Az AMTS azonos jeggyel látogatható társrendezvénye, a Budapest Motor Fesztivál is 2016. március 18. és 20. között várja az érdeklődőket a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban!

Hazánk legnagyobb szezonnyitó motoros rendezvénye minden évben elhozza a felszerelésekkel, ruházatokkal, kiegészítőkkel foglalkozó cégeket, akik közül többen kedvezményeket is adnak a vásárolni vágyóknak. Március 18. és 20. között a látogatóknak lehetőségük nyílik egy helyen és egy időben megismerkedni a különböző oktatási, és sportszervezetekkel, de megjelennek a kapcsolódó hatóságok is. A számtalan termék és szolgáltatás mellett a pavilonban megtekinthetők lesznek a legnagyobb motormárkák, melyek a tavalyi évi látogatói visszajelzések alapján külön hangsúlyt kaptak.

Ennek eredményeképpen március 18. és 20. között megtekinthető lesz több olyan márka is, melyek tavaly nem vettek részt a rendezvényen. Idén megismerhető lesz az Aprilia, BMW, Ducati, Harley-Davidson, Honda, Husquarna, Kawasaki, Keeway, Moto Guzzi, Piaggio, Suzuki, Vespa és a Yamaha termékkínálata is a HUNGEXPO Budapest Vásárközpont „G” pavilonjában, ráadásul az utóbbi idén több motorral és egyedi standdal készül a rendezvényre.

Az új szériamodellek mellett, az „F” pavilonban a megszokott módon az igazán egyedi járművek kapnak helyet a 20. születésnapját ünneplő Épített Motorok és Autók Találkozóján (EMAT). Itt mutatkoznak be a különböző motorépítők saját motorjaikkal és autóikkal a Devil’s MC és Rusty Rodders CC keretein belül. Továbbá rövidebb kihagyás után visszatér a tetováló tematika is az „F” pavilonba a Tattoo Motorcity Show-val! Tetovált modellek és verseny is várja az ide látogatókat.

Azokat az érdeklődőket, akik használt motor vásárlásán gondolkodnak, a „C” pavilonban várják az egyéni tulajdonosok saját motorjaikkal, és a hivatalos importőrök is motorkínálatukkal, a másodjára megrendezésre kerülő Használtmotor Vásáron. Szintén a „C” pavilon lesz a helyszíne az idei újdonságnak, a Veterán Motor Kiállításnak, ahol háború előtti és utáni Német, illetve Orosz motorokkal találkozhatunk. A hazai motorgyártás is bemutatkozik a Weiss Manfred gyár, a Rákosi Művek és a Csepeli Motorkerékpárgyár darabjaival. Olyan márkák jelennek meg a kiállításon, mint az Indian, Méray, Jawa vagy a Velorex. Mindezek mellett különleges versenymotorok is bemutatásra kerülnek, a színpadon, pedig a nyitva tartás alatt érdekes előadások kerülnek megrendezésre olyan témában, mint a háború előtti magyar motorkerékpár gyártás, a Posta járműparkja és a Méray motorok története.

A pavilonok közötti szabad területen idén is látványos programok kerülnek megrendezésre. Ahogy a rutinosabb látogatók már megszokhatták a szombati napon a G pavilon mellett zajlik a Hungarian Stunt Riding Bajnokság első fordulója, a rendezvény teljes ideje alatt, pedig profi Freestyle Motocross versenyzők szórakoztatják a közönséget látványos légi akrobatikával. De számos egyéb program is megrendezésre kerül, mint a Safety Hungary bemutatói és egész napos motortesztelése, a BRFK rendőrmotoros bemutatója, a quad tesztelés vagy a KRESZ szimulátor.

További információkért látogass el a www.motorshow.hu és www.facebook.com/motorfesztival oldalakra!