CARSTYLING.HU TUNING SHOW | 2010 BUDAPEST | MÁRCIUS 19-21 | HUNGEXPO

bemutatja:

TUNING SHOW 2010
MÁRCIUS 19-21. HUNGEXPO






támogatóink:





































TUNING AUTÓS TALÁLKOZÓ

A szezonnyitó Show immár hagyományosan ad otthont Magyarország legnagyobb tuning találkozójának, melyen több száz hazai, és az évek elteltével mind nagyobb számú külföldi tuning autó vesz részt. A találkozóra rendezvény szabad téri területein kerül sor, a résztvevő autók mindegyike nevezhet a Show nemzetközi autó szépségversenyén, valamint a Pioneer-HUMMA évadnyitó hangnyomás versenyén, mely programok a rendezvény mindhárom napját kitöltik.

A találkozóra bárki jelentkezhet, aki átalakított autóval rendelkezik. A részvétel feltétele az alábbi szabályok elfogadása, valamint az előzetes regisztráció, mely a regisztrációs űrlap kitöltésével valósítható meg.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján, idén is lehetőséget biztosítunk autós klubok és tuning csapatok megjelenése részére, akiknek az egy helyen történő parkolás érdekében külön parkolót létesítünk. Minderről bővebben itt olvashatsz!

FIGYELEM! AZ ALÁBBIAK CSAK A TUNING TALÁLKOZÓRA / HANGNYOMÁS VERSENYRE ÉRKEZŐ AUTÓSOKRA VONATKOZNAK! AKI LÁTOGATÓKÉNT ÉRKEZIK, BÁRMIKOR JÖHET, ÉS A KÜLSŐ PARKOLÓBAN TUD MEGÁLLNI!

SZABÁLYZAT A TUNING TALÁLKOZÓ RÉSZTVEVŐI SZÁMÁRA

  • A rendezvény területére tiszta autóval érkezz - elvégre egy showról van szó.
  • A rendezvény területére álló autóknak mindhárom napon legkésőbb 13:00-ig meg kell érkezniük, ezután már nem tudjuk beengedni őket! Az autók beengedését a területre reggel 8:00-tól kezdjük.
  • Az autók az udvaron érkezési sorrendben kerülnek elhelyezésre. A kapott helyet az autók 17:00 előtt egyik napon sem hagyhatják el. A kivonulásra 17:00-tól van lehetőség, 19:00-ig minden autónak kötelező elhagynia a helyszínt.
  • A helyszín korlátai, valamint a nagy érdeklődés miatt, nem biztos, hogy minden jelentkezőt be tudunk majd engedni a területre. Érkezz időben, hogy legyen helyed!
  • A rendezvény területén megengedett maximális sebesség 20 km/h. Minden résztvevőt fokozottan megkérünk az ÉSSZERŰ, KÖRÜLTEKINTŐ KÖZLEKEDÉSRE, a KRESZ szabályai szerint.
  • A rendezvényen saját felelősségedre veszel részt, sem gépkocsidban, sem egészségi állapotodban bekövetkező esetleges károsodásért a rendezőkkel szemben semmiféle kárigényt nem támaszthatsz.
  • A gépkocsidért saját magad felelsz. A vele okozott esetleges károkért a rendezők minden esetben Téged fognak felelőssé tenni.
  • A talákozó helyszínén tilos bármiféle reklám- és kereskedelmi tevékenység, a szervezők előzetes engedélye nélkül! Amennyiben mégis ilyesmit tervezel, egyeztess velünk előre.
  • A szervezők fenntartják a jogot a rendezvény arculatába illő autók kiválasztására.

Amennyiben mindezzel egyetértesz, nincs más hátra, mint regisztrálnod a rendezvényen!

vissza az oldal tetejére

CARSTYLING.HU SHOW AND SHINE - A LEGNAGYOBB TUNING AUTÓS SZÉPSÉGVERSENY!

A Show második két napján (március 20-21.) a külső területeken az optikáé lesz a főszerep, a megjelent autók mindegyike részt vehet a show szépségversenyén, melynek elbírálását az utóbbi évekhez hasonlóan szakavatott német és belga tunerek végzik majd!

A nevezés teljesen ingyenes, viszont feltétele a 2010-es Carstyling.hu klubkártya megléte, mely természetesen a helyszínen is megvásárolható. Számos kupával, és értékes díjakkal várjuk tehát jelentkezéseket!

A versenyen résztvevő autók várható nagy száma miatt, a Show and Shine megmérettetés két napos lesz: nevezésre, valamint az előselejtezőre szombaton (március 20.) 13:00-17:00-ig kerül sor. A bírák által itt kiválasztott autók juthatnak tovább a döntőbe, melyek szélvédőjét a zsűri matricával jelöli meg. A matricával minden kiválasztott autó és tulajdonosa vasárnap (március 20.) ingyen jöhet be a rendezvényre, és vehet részt a döntőben. A döntőben helyezést elért autók és tulajdonosaik vesznek részt az ugyancsak ezen a napon esedékes díjátadó gálán, mely a FUEL Car Catwalk színpadán történik majd, melyre a legszebb autók egyenként gurulnak majd fel, tulajdonosaik pedig egy rövid interjút adhatnak speakerünknek a közönség, TV-k, számos hazai és nemzetközi magazin kameráinak kereszttüzében!

A tunerek munkáinak elismerésére igen nagy hangsúlyt fektetünk, mely mind a díjazásban, mind pedig a jutalmazás mikéntjében is megnyilvánul majd. Az eddigiekhez hasonlóan, több, mint 20 díjazottunk lesz, a kategóriákról, valamint a versenyről itt később bővebben is olvashatsz majd. Az eddig felsoroltak mellett még számos meglepetést tartogatunk ;)

vissza az oldal tetejére

PIONEER-HUMMA HANGNYOMÁS VERSENY

A Show második napján (március 21.) kerül sor az év első nagy hangnyomás versenyére, a Pioneer-HUMMA csapatának szervezésében.

A nevezés feltételeiről, valamint a verseny lebonyolításáról hamarosan itt, és a HUMMA weboldalán is olvashatsz. A március 21-i díjátadó gálán, az autó szépségversenyhez hasonlatosan minden döntős rész vehet majd.

További infók hamarosan!

vissza az oldal tetejére

TÁJÉKOZTATÓ AUTÓS KLUBOKNAK, TEAMEKNEK, TUNING CSAPATOKNAK

A múltbeli rendezvények tapasztalatai alapján évről-évre nagyobb az igény a találkozóra érkező klubok és teamek egy helyre történő parkolása iránt. Minderre idén is lesz lehetőség kint, a találkozó autóinak parkolására fenntartott helyet - ami egyébként idén mindenütt kavicsos vagy betonos területet jelent - az igényeknek megfelelően osztjuk meg.

Kérjük, azokat a társulásokat, akik együtt érkeznek, és egy helyre kívánnak parkolni, azután, hogy tagjaik mind regisztráltak a találkozóra, a kiallitas@carstyling.hu címen jelezzék ezen szándékukat. A levélben szerepeljen: a klubvezető elérhetősége, a klub neve, valamint a találkozóra érkező klubos autók száma. A parkolóból ennyi helyet kerítünk le számukra.

vissza az oldal tetejére

REGISZTRÁCIÓ A TUNING AUTÓS TALÁLKOZÓRA

FIGYELEM! HA MÁR KORÁBBAN LEADTAD E-MAILBEN A JELENTKEZÉSED, VAGY A PAVILONBAN ÁLLSZ VALAMELYIK STANDON / CÉGNÉL, EZT AZ ŰRLAPOT MÁR NEM KELL KITÖLTENED! CSAK ABBAN AZ ESETBEN REGISZTRÁLJ, HA A TUNING TALÁLKOZÓRA, VAGY VALAMELYIK VERSENYRE ÉRKEZEL.

A találkozón/versenyen történő részvétel a gördülékeny bejutás érdekében regisztrációhoz kötött. Ha a shown autóddal együtt szeretnél megjelenni - egyúttal kiállítani azt a rendezvény területén, és részt venni az aznapi programban - a következő űrlap kitöltésével tudsz jelentkezni:

A regisztráció lezárult!

vissza az oldal tetejére