Nem győzzük hangoztatni az idei Autó, Motor és Tuning Show nemzetközi felhozatalának sokszínűségét, melynek csúcsát Európa legnagyobb tuning kiállítása, a Tuning World Bodensee csapatának köszönhetjük majd. Íme az egyik gyöngyszem!

A német szervezőcsapattal 10 gyönyörű autóval teszi tiszteletét hazánkban, akik méltó körítést adnak majd a Bodensee szépségkirálynőjének épített standhoz. Leonie szintén az AMTS díszvendége lesz, nála pedig megvásárolhatod és akár rögtön dedikáltathatod is a hazánkban fotózott MISS Tuning naptárt.

European Tuning Showdown

Csak 2010-ben indult, de mára Európa egyik - ha nem "a" - legjelentősebb nemzetközi tuning szépségversenye az ETS, azaz az European Tuning Showdown.

A program a dortmundi My Car show-n mutatkozott be, 2012-től pedig már a Tuning World Bodensee keretei közt került megrendezésre. A versenyre Európa elit tunereit invitálják meg, ahol egyenes kieséses rendszerben, párbajok során mérkőznek meg egymással. A megmérettetés folyamán a zsűri mindig két autót vizsgál egyszerre, melyek a párbaj idejére egy előzetesen felállított arénába vonulnak. A "mérkőzést" speaker vezeti, akinek köszönhetően a közönség is elég sok infót megtud a vasakról.

A végére pedig csak egy maradhat, aki nem csak az Európa legszebb autójának járó megtisztelő címét viselheti egy évig, de értékes díjakat is nyer: többek közt egy embermagasságú kupát, pénzdíjazást, valamint egy las vegasi utazást a SEMA Show-ra, természetesen autóstul.

A díszkíséretre  nevezett autók között igen impozáns gépek szerepeltek, néhányukat láthattuk már az European Tuning Showdown indulói között is. A nagyszámú jelentkezés miatt a legszebb autók egy részét szavazásra bocsátották, így került a pakliba pont a 2012-es ETS győztes is, az Uwe Wolf-féle Kadett C kupé! Ismerjük meg őt egy kicsit közelebbről.

Hősünk egyáltalán nem ismeretlen az ETS világában, hiszen pont ugyanaz a csapat, név szerint a BSG-Racing Team tagja, aki a 2010-es győztest, a Hattenhauer Rekordot építette.

A Scrap'n Screws 2 (kb.: Darabok és Csavarok 2) névre keresztelt 1978-as Kadett C Coupé története nem sokkal a 2010-es My Car előtt indult, a koncepció pedig teljesen hasonló volt, mint az akkori győztes vas esetén.

A meglehetősen leharcolt állapotú donor gépet kezdésnek csontig lecsupaszították, hogy hozzákezdhessenek mindenekelőtt a restaurációhoz, valamint a céloknak megfelelő átalakításokhoz. Az ajtókat, "A" oszlopokat, valamint a hátsó sárvédőket egy az egyben kiflexelték és cserélték, utóbbiakat pedig egy Golf I-esről adoptált elemekkel helyettesítették, cirka 5 cm plusz szélességet nyerve ezzel a jövőbeni széles BBS felni / ballonos Continental gumi kombinációnak. A munkálatok során a kaszni belsejét szinte mindenütt homogénné tették, a letisztult design előkészítéséhez minden felesleges lyukat, járatot és ívet eltüntettek - a horpadásokról és egyéb hibákról nem is beszélve.

Ezután kezdődhetett az igazi lemezmunka: számos elemet saját kezűleg gyártottak le, és hegesztettek a kasztnira, így többek közt a tűzfal egyes részeit, valamint a tornyokat is.

Miután ''odafent" már minden patika állapotban állt, oldalra döntötték a vasat, és kezdődhetett az alváz rendbetétele. A cél itt is a maximálisan letisztított, makulátlan állapot elérése volt, hiszen az ETS szigorú bírái az utolsó részletig mindent megnéznek az autón! Munka volt itt is bőven, a rozsdamarta részek, horpadások javításától a felesleges lyukak és elemek eltávolításáig - ne feledjük, egy több, mint 30 éves autóról beszélünk!

A kasztnis munkálatok végeztével kerülhetett be a full króm bukóketrec, pár négyzetméter MDF lap, valamint üvegszálas műanyag felhasználásával pedig a hátsó ülések helyét elfoglaló Audiosystem installáció keretének megvalósítása volt a következő lépés. Ezzel párhuzamosan a futómű elemeinek felújítását, és letisztítását is elkezdték - utóbbi különösen fontos volt, hiszen minden egyes alkatrész külsejét krómozták, ami igen aprólékos előkészítést igényel.

Az egyik legnagyobb munkát a fényezés jelentette. Hogy a kínkeservvel megdolgozott elemek egyikén se essen csorba, a csapat egy speciális keretet készített a kasznihoz, mellyel a hosszanti tengelye körül tudták a festőkamrában forgatni, anélkül, hogy bárhol is hozzáérnének, vagy bármely felső, vagy oldalsó részén kellene alátámasztaniuk a vázat.

Magát a műveletet az alvázzal kezdték, ezután a beltér, majd a külső felületek következhettek. A gyönyörű meggybordó, Starpaint New American Candy fény összesen 6 rétegből áll, erre jött még 8 rétegnyi csillámokkal is megvadított lakk, a maximális ragyogás érdekében.

Mindezzel párhuzamosan, felújításra került a váltó, valamint a Rekordhoz hasonló tuninggal ellátott motor is, ez utóbbi látható felületeit pedig, a Bilstein gátlókkal szerelt futómű elemeivel együtt, szinte egytől egyig lekrómozták. Hasonlóan jártak el a motorháztető belső felületével is, még egy kis extra fényt adva ezzel a makulátlan látványnak.

Ez persze még nem minden: a kipufogórendszert teljes egészében felpolírozták, a csillogást pedig a legapróbb kiegészítőktől az utolsó csavarig végigkövethettük az autón - gyakorlatilag nem található rajta olyan alkatrész, ami nem a tökéletességet sugározná.

A beltér a versenyautókhoz hasonlatos puritánsággal került kialakításra, egy szem König sportüléssel, valamint mellette egyszerűen a padlón elhelyezett kondenzátorokkal és akkumulátorral.

A Kadettről, építéséről, valamint az ETS-ről korábbi cikkünkben olvashatsz bővebben.

2012-ben másodszor vitte egy Opel, valamint a BSG Racing Team az Európa legjobbjának járó megtiszteltetést, további érdekesség, hogy Bodensee-n, a VW-konszern tuning mekkájában, még a Top3-ban sem végzett Volkswagen. Sőt, abban az évben harmadik helyet is egy Opel Astra Caravan szerezte meg.

A Budapesten fotózott színvonalas naptár tehát nem csak hazánk idegenforgalmi szépségeinek hozott ismertséget, de a szervezőkkel kötött együttműködésnek köszönhetően hazánkban először lesz megtekinthető egy igaz Európa-bajnok építés március 21-23. között Budapesten, a Hungexpón!

Sőt, versenyeinken idén magyarországi iszonylatban is hatalmas horderővel bírnak az AMTS megmérettetései, hiszen a nemzetközi döntőbe jutás a tét hazánk legszebb autói, valamint hazánk legszebb hölgyeinek tekintetében is!

Kellően felkészültetek? szemcsó