Mint ismeretes, az idei Autó, Motor és Tuning Show nem akármilyen vendéget köszönthetett március végén. A vadonatúj Ford Fiesta ST-vel Budapesten forgató, a rally fenegyerekeként elhíresült internetes sztár, Ken Block videójába mi is belefértünk!

A Ford Fiesta ST Blockbuster reklámfilm készítése Budapest számos ikonikus helyszínén zajlott, az igazán izgalmas felvételek ugyanakkor a Városligeti Műlyégpályán készültek, amelyeknek drámai hátteréül szolgált a Vajdahunyadvár, és a legnevesebb hazai graffiti művészek által készített három, a helyszínen elhelyezett óriásplakát. Itt ülhetett be Ken mellé, majd próbálhatta ki képességeit a Fiesta ST volánja mögött a Ford által  Magyarországon kívül hét további európai országban meghirdetett verseny hazai nyertese, Molnár László is, aki kisfia főszereplésével készített humoros hangulatú videója révén érdemelte ki, hogy részt vehessen az eseményen.

A jégpálya után Mr. Block hazánk legnagyobb, nemzetközi autós-motoros kiállítására és show-jára, az AMTS-re látogatott, és találkozott egyúttal a hazai gymkhana-pilótákkal is!

Az eseményekről bővebben korábbi cikkünkben olvashatsz, a videó pedig önmagáért beszél! Ezúton is köszönjük a lehetőséget a Ford Magyarországnak, a Ford Europe-nak és természetesen Ken Block-nak!