz a kocsit. Jó hátom óra alatt tettük meg a 140 km-es utat. Olyan öregesen.

Ugye mindenki előtt ott a kép, hogy vasárnap délután, szikrázó napsütés, 500 méteres kocsisor, és egy tűzpiros kocogó 60-al döcög a főúton. Nah, ez voltam én.

A váltó nagyon pontosan dolgozott! (Tehát hosszabb távon is bizonyított a feljavítókészlet) Szerencsére egy barátom elkísért, visszafele kicsit gyorsabb volt az út az ő autójával. És halkabb.

 

2008-10-24

A kocsi újra darabokban. Meglett a hangos alapjárat oka. A srácok, akik összerakták tavasszal, elnéztek valamit és a vezérlést rosszul állították be. Egy foggal el volt csúszva a bordás ékszíj. Ergó 2 dugattyú beleért a szelepekbe. Nem nagyon, de akkor is beleért. Plusz lett egy pici repedés a hengerfejen is. Most végre szakembereknél van a motor, már csak az árát várom. Közben a turbós adagoló és a turbó is fel lett újítva. Légszűrőházat a bontóban kell vadászni. A turbó csövezése rozsdamentes acélcsövekkel lesz megoldva, egyedileg lehajlítva. Lehet, cserélni kell az autó elejét, mert a gti változatban van hely az intercoolernek, de nagyon nem szeretném, ha látszódna az átalakítás.

 

2008-10-27

Édesapám hosszú betegeskedés után reggel elhunyt. Nem tudtam befejezni a felújítást „időre”. Sosem látta gurulni a kis kedvencét. Ilyen szempontból kudarcot vallottam.

 

2008-10-28

A tuningboltban ahol vettem az órákat, ajánlottak egy komplett sportfutóművett. Elég jó árat mondtak. Plusz, ha felrakhatják a matricájukat, akkor még 20% engedmény. Meggondolandó.

 

2008-12-12

Gyűrjük a vasat. Csiszolunk, heggesztünk, dolgozik a flex, tiszta festék minden. Nagyon megy a munka. Két nap alatt összedobtuk a motort a rengeteg alkatrészből. A visszaemeléshez már kellett 4 óra, persze kifele kijött 1 óra alatt. Már nem tudok többet segíteni, így visszamegyek Pécsre. Egyedi motor, speciális alkatrészekkel, ehhez már nem értek, így hagyom a szakembert „játszani”.

Már megint meg akarják venni. Most egy rallyversenyző. Most sem eladó.

 

2008-12-23

Megkaptam az első videót az új motor első indításáról. Kipufogó nincs rajta, csak a leömlő. Hmmm. J

 

2009-01-03

Jött a telefon, kész a verda. Akkor irány Kiskőrös. Egy jóbarát megint elkísért. Iszonyatos hideg, hó és jég mindenhol.

Mentünk a szakival pár kört, iszonyatos gyorsulás, hatalmas nyomaték, remeg minden, még a föld is. Zakatol a gép, fütyül a turbó, nem is kell hangtechnika. :D

Visszafele semmi gond, hatalmas vigyor az arcomon, egész úton.

Még a régi váltó van benne. A motor olyan erősre sikerült, hogy 110-nél simán megforgatja a kuplungtárcsát. Így csak finoman tudok vele gyorsulni, de ez is elég pár lámpás győzelemhez.

Öreg Golf nem vén Golf, és otthagyja a bömöst is.

 

2009-02-10

Hosszas habozás és utánajárás után, ma megrendeltem az új futóművet. KW rendszer lesz. Péntekre itt is van. Megkaptam az engedményt és nem kell a matrica, hehe.

KATTINTS IDE A BEJEGYZÉSHEZ TARTOZÓ GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ!