Az idei showra a magyar autó- és motorsport két kiemelkedő alakja, Michelisz Norbi és Gyutai Adrián is ellátogat. A neves pilótákkal - versenygépeikkel együtt - a MOL standján találkozhatsz!

Michelisz Norbit biztosan nem kell senkinek bemutatni, azt viszont talán kevesen tudják, hogy pályafutása 10 éves korában számítógépes autószimulátorokkal kezdődött. Sorra érte el a sikereket internetes bajnokságokon, amire a Zengő Motorsport figyelt fel és tesztlehetőséget biztostott a fiatal versenyző számára. 

Norbi - annak ellenére, hogy ez volt az első éve a WTCC sorozatban - már 2010-ben sikeres volt, hiszen rögtön az első versenyhétvégén pontot szerzett, Okayamában dobogóra állhatott, makaói győzelmével pedig az autósport történetének első magyar világbajnoki futamgyőztese lett. 2015-ben a MOL-csoporttal karöltve a "We fuel your ambition" kampány keretein belül az eddigieknél is nagyobb reményekkel vág neki az új évadnak.

Michelisz Norbi március 21-én 14.00 és 16.30 óra között lesz megtalálható a MOL standján, az "A" pavilonban, a Carstyling.hu Nagyszínpaddal szemben.

Gyutai Adrián hat évvel ezelőtt kezdte meg pályamotoros karrierjét, és ez idő alatt máris az egyik legjobb versenyzővé nőtte ki magát. A 2009-2010-es szezonokban előbb megnyerte a Magyar Bajnokságot a 125SP kategóriában, majd az Alpok-Adria Sorozatban - Közép-, és Kelet Európa legnívósabb bajnokságán - lett összetett harmadik ugyanebben a géposztályban.

Az Adrenalin H-Moto Team 2011 elején leszerződtette - a hazai 125-ös kategória legnagyobb ígéreteként - Adriánt, aki aztán abban az évben kategóriát váltva újoncként ötödik lett a 125GP-ben úgy, hogy kilenc futamból hétszer a TOP 10-ben végzett, miközben háromszor a dobogóra is felállhatott. 

2012-ben megnyerte az Alpok-Adria Bajnokság 125GP kategóriáját, 2013-ban pedig már egy kategóriával feljebb, a Superstock 600-ban folytatta szereplését. Ebben az évben megnyerte hazája bajnokságát, második lett a térség két legerősebb nemzetközi sorozatában - Alpok Adria, IMRC -, valamint pontszerzőként zárt az Európa-bajnokságon. Az év végi díjátadó gálán pedig megkapta a 2013 legeredményesebb gyorsasági motorversenyző díját, így elmondható, hogy a váltás remek döntésnek bizonyult.

A 2014-es remek start után több szerencsétlen műszaki hiba és egy komolyabb baleset ellenére is több pontszerző helyezést hozott, 2015-ben pedig a tervek szerint a világ egyik legerősebb sorozatában, az olasz bajnokság National Trophy 600-ban, a Supersport kategóriájában fog versenyezni, illetve a hazai szponzorok miatt néhány Alpok Adria, IMRC és a Magyar Bajnokság futamon vesz majd részt.

Adrián számára a sport mellett a társadalmi szerepvállalás is igen fontos, többek közt a Semmelweis Orvostudomány Egyetem I. számú Nőgyógyászati Klinikájának Koraszülött osztályát segítő alapítvány és a biztonságos közlekedés nagyköveteként a Hungaroring Motoros Akadémiájának arca, valamint a NOS (Nem Olimpiai Sportágak) Bajnokok Programjának a NAGYKÖVETE a MOB felkérésére.

Vele szintén az AMTS-en a MOL standján (A pavilon 68-as stand) találkozhattok a show teljes ideje alatt, március 20-22-ig.