Jótékonysági autós találkozó

Október utolsó vasárnapján, az Alfa Amore kezdeményezésében jótékonysági autós találkozóra kerül sor, a vörösiszap-károsultak megsegítése céljából. Gyertek el a Kincsem Parkba minél többen, és mutassuk meg együtt, hogy a bajban is össze tudunk fogni! Hivatalos sajtóközlemény: Mi - a Novitá Forrásvíz gyártója, az AlfaAmore.hu és a Kincsem Park - úgy gondoltuk, hogy segítünk abban, hogy azok az emberek, akik pár perc alatt elvesztették otthonukat, ha a holnapba néznek, ne a kilátástalan jövőt lássák. Mutassuk meg, hogy össze tudunk fogni, és - lehetőségeinkhez mérten - segíteni tudunk. Ezúton meghívunk minden közlekedőt, egyénileg, vagy akár klub, egyesület, közösség formában - legyen akár, autós, motoros, buszos, teherautós, kerékpáros... -, hogy október 31-én vasárnap jöjjön el járművével együtt a Kincsem Parkba! Reggel 9 órakor nyitjuk a kapukat, 12 órakor pedig kezdődnek a futamok a lóversenypályán. Előtte, közben, utána folyamatosan lehet majd adományozó karszalagokat vásárolni. Minden karszalag 1000 forintba kerül majd, amelynek az árával Te már támogatóvá váltál. A karszalag emlékül szolgál Neked, hogy amikor ránézel, tudd, hogy Te is segítettél, tettél valamit párezer ember jövőjéért. Mindenki annyi karszalagot vásárol, amennyit szeretne! Azt a három embert, aki a legtöbb karszalagot vásárolta, elvisszük magunkkal, hogy együtt adjuk át az összegyűjtött pénzt az érintett önkormányzatoknak. Ők testközelből fogják megtapasztalani, hogy mit is jelent az a karszalag a kezén. 1000 forint... körülbelül 2,5 liter üzemanyag. Neked csak pár kilométer, viszont másnak most ez is segítség. A rendezvény beharangozója folyamatosan frissül majd, folyamatosan közöljük ezen az oldalon, hogy kik jönnek el, kik támogatnak bennünket. Minden ötletet, segítséget, szeretettel várunk. Ha segíteni szeretnél, vagy kérdésed van, keresd Jakab Ákost (Áki), [email protected] Jelentkezz már most, hogy lássuk, hányan jöttök el!
Több megjelenítése
Kevesebb megjelenítése
Hazai rendezvény
Szervező
Alfa Romeo tulajdonosok közösségi oldala
Kezelő(k)
carStyling
Helyszín
Budapest, Kincsem Park,
Dátum
2010.10.31
Kezdés
9:00
E-mail
[email protected]
Web
alfaamore.hu
Programok
Autós találkozó
Te is részt veszel ezen a rendezvényen?

Iratkozz fel Te is az eseményen megjelenők listájára, vagy nézd meg, ott lesznek-e a haverok!

Miért hasznos kiemelni a rendezvényeket?

Ha szeretnéd, hogy kedvenc autós eseményeid nagyobb reklámot és látogatottságot kapjanak, a kiemelés segítségével tudod az összes rendezvényes oldal jobb szélén, saját bannerrel megjeleníteni őket. A banner a hozzájuk feltöltött fejléc-képből készül automatikusan, a remek lehetőséget pedig a rendezvény SMS útján történő szponzorálásával érheted el.

Az SMS-szponzorálás szabályai

A rovatunkba feltöltött összes esemény egyedi ID-vel látjuk el. Ezt a számjegyekből álló azonosítót alább találod, a szöveges üzenet létrehozásához pedig erre lesz szükséged a későbbiekben. Rendezvényeink közül az öt legtöbb szponzorációval rendelkező kerül a kiemeltek közé.

SMS szolgáltatás átmenetileg szünetel

A kis- és nagybetűk között nincs különbség, viszont nagyon figyelj arra, hogy a kódot a helyes formátumban küldd el, fokozottan érvényes ez az egyes szavak közötti szóközökre! Szintén fontos, hogy az SMS-t szöveges üzenetben küldd el, tehát ne adatként, vagy MMS formátumban. Szponzorációt csak magyar szolgáltató SIM kártyájával ellátott készülékről tudsz küldeni, külföldiről nem.

Az sms díja bruttó 254 Ft minden magyar mobilhálózatból. A szponzoráció beküldésekor válasz-sms-t fogsz kapni amint sikeresen megkaptuk az üzeneted, a kiemelés pedig innentől számítva 5 percen belül életbe lép. Az emelt díjas SMS-ekkel kapcsolatos tudnivalókat ezen az oldalon találod.

Az SMS-szponzorálás működése

A szponzorálás a következő elven működik: minden egyes szponzoráció 3 napig érvényes, és 3 kreditet ér. Egy szponzoráció egy emelt díjas sms árába kerül, és a megadott telefonszámra küldött, megadott formátumú sms (lásd feljebb) segítségével lehet véghezvinni. Egy hirdetésre korlátlan számú szponzoráció adható, ezek mind 3 további kreditet adnak a már meglévőkhöz.

Minden egyes eltelt nappal az egyes hirdetésekre adott kreditek száma is eggyel csökken. Amint minden kredit elfogy, a termék szponzoráltsága megszűnik.

Saját rendezvényed kiemelése esetén a kreditek számáról, valamint szponzoráltság lejártáról saját rendezvényeid listájában, valamint az adott esemény módosításánál tájékozódhatsz. Az első öt, legtöbb kredittel rendelkező rendezvény automatikusan - kiemelve, bannerrel - megjelenik a carstyling.com összes rendezvényes aloldalán megtalálható "Kiemelt rendezvényes" boxban. A kiemelt rendezvények a szponzoráció időtartama alatt tetszőlegesen módosíthatók, ha azonban törlöd, a hirdetéssel együtt a kreditek is elvesznek róla.

Emelt díjas SMS üzemeltető partnerünk:
Netfizetés.hu Kft

Vissza a rendezvényhez
Hozzászólások
Nem létezik ilyen fórum!