Ahogy korábban már hírt adtunk róla, az idei Autó, Motor és Tuning Show nemzetközi élményanyagának több fénypontját is Európa legnagyobb tuning kiállítása, a Tuning World Bodensee csapatának köszönhetően érkezik hazánkba!

Mint ismeretes, idén a Carstyling.hu és az AMTS volt a világszerte ismert MISS TUNING naptár hivatalos partnere, ennek köszönhetően pedig magyar helyszíneken és hazai autók bevonásával készülhetett el a neves kiadvány, a németek 2013-as királynőjével, Leonie Hagmeyer-Reyinger-rel.

A Budapesten fotózott színvonalas naptár nem csak hazánk idegenforgalmi szépségeinek hozott ismertséget, de a szervezőkkel kötött együttműködésnek köszönhetően idén a nemzetközi döntőbe jutás a tét hazánk legszebb autói, valamint hazánk legszebb hölgyeinek tekintetében is!

A szervezőcsapattal tivábbi 10 gyönyörű német autó teszi tiszteletét hazánkban, akik méltó körítést adnak majd a Bodensee szépségkirálynőjének épített standhoz. Leonie szintén az AMTS díszvendége lesz, nála pedig megvásárolhatod és akár rögtön dedikáltathatod is a hazánkban fotózott MISS Tuning naptárt.

Hogy Leonie díszkíséretét milyen autók alkotják majd, részben meglepetés, részben azonban a Ti döntésetek függvénye is. Az öt legszebb autót már kiválasztották az útra, a fennmaradó jelentkezésekből pedig a 12 legígéretesebbet szavazásra bocsátották: amelyik 5 autó a legtöbb like-kal rendelkezik február 12-én 9:00-kor, azok érkeznek hazánkba március 21-23 között Budapestre, a Hungexpo-ra.

Szavazz Te is!

AZ AUTÓK LISTÁJÁT ITT TALÁLOD!

Nem kell külön semmilyen alkalmazást engedélyezned, bármit pluszban like-olnod, csak nyomj egy kedvelés az általad választott gépre / gépekre és már meg is vagy.

A nevezettek között igen impozáns gépek szerepelnek, néhányukat láthattuk már az European Tuning Showdown indulói között is. Egyikük például pont a 2012-es győztes, az Uwe Wolf-féle Kadett C kupé!

Nem kis nemzetközi felhajtás várható a németek részéről, fogadjuk méltón őket március 21-23 között a Hungexpón, az Autó, Motor és Tuning Show keretei között!