Mint minden évben, hagyományszerűen jövőre is március végén kerül sor szokásos évadnyitó rendezvényünkre. 2012-ben azonban ismét egy szinttel feljebb lépünk: eleve a Tuning Show is nagyobbra nő, továbbá a szintén nagy népszerűségnek örvendő Budapesti Motorfesztivállal közösen kerül megrendezésre!

A szezonnyitó fesztivál Nemzetköz Autó-Motor-Tuning-Hifi Show néven vonul be a köztudatba, és a Hungexpo legalább négy pavilonjában, összesen min. 80,000 m2 fedett és kültéri területen kerül megrendezésre. Ebből maga a Carstyling.hu tuning és hifi show, szokásosan a legnagyobb, "A" pavilont foglalja majd el, továbbá ezúttal kiegészül a szomszédos "D" pavilonnal is. A motorosok a "G", és előreláthatólag az "F" pavilont birtokolják majd.

A háromnapos, március 30-31-április 1-ére datált közös szezonnyitó rendezvény több, mint 1,000 kiállított járművel, rengeteg újdonsággal és látnivalóval gondoskodik majd, hogy garantáltan az elmúlt évek legnagyobb járműfesztiválja legyen. A pavilonok mellett, az eddigiekhez hasonlóan a kültéren kerül majd sor a szokásos évadnyitó Carstyling.hu találkozóra és szépségversenyre, valamint immáron két helyszínen is a különböző autós és motoros bemutatókra, versenyekre.

Bár az élmények száma legalább a duplájára nő, a teljes rendezvény egyetlen, közös belépővel lesz megtekinthető. A helyszínen vásárolt felnőtt jegy ára várhatóan 3,000 Ft lesz - a tunerek számára fenntartott Carstyling.hu klubkártya kedvezmény pedig természetesen továbbra is élni fog, a többi (családi, gyerek, stb) kedvezménnyel együtt.

A nyitásig rengeteg infót közlünk még a rendezvényről, a már publikus adatokon túl is nagyon sok meglepetéssel készülünk - a visszaszámlálás tehát elkezdődött, jobb, ha már most elkezd mindenki felkészülni az 2012 legnagyobb autós-motoros durranására!

A rendezvény hivatalos weboldala továbbra is a - hamarosan frissülő - Tuningshow.hu lesz, ahol rövidesen lesz lehetőség az előzetes regisztrációkra, az eddig megszokottak szerint.

Stay tuned ;)