Autó adatai
Teljesítmény
- 0-100 Km/h
- 20mp -> gyári adat
- Max. sebesség
- 145 km/h -> gyári adat
Nekem már a 150 is megvolt :D
- Teljesítmény
- 69 Le
- Tömeg
- 995kg
- Nyomaték
- Félig megtörtént eset alapján...:
"Egyszer volt, hol nem volt, Volt egyszer egy Lada.
Arra gondolt el kéne menni csapatni valahova,
De még kevés volt az ereje, hogy elcsapja neki keresztbe,
És az eső se esett, tehát felejtős volt ez az eset.
Aztán megint gondolt egyet, és azt gondolta, fejleszteni kéne a gépet.
Ezért fölment a netre, s érdeklődni kezdett,
Ott rájött, hogy mennyien segítenek,
Ezért sok mindenkivel összeismerkedett.
Később találkozott élőben is ezekkel a Ladákkal,
És aznap láss csodát éppen esett.
Egy büfénél volt a találka, és megbeszélték, hogy elmennek egy közös csapatásra.
Így hát elindultak a Tesco parkolóba, ahol már kilinccsel előre haladt pár Lada.
Mivel szomjasak voltak, ezért gyorsan beugrottak a boltba, és csak azután kezdődhetett a móka.
Összegyűlt összesen 10 Lada, és team driftbe nyomták 2db 5-ös csapatba.
Sajnos elkezdett elállni az eső a későbbi órákban,
És elfogyott már a víz a parkolóban.
De megint láss csodát, egy tartálykocsi éppen arra járt.
A Ladások Őt megállították, és mivel Ő is szerette a csapatást, föllocsolta nekik a pályát.
Így folytatódhatott a móka s kacagás.
Itt a vége fuss el véle."
Írta: Zeck05
Motor
- Motor
- 1300ccm
- Hajtás
- hátsókerék meghajtás
- Elektronika
- hogy mi? :)
- Légszűrő
- gyári Lenin-fejes légszűrőtetővel amit Én fújtam pirosra
- Kipufogó
- gyári
- Gyújtás
- gyári
- Egyéb
- '87-es évjárat, 2008. április 30-án meglett a bűvös 50 ezer km :)
__________69____________________66___________
__________66669_______________6666___________
__________9666666____________66666___________
___________66666666_________666666___________
____________66666666_______6666666___________
_____________666666669_____6666669___________
______________666666666___9666666____________
________________66666666__6666669____________
__________________9666666_966666_____________
______________________966666666______________
__________________66666666666________________
________________666666666666666______________
______________6666__66666666666______________
______________666666666666666666_____________
_____________6666666666666666666_____________
______________666666666666666669_____________
_______________6666666666666666______________
__________________9666666666666______________
___________________6666966669________________
Nyári felni konfiguráció
- Gumi
- GoodYear Aquatred
- Felni
- 14" Alfa Speedline, színre fújva Fulda EcoControl gumikkal -> nyári
13" lemezfelni -> télen
tarcsiba lett:13"-os MSW alufelni (OZ leánymárkája) -> nyáron
Futómű
Külső Optika
- Karosszéria
- eredeti fényezés, gyári alvázvédelem, centrálzár
- Légterelők
- nincs és nem is lesz :D
- Fénytechnika
- Fehér oldalindexek
- Dekor
- LCH szélvédőmatrica elől
Találkozós matricák hátul, plusz felül egy kis CS-s is
- Egyéb
- körbefóliázva by Bestfólia
Belső Optika
- Festés, dekor
- @@@@@@@@@
@@@@@@@@@
@_@@@@@@@
@__@@@@@@
@___@@@@@
@___ @@@@
@___ @@@@@@@
@__ @@@@@ @__@
@_ @@ ____ @@@
@@@@@@@@@@
@@@@ @@@@@
- Ülések
- Mazda 626 ülések elől :D
Hála Drága egyetlen Gurbimnak :P
- Kormány
- gyári (még)
- Kiegészítők
- bólogatóskutya:) Most már van dobókockám :D (Az állatkert elköltözött a kalaptartóra...)
- Fénytechnika
- plusz egy piros led (a riasztóé), meg a fejegység :)
- Egyéb
- subri üléshuzat, de nekem tetszik :D
HIFI / Multimédia
- Fejegység
- Panasonic CQ-C1465N
- Erősítő
- M.N.C. Hurricane V400
- Hangszórók
- M.N.C. Sub-Box mélysugárzó láda (200/400W)
M.N.C. Mystic 16,5 cm-es hangszórók (140W)
- Egyéb
- "Az idő kezdete elött csak a kocka létezett. Nem tudjuk hogyan keletkezett, csak azt, hogy ereje képes világokat teremteni és életet lehelni beléjük. A mi fajunk is így született. Egy ideig harmóniában éltünk, de a kocka erejére sokaknak fájt a foga. Egyesek jóra akarták használni, mások rosszra, és így kezdődött a háború...
A háború, mely feldúlta bolygónkat míg az a halál martalékává nem vált. A kocka pedig az űr végtelenjébe veszett.
Szétszóródtunk a galaxisban, hátha megleljük a kockát és új otthonunkat is. Minden csillagot, minden világot átkutattunk, és amikor már minden remény szerte foszlani látszott, egy új felfedezésről kaptunk hírt, mely egy ismeretlen bolygóra vezetett minket...a Földre. De ekkor már túl késő volt..."
By Transformers
Balcsis és montázsképért köszönet: Majorlacinak
Zenéért köszönet: Nyilas_18-nak
Racsingos oldalunk
C Corsa Club
Tiszteletbeli C Corsa Club-tag vagyok
Köszi Zsolti :*
Kata emlékére! Hiányzol hugi :'(
Kis karácsony, nagy karácsony,
sperr-difik a fenyőágon,
jön az angyal is veretve
a Ladával már keresztbe!
Én a jobb1-ből kiáltom
Boldog Karácsonyt barátom!
Szent este van üresek az utcák
néha meghallom egy Zsiguli hangját.
Megakad a torkomon a falat,
indítom a vasat és szétcsapom a havat.
Én azt mondom neked Hátsókerekes barátom
keresztbe haladva igazi a karácsony.
Kellemes ünnepeket kívánok !
Jézuskának jó a kedve
A-sal megy keresztbe!
Végig rajzol minden ívet,
ordítva hogy ez az élet!
Karácsonykor ez a divat,
keresztbe venni minden kanyart!
Jézuska már kiabál
Ladájából csak jót kíván.
Boldog Karácsonyt és sok minden jót 2010-re!!
Mosolygó hópihék hullnak az ereszbe,
körlámpás zsiguli érkezik keresztbe!
Visít és dübörög élvezi a havat,
eljött a karácsony jó a hangulat.
Este már csend honol esszük a kalácsot,
így kívánok nektek szép BOLDOG KARÁCSONYT!
Legfrissebb képek
Legfrissebb kommentek
vwmarci
#9653
2011. május 04. 11:16
"Mizu-mizu" műelemzés
A költő nem sokat teketóriázik, azonnal szituációba helyezi az olvasót az első két sorral.
"Zúzunk az éjszakában
én meg pár haver"
A zúzás tevékenység tulajdonképpen nem jelent semmit. Talán a "létezünk az éjszakában" lenne a közérthetőbb formája. A költő szóhasználatát némi művészi túlzás jellemzi, mintha az éjszakában való létezést valamilyen erős hang, vagy fényhatás kísérné. A második sorból az is kiderül, hogy a költő nem egyedül csinálja a zúzást.
A következő két sorban némi képzavar érezhető. A dolgok állásáról érdeklődik a hallgatótól, de a választ meg sem várva egy örök érvényű igazságot sző mondanivalójába, mely szerint ha menni kell, hát menni kell.
"na mondd csak, mi a pálya
ha hívnak, menni kell"
Miután meggyőződhettünk a költő bölcsességéről, egy újabb képzavarral találjuk szembe magunkat:
"régóta nincs kiút
csak lányok és fiúk"
A költő míves soraiban tudatja abbéli elégedetlenségét, hogy csak két neme létezik az emberi fajnak. Csak lányok, és fiúk, és ebből hiába is keresnénk kiutat. Aztán mégiscsak elégedett ezzel az állapottal:
"nekem bejön ez a szitu"
Ezek után tanúbizonyságot tesz - zsenge kora ellenére - hiperrealista látásmódjáról:
"Csak akkor bulizom, ha úgy van
és általában úgy van"
Csak akkor megy mulatságba, amikor úgy van, vagyis amikor mulatságba megy. És általában olyankor mulatságba megy. Ezen a ponton érezhető Dali festészetének hatása, vagy valamilyen szintetikus tudatmódosítóé. A költő fontosnak tartotta, hogy a hallgatóval megossza elérhetőségét:
"lenn megtalálsz a klubban"
A költő, mintegy nyomatékosítja mondanivalójában, hogy elégedett az állapottal, tetszenek neki a hallgatóról keringő bárgyú történetek. Aztán szeretné a hallgatót valami meggondolatlanságra bírni. Remélhetőleg nem a hegyoldalt akarják felgyújtani:
"nekem bejön ez a szitu
a sok buta sztori rólad
csináljunk most olyat,
amit megbánunk majd holnap"
Ezek után a költő megszólítja hallgatóját (feltételezve, hogy az nőnemű, és szintén zsenge korú), és egy gyermeteg hasonlattal megpróbálja közösülésre bírni azt:
"Kicsilány, óóó, szia, helló!
álljunk össze, mint két kicsi legó"
A következő sorokban újból képzavarral szembesülünk:
"na figyu már, mondom mi a szitu
te lány, én meg fiú
na mizu, mizu, mizu?"
Felhívja a hallgató figyelmét a nemek közti különbségre, és ezután roppant nyomatékosan, önmagát háromszor is megismételve érdeklődik a dolgok állása felől. Aztán egy hirtelen váltással másnap reggel lesz A költő ekkor szemlélteti a hajnalhasadtát, mellyel ellentétben áll az általa bonyolított mulatságok"keménységével". Nyilván itt a jó ízlés határait feszegető mulatozásra utal a költő:
"A klubok rég bezártak
a város felébred
világos van, de nálam
a bulik kemények"
A költő nem rejti véka alá trehány életmódját. Erre egyetlen sort szentel csupán. Aztán - nyilván a divatos "afterparty" szó rövidítésével tudatja, hogy a mulatság utóéletének egy szoba ad otthont. A hallgatót megpróbálja házipornó készítésére bírni. Undorító:
"a cuccok szétdobálva
after a szobában
te és én a félhomályban
filmezünk az ágyban?"
Ez után némi anakronizmussal újra belecsöppenünk a mulatságba:
"Te is tudod, hogy van
ha Tomika felbukkan
partyszemcsiben a klubban
sapiban meg színes cuccban
az F-L-U-O-R
a partyállat, ezt tudnod kell
mer' az élet csak úgy lesz jó
ha felpörög, mint az electro"
A költő kissé túlértékeli saját személyét, hiszen feltételezi, hogy a hallgató tisztában van azzal, milyen jelenség, amikor a költő megjelenik egy társastánc-összejövetelen. Ha mégsem lenne tisztában a hallgató ezzel, a költő kisegíti saját küllemének leírásával. A megjelenésének elemzésével kiderül, hogy a költő mentalitása a 16 év alatti ifjú hölgyekben férfias benyomást kelt, így nyilvánvaló, hogy a költemény nekik szól. Az általa viselt holmik becézett megnevezésével a költő maga ugrasztja ki a nyulat a bokorból. A napszemüveg, és a sapka becézett megnevezése, valamint a tiri-tarka ruházat viselete megkérdőjelezi a költő nemi identitását. Ezzel a költemény koncepciója is felborul, hiszen az olvasóban jogosan merülhet fel a kérdés, hogy a költő vajon valóban csak a megszólított ifjú hölgyekhez vonzódik? Ezt megerősítendő a költő önmagát "partyállat"-nak, vagyis gátlástalan, féktelen ösztönlénynek titulálja. A férfi hallgató ezen a ponton összeszorítja a combjait rémületében. A költemény lezárásaként a költő tudatja, hogy számára csak akkor van értelme az életnek, ha az zajlik, mint egy divatos, effektekkel teletűzdelt zajfüzér, amit némi túlzással zenének nevez korunk ifjúsága.
A költemény tartalmi, és formai értéke a nullához közelít, kizárólag erőteljes alkoholos, vagy kábítószeres behatás alatt képes élményt nyújtani. A célkorosztály, valamint a költeményben leírt szándékok összegzésénél felmerül a költő büntetőjogi felelőssége, hiszen kiskorú lányokat kér intim együttlétre, és szexuális tartalmú filmek készítésére.

0
Profilképek

Itt e vödör benne víz,
Nem fog fájni,ne hisztizz!
Nem fog fájni,ne hisztizz!
vwmarci
#9642
2011. április 20. 22:35
szóval, miért nem voltál kakucson???
Ha Te is hozzá szeretnél szólni, jelentkezz be!