Teszt Opel Antara 2.0 CDTI automata

Kétségtelenül nyomasztó mikor egy normális autóban ülve egy SUV közeleg és dekázza az ember, hogy megadja-e majd az elsőbbséget. Neki ott a lökhárítója, mint másnak a szélvédője. Viszont szerepcserében igazán nem értem miért kell félni az általam vezetett SUV-tól, hiszen ugyanaz vagyok, és nem akarok senkire rámászni. Mert hát belülről cseppet sem nyomasztó a SUV, sőt, nyugissá tesz, jó vele utazni, és a vezetése sem macerásabb mint más autóé.

Pozicionálás


Teszt Opel Antara 2.0 CDTI dízel automta piros TIAz Opel Antara középkategóriás SUV, testvére a Chevrolet Captivának, csupán néhány formai elem a különbség, valamint az, hogy a Chevy hét üléssel is kapható. Miként kategóriatársai, úgy az Antara is inkább csak látványában való a terepre, a mindennapi használatra született és éppen a földútra is rámehetünk, nem verjük le az alját – bár tudom, hogy Szalay Balázs dakaros versenyautója is egy Antara alapján épült. Az Opel Antara listaára 7,4 millió forinttól indul, tesztautónk a 150 lóerős dízelmotorral és az automata váltóval 8 352 000 forintot kóstált. Pontosabban többet, mert jó pár ráadás extrát is hordozott, például a nyitható, billenthető napfénytetőt, amit amúgy igen kedvelek. Nem kevés, de még így is kevesebb, mint egy hasonló méretű autó egy prémium-gyártó üzeméből. Ezáltal az Antara jó alternatíva a nagyméretű SUV-ot keresőknek – és nálunk ugyanúgy van státusz értéke is, mint a prémium gyártók autóinak.

Kívül

Teszt Opel Antara dízel automataÉrdekes, sportos elemekkel fűszerezte az Opel az Antara design-ját. Gondolok itt a kartervédő-imitációra, vagy a kopoltyúkra az első sárvédőkön. Ettől az autó megjelenése vagányabb, és hát valljuk be, volt hely a hatalmas lemezfelületeken az ilyen formai játékra. Amúgy ez szükséges is, emlékszem milyen kiábrándító volt a Mazda Tribute egy darabból öntött műanyag, tagolatlan lökhárítója. Az Antarával ilyen gond fel sem merül, alaposan kidolgozták az autó formáját. A határozott maszkkal, az egyedi fényszórókkal jól is fest az autó, oldalról is inkább egy megemelt és kicsit nagyra nőtt kompaktautóra emlékeztet, nem egy dobozformát látunk. Az Opel márkaidentitást is csempészett az autóra, a farkép, főleg a hátsó lámpák engem a Corsára emlékeztetnek. És persze ott az Opel minden autón bevetett keresztbe futó krómléce a hátsó lámpák között. A kocsira szerelt csomagtartólécek is legalább annyira formai elemek, mint hasznos kellékek. Az általános összeszerelési minőség jó.



 

Belül

Teszt Opel Antara Nagyon jó az Opel Antara utasterének térkínálata. Valószínüleg a nagy méret mellett hat a beülőkre a magas helyzet is, azaz átlátni a közlekedés többi résztvevője fölött, hacsak nem Ikarusban ülnek. Igen szellős az utastér, nagy a fej- és a lábtér - mögöttem (172 cm testmagasság) 26 cm marad a hátul ülő utas térdének, ez jó érték. De nem csak ezért lehet kényelmes a második sorban utazni, ott is nagyok az ülések, hosszú az ülőlap, magas a támla, ez utóbbi 3 fokozatban állítható. Igaz nem vitték túlzásba az ülések formázását, ez hátul még nem olyan nagy baj, viszont az első ülések sem sikerültek túl jól. Rövid távú utazáskor ugyan nem feltűnő, de több órás vezetés után bizony megfájdította a hátat az Antara első ülése – hiába próbáltam új vagy jobb beállításokat keresni

Teszt Opel Antara csomagtartó

A kocsi és az utastér méretéhez képest a csomagtartó meglepően kicsi, igaz bővíthető üléshajtogatással, mikor egy síkú lesz a padló. Az utastér berendezése divatos, dizájnos a kézifék, sok az alu- és fa dísz, a műszereket  krómgyűrűk veszik körül. Pakoló is van elég, a könyöklőbe nagy a rekesz, igazán csak a középkonzolról hiányoztam a kacatos tégelyt. Tesztautónk igen jól felszerelt példány volt, navigációs rendszerrel, élvezhető tudású audióval, parkolóradarral, automatikus tükörbehajtással, nyitható üvegtetővel. Volt automata légkondi is, sajnos ezt nem éreztem elég hatásosnak. A kárpitok jó minőségűek, az összeszerelésben sem találtam hanyagságot.



 

Motor, erőátvitel

Teszt Opel Antara kétliteres turbódízel motorAzt gondolná az ember, hogy egy ekkora autóhoz, mint az Opel Antara nagyon kevés egy kétliteres dízelmotor, főképp, ha a nyomatékát automataváltó adja tovább a kerekekhez. Szerencsére erre az előérzetre rácáfol a 2.0 CDTI motor, amelyből automataváltóval csak az erősebb, 150 lóerő teljesítményű rendelhető. Ennek a motornak a nyomatéka 320 Nm, ami így bőven elég a testes kaszni átlagos dinamikájú mozgatásához. A mindennapi forgalmi szituációkban bőven elég az ereje, versenyezni mással kell. Százra az automatával 12,1 másodperc alatt gyorsul a dízel Antara, a végsebessége 178 km/h. A motor kellő nyomatékállományát kihasználva a váltó áttételezését még az egyes fokozatban se vették rövidre, emiatt nagyon nyugodtan viselkedik az autó. Utazni nagyon kellemes a kocsival, 90 km/h sebességben ötödik fokozatban 1800-2000-et forog a főtengely, motorzaj alig hallható. Az ötfokozatú automataváltó léptető üzemmódban is használható. A kocsi fogyasztása 10,8 liter, érdekes, hogy akkor is ennyi, ha hatvannal kúszik az ember, és akkor is, ha 130-cal vonul a sztrádán. Ekkor tömeg mozgatása ennyit kér. 

Vezetés, menettulajdonságok

Teszt Opel AntaraAz Opel Antara sok mai SUV-val ellentétben terepjárósan viselkedik. Gyors kikerülőmanővernél billeg, a kormányzásnak van egy lehelletnyi késése (nevezzük kalkulálható holtjátéknak), nagyon rossz útburkolaton a kerekek néha beráznak (tehát gyenge a csillapítás). Viszont ha nem próbálgatjuk a jármű határait, akkor igazán békés nagyvas, az egynesfutás nyugodt, a rugózás bárós. A kilátást korlátozó kötelezően vastag A-oszlopon kívül jól érzékelhető a kocsi és környezete, a tükrök jók. Van néhány hasznos extra, így az ESP és a visszagurulásgátló, ami így az automatával karöltve még stresszmentesebbé teszi az autó vezetését. Mint egy szanatórium. Érdekes, hogy több helyen bele lehet kötni az autóba, van több kis hibája, az összkép mégis pozitív, és ez elsősorban a tényleg nyugis hangulatának köszönhető. Nagy érték a mai világban.

Kinek igen, kinek nem?

Aki szereti a nagyméretű kocsikat, sokat utazik, annak mindenképpen ajánlható az autó az Opel Antara. Ráadásul jó 30 százalékkal olcsóbb egy hasonló képességű prémium-modellnél, miközben mivel a kategóriának eleve magas a presztizs-értéke, nem annyival „kevésbé előkelő”, mint amennyivel jutányosabb az ára, és normálisabb a fenntartási költsége. Az automata váltót mindenképp ajánlom.

Aki sportos menetteljesítményeket vár a SUV-jától az ne válassza a kétliteres dízelt.



Teszt Opel Antara CDTI



Műszaki adatok

Teszt Opel Antara hátsó ülésekMotor, erőátvitel

Négyhengeres 16 szelepes DOHC turbófeltöltős common-rail befecskendezésű dízelmotor elöl, keresztben beépítve. Önműködő állandó összkerékhajtás, ötfokozatú automtváltó.

Hengerűrtartalom:  1991 cm3

Teljesítmény: 110 kW (150 LE) / 4000 ford/perc

Nyomaték:  320 Nm / 2000ford/perc

Súly/teljesítmény arány:  12,3 kg/LE

Karosszéria

5 ajtós, önhordó acélkarosszéria.

Menetkész üres tömeg : 1850 kg

Hosszúság: 4575 mm

Szélesség : 1850mm

Magasság: 1705 mm

Tengelytáv: 2705 mm

Csomagtér űrtartalma: 370/1420 l

Üzemanyagtartály űrtartalma:  65 l

Futómű

Elől: független felfüggesztés MacPherson rugóstagokkal, hátul  multi-link felfüggesztés

Keréktárcsák mérete: 6,5x16

Gumiabroncsok mérete: 205/70 R16



Menetteljesítmények

Gyorsító képesség 0-100 km/h: 12,1 sec

Végsebesség: 178 km/h

Tesztfogyasztás: 10,5  l/100 km

Érdekes lehet: Opel Antara tuning