CARSTYLING.HU TUNING SHOW 2008

title=
Szezonyitó Tuning Show 2008 Jobb, ha időben felkészülsz, mert az idei húsvét most más lesz, mint a többi! 2006. és 2007. nagysikerű rendezvényei után március 22-24. között Budapesten, a Hungexpo területén kerül megrendezésre a 2008-as szezonnyitó Tuning Show, mely az idei tavasz legnagyobb autó tuning fesztiválja lesz!

Ahogy megszokhattátok, évről-évre igyekszünk mind többet, és minél magasabb színvonalon prezentálni számotokra a hazai és nemzetközi tuning szcéna gyöngyszemeiből - idei rendezvényünkkel azonban egy igen nagy lépésre szántuk el magunkat: a rendezvény helyszínét a már 2006-ban is szűkös szegedi Hangárból a főváros legnagyobb kiállítási központjába, a Hungexpo területére tettük át, ahol bőven van hely a továbbfejlődésre akár az elkövetkezendő 5 évre előre - a központi elhelyezkedésből fakadóan pedig sokkal nagyobb találkozót, show-t, és még több külföldi autót tudunk vendégül látni a jövőben.

A show 3 napja során hazánk legszebb tuning autói mellett több, Magyarországon még soha nem látott nemzetközi autócsodát, és rendkívül színes programokat tekinthettek meg! A show komolyságát mutatja, hogy egy külön oldalt hoztunk létre, csak ennek a témának szentelve: a mai nappal elindult, www.autotuningshow.hu címen részletes információt, valamint folyamatosan frissülő újdonságokat találhattok a rendezvényről a mai naptól egészen a nyitásig, mindemellett természetesen a carstyling.hu is hírt ad majd minden fontos részletről. Rengeteg meglepetés van a tarsolyunkban az itt, és a show oldalán leírtak mellett is, annyi biztos, hogy idén sem fogtok csalódni bennünk!

A Fast and the Furious filmek eredeti autói

Rendezvényeinkhez már szinte védjegyként nőttek hozzá a filmes autócsodák: ezúttal Budapesten kerülnek bemutatásra a Halálos Iramban filmekben szereplő eredeti autócsodák, melyek kormányát anno Vin Diesel, Paul Walker és düblőreik tekerték vadul!

A Halálos Iramban első két részéből vendégünk lesz a világon létező egyetlen és eredeti narancsszínű F&F Toyota Supra, mellette "Dom" piros RX7-ese, "Sukie" rózsaszín S2000-ese, valamint a 900 detroiti lóerővel rendelkező Dodge Charger, mely a Halálos Iramban 1. részének végén tűnik fel.

A csúcs tuning gépek mellett hazánkba érkezik a Back to the Future (Vissza a jövőbe 1-2) filmekben használt eredeti, átépített DeLorean DMC-12, melyhez nem kisebb színészek neve fűződik, mint Michael J. Fox, vagy Christopher Lloyd! Az autók Európa-szerte számos show fénypontját képezték már, ez alkalommal pedig végre Budapesten is testközelből lesznek megtekinthetők!

Drift Show nemzetközi profikkal

A show egyik fő látványosságát Európa legfrissebb autós őrülete, a drift színvonalas bemutatói jelentik majd, melyet profi belga és holland Pro Drift versenyzők prezentálnak a hazai közönségnek. A bemutató a versenyzők által épített technikás pályán történik majd, melynek főszereplői a nemzetközi drift versenyek sztárjai lesznek!

Ismét vendégünk lesz Európa első számú profi női driftereként számontartott Deborah Lopez - vagy ismertebb nevén Drift Angel, aki a tavalyi show óta minden tekintetben átépült, V8-as Corvette motorral szerelt 400 lóerős Nissan Silviájával tart majd bemutatót. Magyarország első R34 Skyline GT-R drift versenyautóját hozza a rendezvényre az egyik legfiatalabb Pro Drifter, a 22 éves Lennard Wanders. A DBM Motorsport által tuningolt, 550 lóerős Nissan az Essen Motor Show keretei között mutatkozott be először a nagyközönségnek. Végül, de nem utolsósorban a szintén Pro Drift versenyző holland Jos Bruin mutatkozik be egy R33-as Skyline volánja mögött.

A naponta két alkalommal megtekinthető bemutatók mellett, az összes autó anyósülésében lehetőség lesz drift-taxizásra is, tehát akár testközelből is megtapasztalható, mire képes egy igazi D1-es versenyautó! A külföldi sztárvendégek mellett pedig természetesen hazánk drift pilótái is megmutatják, mire képesek!

Európa legforróbb showja: a Fuel Girls először Magyarországon!

Az autók mellett folyamatos műsorok és bemutatók szórakoztatják majd a látogatókat, melyekre a show központi nagyszínpadán kerül majd sor. Ez nem lesz más, mint világ legnagyobb autó-kiállításain megjelenő Car Catwalk Stage, mely kifejezetten autók és hozzájuk kapcsolódó programok bemutatására lett kifejlesztve, ezen belül is egy igen speciális programra: a színpadon Magyarországon először lép fel az angol FUEL Girls csapata!

Régi álmunk teljesült a kontinens legforróbb autós showjaként számon tartott műsor hazánkba invitálásával. A FUEL világszerte a legnagyobb autós rendezvények kiemelt szereplője, a csapat pedig örömmel kezdi hazánkkal a Kelet-Európai tuning show-k világának meghódítását! Aki pedig esetleg még nem ismerné az általuk előadott világhírű show-t: a műsor főszereplői a FUEL gondosan kiválogatott, gyönyörű, lenge ruházatú hölgyei, akik napjában többször, rendkívül látványos és forró hangulatú műsorszámmal örvendeztetik majd meg a magyar férfitársadalmat!

A lányokon és a színpadon kívül a FUEL standját is elhozza magával, saját, minőségi felnijeivel (FUEL Wheels) és kiegészítőivel és néhány nagyon komoly autóval!

A tavasz legnagyobb tuning expója és találkozója

Az évadnyitó show egyben a tavasz legnagyobb tuning találkozója is lesz, számos autócsoda a hosszú téli pihenő után itt mutatkozik be először a nagyközönség előtt. Mint az már megszokott, a hazai tuning vasak mellett várhatóan nagyszámú külföldi autócsoda is megtekinthető lesz a rendezvényen. Mellettük a hazai cégek közül is sokan igen komolyan készülnek az idei show-ra, mely garantáltan nemzetközi színvonalú tuning autókat és standokat fog jelenteni!

A kültér - mely idén teljes egészében beton és kavicsos felületet takar - a hagyományokhoz híven az év legnagyobb Show and Shine, valamint dB Drag versenyének ad otthont. A résztvevők várhatóan nagy száma miatt mindkét versenyt 2 naposra tervezzük, a tunerek munkáinak elismerésére pedig igen nagy hangsúlyt fektetünk, mely mind a díjazásban, mind pedig a jutalmazás mikéntjében is megnyilvánul majd. Minderről, valamint az időbeosztást és a menetrendről már most olvashatsz a weboldalunkon!

Ne feledd tehát: március 22-24. között, egy minden eddiginél nagyobb show-val és rengeteg exkluzív érdekességgel várunk szeretettel Téged, és minden tuning-fanatikust az idei évadnyitó Tuning Show-n, Budapesten, a Hungexpón!

További információk: www.autotuningshow.hu!

Több megjelenítése
Kevesebb megjelenítése
Klubkártya kedvezmény: 500 Ft kedvezmény a felnőtt belépőjegy árából!
Külföldi rendezvény
Szervező
carstyling.hu
Kezelő(k)
carStyling
Helyszín
Budapest, Hungexpo,
Dátum
2008.03.22 - 2008.03.24
Mobil
0620 578 1166
E-mail
[email protected]
Web
www.autotuningshow.hu
Te is részt veszel ezen a rendezvényen?

Iratkozz fel Te is az eseményen megjelenők listájára, vagy nézd meg, ott lesznek-e a haverok!

Miért hasznos kiemelni a rendezvényeket?

Ha szeretnéd, hogy kedvenc autós eseményeid nagyobb reklámot és látogatottságot kapjanak, a kiemelés segítségével tudod az összes rendezvényes oldal jobb szélén, saját bannerrel megjeleníteni őket. A banner a hozzájuk feltöltött fejléc-képből készül automatikusan, a remek lehetőséget pedig a rendezvény SMS útján történő szponzorálásával érheted el.

Az SMS-szponzorálás szabályai

A rovatunkba feltöltött összes esemény egyedi ID-vel látjuk el. Ezt a számjegyekből álló azonosítót alább találod, a szöveges üzenet létrehozásához pedig erre lesz szükséged a későbbiekben. Rendezvényeink közül az öt legtöbb szponzorációval rendelkező kerül a kiemeltek közé.

SMS szolgáltatás átmenetileg szünetel

A kis- és nagybetűk között nincs különbség, viszont nagyon figyelj arra, hogy a kódot a helyes formátumban küldd el, fokozottan érvényes ez az egyes szavak közötti szóközökre! Szintén fontos, hogy az SMS-t szöveges üzenetben küldd el, tehát ne adatként, vagy MMS formátumban. Szponzorációt csak magyar szolgáltató SIM kártyájával ellátott készülékről tudsz küldeni, külföldiről nem.

Az sms díja bruttó 254 Ft minden magyar mobilhálózatból. A szponzoráció beküldésekor válasz-sms-t fogsz kapni amint sikeresen megkaptuk az üzeneted, a kiemelés pedig innentől számítva 5 percen belül életbe lép. Az emelt díjas SMS-ekkel kapcsolatos tudnivalókat ezen az oldalon találod.

Az SMS-szponzorálás működése

A szponzorálás a következő elven működik: minden egyes szponzoráció 3 napig érvényes, és 3 kreditet ér. Egy szponzoráció egy emelt díjas sms árába kerül, és a megadott telefonszámra küldött, megadott formátumú sms (lásd feljebb) segítségével lehet véghezvinni. Egy hirdetésre korlátlan számú szponzoráció adható, ezek mind 3 további kreditet adnak a már meglévőkhöz.

Minden egyes eltelt nappal az egyes hirdetésekre adott kreditek száma is eggyel csökken. Amint minden kredit elfogy, a termék szponzoráltsága megszűnik.

Saját rendezvényed kiemelése esetén a kreditek számáról, valamint szponzoráltság lejártáról saját rendezvényeid listájában, valamint az adott esemény módosításánál tájékozódhatsz. Az első öt, legtöbb kredittel rendelkező rendezvény automatikusan - kiemelve, bannerrel - megjelenik a carstyling.com összes rendezvényes aloldalán megtalálható "Kiemelt rendezvényes" boxban. A kiemelt rendezvények a szponzoráció időtartama alatt tetszőlegesen módosíthatók, ha azonban törlöd, a hirdetéssel együtt a kreditek is elvesznek róla.

Emelt díjas SMS üzemeltető partnerünk:
Netfizetés.hu Kft

Vissza a rendezvényhez
Hozzászólások
Nem létezik ilyen fórum!