Akkor folytatódjon a történet.

 

2009-03-13

Gyűrűfűi ökofaluba tettünk látogatást a diákokkal. Mivel a prof lekéste a buszt, ezért autóval kellett a busz után mennünk. Szerinte kocsival is egyszerűen be lehet menni, a főúttól csak 2 km-re van. Ezt a két kilométert 3 emberrel cirka 40 perc alatt tettük meg, néhol végighúzva a kocsi alját. Volt, hogy egyesben kaparva mentünk felfele és volt, hogy 50 centi vízmosás-árok volt a gép alatt. Persze már az új futómű volt benne, tehát sokkal lejjebb volt az alja. Egy szó, mint száz, oda többet nem megyek.

2009-03-14

Annyit készültem Zánkára, ez lett volna az első nagyobb találkozó, amin ott lehetek. Reggel beültem a kocsiba, felpakolva. Izzítanék, de semmi, csak egy kis füst. Szétment az indítómotor vezetéke és valszínű maga a motor is. Ennyire mérges már régen voltam. Nem az ő hibája, én nem voltam elég figyelmes. Ismerősöm átnézte, a teljes elektromos rendszerem egy kalap sz….. Kell egy másik.

2009-03-25

Találtunk egy ’84-es Jetta kábelköteget, szinte ingyen. Csak kisebb átalakítások kellettek, főleg az óraegységnél.

2009-04-05

Felmentünk a Mecsekbe egy kis fotózásra. És persze jól meg is hajtottuk a gépet a hegyi szerpentinen.

2009-04-12

Sikerült találni és nevetséges áron venni egy Golf 2-es, ötös váltót. Ma le is tisztítottam, már csak be kell rakni.

2009-04-14

Sorozatosan meglazul az ékszíj, nyikorog egyfolytában, és nem tudjuk megfeszíteni. Egyszerűen elfáradt a tartókonzol, valamint kikopott a generátor házán a csavar helye, most már oválfuratos.

2009-04-25

Egy kicsit el kellett vinni a gépet Kiskőrösre, a Mesterhez. Ellenőrizni kellett a motort, hogy mennyire kopik. Hidrotőkék lettek cserélve, a szelepeken lett állítva, valamint bekerült a váltó is. Sajna a gyári kuplung már nem ér semmit. Ez a motor lazán szétvitte az egész rendszert pár kilométer alatt. Képzel el azt, hogy nyomod a gázt és az autó nem megy, csak érzed a kuplungszagot. Kellett vmi brutál erős. De ilyen nincs, így építeni kell. A recept: 210-es kuplungtárcsa, T3-as rugószerkezet, Audi acélházas kuplungbowden. Ez már illik a motorhoz. A gyenge pont most meg a féltengely és a fékrendszer. Hatalmas a különbség, a régi váltóval max 110-el ment, de ezzel most 170 fölé is felmegy a mutató.

2009-05-01

Még mindig felnit keresek, már vagy fél éve. Egyszerűen nem találtam olyat ami menne a vashoz és tetszene. Nem akarok küllőset, se telit, se csili-vili krómosat. Valami egyszerű, de brutális kell, nagy peremmel. Meg is találtam egy ATS felni képében. Elég csúnyácska, a peremek arany festékkel lekenve, de kedvező áron van, gumival. Ismerőseim óva intenek, bele fog érni a kasztniba, nem lesz jó. Dehogynem, majd alakítunk. Megvettem és elvittem egy átnézésre, festésre. Fekete lesz, polírozott peremmel. A srác húzta a száját, hogy macerás lesz, de hát ezért kapja a pénzét, dolgozzon meg érte.

2009-05-15

Kész lettek a felnik, már csak fel kellene rakni. Megpróbáltuk, de tényleg beleér. Sebaj majd a karosszériás rakja fel őket.

2009-05-26

Visszajött a gép a karosszériástól. Peremezni nem lehetett, mert akkor sérül a festés. Csak a perem merevítéséből lett kiszedve. Probléma csak hátul volt, valamiért nagyon lágy az új futómű. Szerintem vissza kell mennem az O.CT-hez. Elől nincs gond a motor súlya elég, hogy ne legyen kilengés.

2009-05-27

Első gyorsulási próba az új felnikkel. Na ja, még hármasban padlógázon is végig a gumira ül fel a karosszéria. Fájdalmas hangja van.

2009-05-29

Újabb alakítás. Minden ki lett flexelve, amit csak lehetett. Most már jó, ha egyedül ülök a kocsiban. Viszont csak két utast tudok vinni, és a harmadik sem lehet 55 kilónál nehezebb.

2009-05-30

A Vaterán vettem egy fekete padlókárpitot. Alig két óra alatt ki is cseréltem, a sötétzöld meg megy eladásra. Ezzel el is kezdődött a beltér átépítése, szépítése.

2009-06-13

Ismerőssel elnéztünk a soproni találkozóra. Csak 650 km-t mentünk egy nap alatt. de király volt.

2009-06-22

Nem titkolt vágyam, hogy az autó megjelenésében, inkább legyen egy szunnyadó vadállat, mint egy aranyos utcai bevásárlókocsi. Láttatni szeretném az erőt. Sokat gondolkodtam az elején, hűtőmaszk. lámpák, lökös, spoiler. Jel nélküli rácsot egyfajtát lehet kapni, de abban csak 5 lamella van. Házilag kell majd összeraknom egyet, de addig is vettem egy másikat és lefestettem a márkajelet feketére. A teljesen fekete maszk csak még jobban kiemeli a mögötte levő cooler csövét. Szereztem rá egy morcosítót is, de nem értem el vele azt a hatást, amit szerettem volna, így csak a szobám falát díszíti a régi ráccsal együtt.

2009-07-12

Rendeltem lámpákat. Na ezek kiválasztása is 3 hétbe tellett. Előre sík, füstüveges kerül, az indexek is füstüvegesek, hátra króm-kristály. A hátsó lámpával kezdtem a műveletet egy napos vasárnap délután. Elég sokat ki kellett reszelni a kasztniból, hogy be férjen az új, és persze más volt az íve is, ezért hajtogatni is kellett a lemezt. Csak óvatosan, nehogy lepattogjon a festék. A bekötés és a beszerelés amúgy zökkenőmentesen ment. Az elejével már többet szívtam. Ki a régit, be az újat. Kicsit szűkre terveztük a motorteret, így előbb a kábeleket kellett rádugni és csak utána tudtam becsavarozni a helyére. Szikrázik minden, mi a ….. Gyors telefon egy villamos srácnak, nem tudja, de kijön. Meg kellett cserélni a testet a lámpán, mert az anyaga más volt, mint a gyári és rögtön zárlatot csinált. De ez is kész lett. A lökösben levő index egyben helyzetjelző is, ezt csak simán, párhuzamosan bekötöttem a normál helyzetjelzőhöz. A lámpához kapott izzó semmit sem ér, éjszaka refivel járok, de senkit nem zavar.

2009-07-20

Még régebben láttam egy német oldalon egy Golfon az egyes GTI-nek a szakálspoilerét. Ma vettem meg, 3 hónapos vadászat után. Érdekes, vagy lehet csak nekem, hogy már ott voltak a lukak a kasztnin. Csak felcsavaroztam, kb 10 perc. A boltos szerint jobb, ha rögtön kettőt veszek, mert a magyar utakon fogyóeszköz lesz. Meglátjuk.

2009-07-23

Ma kiszedettem minden anyagot a peremből, már félő, hogy magától elkezd hullámosodni, de a felnik miatt muszály.

2009-07-25

Depo Party Kisterenyén. Péntek este indultam, hajnali fél kettőre oda is értem. Egy Penny parkolójában aludtam a kocsiban. Másnap reggel kocsimosás, belépés és csinosítás. Sok ismerőssel találkoztam, hazafelé egy darabon meg MnAdam-el nyomtuk. 740 km-t mentem, minden probléma nélkül.

2009-08-05

Már írtam, hogy lágy a hátulja és úgy ring mint egy babakocsi. Visszamentem két hete az O.CT-hez és elpanaszoltam a bajom. Ráálltak a vonohorogra, ugráltak egy kicsit rajta és tényleg. Itt vmi gebasz van. Elő a katalógust, a rendelési számlákat, a főnök még telefonos segítséget is kért valahonnan. Szétkaptuk a hátulját (én is átvedlettem szerelőbe, habár a cucc garis, nem szeretem, ha nélkülem bontogatják a gépem). A rugó lágy mint állat, a gátló viszont elég kemény. A végeredmény az lett, hogy nincs hiba ez a futómű ilyen. Mondom fasza, lejjebb került 40 mm-t és lágyabb lett, mint a régi, szerintük meddig húzom ki ezeken a szar utakon. Valahogy keményíteni kell. Végül rendeltek a gyárból hozzá való gumipogácsákat. Ma raktuk be, 3-3 kellett oldalanként. Azért is volt fontos, mert 5 nap múlva kezdődik egy építész tábor horvátban, ahol kell a kocsi.

2009-08-20

Visszaértem a táborból. A felmérési helyszínekre autókkal vittük ki a diákokat, autónként 4-5 embert. 5 embert tudtam vinni, a gumipogácsák pedig elég lágyak voltak ahhoz, hogy legyen rugózása is a kocsinak, habár valószínű teljesen felült a futómű rájuk. Mindenkit legyorsultam, nagyon felemelő volt. 5 emberrel együtt sem nagyon veszett robbanékonyságából a motor. Igaz kavargott a füst mögöttem, de hát diesel, azért van a kipufogó. :D Gond nélkül teljesített a gép. Jövőre szerintem megyek a Wörti túrára is.

2009-08-25

Kicsit zajos volt a gép, minden szelepet hallani lehet, ahogy dolgoznak. Ezen változtatni kell, egy kis komfortosság sosem árt. Vettem 10m2 hangtechnikai bitument, elvileg elég lesz a teljes beltérre 2 rétegben. Az ajtók és a tető már kész. A tetőről helyenként lejön, hiába olvasztom rá. Írtam a srácnak, aki forgalmazza, ő csak egy réteget szokott tenni a tetőre. Hupsz, nekem kettő van. No sebaj, karosszériás ismerős van, vágtunk pár lemezcsíkot, ami befeszítve a tető alá megtartja a bitut a helyén. Idő közben, a belső küszöbnél észrevettem egy rozsdafoltot. Elkezdtem leszedni, erre a fél küszöb és a padlólemez egy része a kezemben maradt. Süti. Vissza a sráchoz.

2009-09-03

30-án kész lett a küszöb. Éjjel 11 van, most fejeztük be a padló szigetelését. Kellett a baráti segítség, kínosan lassan haladtam. Néhol 1,5 centi vastag a bitumen. Sietni kell, szombaton (5) találkozó és még nincs bent a beltér.

2009-09-04

Hatalmas vihar jön. Egy jóbaráttal hordjuk le a szobából a belteret (kárpit, ülések, ajtóburkolatok, és minden apró vacak kiegészítőt). Már majdnem kész lettünk, az utolsó ajtóburkolat akarom feltenni, erre kicsavarja az addig orkán erejűvé erősödő szél a kezemből és nekibassza az ajtónak. Király, lejött a festék az ajtó pereméről. Elkapott minket a vihar, nem is tudtunk mindent visszarakni, nem baj, otthagyom a hátsó ülésen, majd Füreden szerelek tovább.

2009-09-11

A Racing Bazáron találtam egy Passat GT ülést. Nevetségesen olcsó. Igaz el van szakadva, de a színe amúgy sem tetszik. 2,5 centivel szélesebb a sine, habár az eladó állította, hogy jó a Golfba. Semmi gond, erre van a karosszériás. :D

2009-09-14

A motorháztetőt átalakítottam teleszkóposra. Kicsit elmértem a dolgokat, így most két-két lukkal több van oldalanként, de végül csak jó lett.

 

Mindig van munka vele és remélem lesz is. Eléggé szórakoztat az emberek arca, mikor - műhely hiányában - a parkolóban nyakig koszosan bújok ki a kocsiból vagy alóla. Talán lassan hozzá is szoknak. Unatkoznék, ha nem tudnám összekenni a kezem minden hétvégén. Mindenkinek jó építést.

Akiknek köszönöm, hogy mindig nyaggathatom őket a hülyeségeimmel: Boldó és apukája, Pikti, Titi, Ikotin

KATTINTS IDE A BEJEGYZÉSHEZ TARTOZÓ GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ!