Bár a hét végén rajtol az AMTS a budapesti vásárterületen, ahol a Federal Tire is képviselteti magát, a sportgumi specialista már meghirdette és elindította a show-ra szóló vásárlási akcióját. Akár ma is lehet a jelentős kedvezményt kihasználva vásárolni az idén 60 éves gumiabroncs-gyár termékeiből!

Az akció minden abroncs típust és méretet lefed, az utcaitól a versenygumiig, a 15 colostól a 20 colosig. A listaárhoz képest mérettől és típustól függően 37-60 százalék közötti az árkedvezmény mértéke. Nem elhanyagolható ráadás, hogy az akcióban vásárolt abroncsokat a rendezvényt követő hétvégéig, március 31-ig a cég ingyen kiszállítja.

Érdekes adalék, hogy a Tuning Show házi szállítója is a Federal Tire. A két évvel ezelőtt helyben átépített VW Passat kapott először Federal abroncsokat, akkor a márka ezzel támogatta az autóépítést. A gumik bizonyítottak is, a Passat körbejárta fél Európát, minden jelentős tuning találkozón megmutatta magát, tehát gyűjtötte a kilométereket rendesen. Mindezt úgy, hogy nem kifejezetten komfort-túraméretű abroncsokat hordott, a 20 colos felnikre 225/30 R20 jelzetű Federal gumik kerültek.

A jó teljesítmény meghozta a gyümölcsét, idén már az AMTS szervezői kérték fel a céget, hogy az idei átépítésre kiszemelt vadonatúj VW Scirocco gumiszállítója a Federal legyen. Mindehhez hozzátartozik előzményként, hogy a show szervezőinek magánautóin is ezt a gumimárkát használják, sőt a baráti- ismeretségi körükben is elterjedt a Federal-használat. A Carstyling médiapartnere, az Oktuning.hu főszerkesztője is a Federalt választotta két éve, és azóta is használja, igaz már a második garnitúrát és csak nyáron, mivel a téli mintázatokat Magyarországon nem forgalmazzák.

Megérkezett viszont a magyar piacra a Couragia nevű abroncs. A 17, 18, 19 és 20 col méretben kapható típust a crossover és SUV modellekre optimalizálták, hiszen egyre több az ilyen jellegű típus az útjainkon. Ezek felépítése, általában nagyobb tömege kívánja a specializált gumiabroncsot. A Federal persze nem tagadta meg önmagát, a Couragia is sportos tulajdonságaival, kitűnő tapadásával, merev oldalfalával tűnik ki, ami elsődleges tulajdonság egy nagyteljesítményű gumiabroncsnál. Ellenben az ár/érték aránya nagyon jó, és erre a sorozatra is vonatkozik az AMTS-re kidoboltatott akciós ajánlat.

Tehát, ha eljött az ideje a nyári gumiszett cseréjének, most érdemes átbújni a Federal Tire akciós listáját, április 20-ig van rá idő! Az AMTS-en pedig keresd a Federal most is rendkívül igényes standját az "A" pavilonban!