Teszt Citroen C4 Picasso eHDI így ne!
Bár akár az eladásokat nézve, akár az átlagbérek távolodását az autóáraktól, elég kevesen törhetik a fejüket ötmillió feletti családi autó vásárlásán, mégis előfordulhat, hogy a család egy Citroen szalonban álmodozik a C4 Picasso mellett. Ezen nincs is mit csodálkozni. A kocsi szép vonalú, a formaterve kilóg a sorból, de nem túl extravagáns. Az általunk tesztelt kivitel különösen jól mutatott a sötét tetővel. Ráadásul mindent tud amit egy családi kisbusztól várunk, van benne sok hely, kényelmes ülések, panoráma kilátás, pakolóhely még ott is, ahol nem számítanánk rá. Ráadásul minden szépen működik (így újként legalábbis).
A motorok miatt sem panaszkodhatunk, akármelyik is a választás. Az 1.6 literes dízel HDI pedig kategóriájának az egyik ásza, ami a fogyasztás/teljesítmény arányt illeti még így 110 lóerősen és Euro5-ösen is. Jó is vele vezetni a kocsit, nyomatékos, erőteljes, kevés váltással elboldogulunk. Nem csoda persze, hogy a gyár továbbgondolta a dolgot, és elkészítette az eHDI változatot, amelyet takarékosságra szabtak. Start/stop rendszer, hogy csak akkor fogyaszunk ha kell, meg automatizált mechanikus váltó, hogy az elektronika döntsön a váltásokról, ezáltal is meg lehessen pár decit spórolni. A jó szándék megvolt, viszont ezzel az autóvezető a fejét fogja, és nem hiszem, hogy csak az, aki nem csak azért szeret autózni, hogy ne busszal járjon.
A váltó viselkedésétől egyszerűen idegessé válik az autó, majd hamar a sofőr is. Épp egy gondolattal előbb, vagy később tesz mindent, mint ahogy a vezető számítana rá, többször nem vált el, pedig elválthatna, de az ellenkezője is előfordul, felpakol, miközben még emelkedőre fel gyorsítani kéne. Mindehhez az elindulásokkor is esetfüggő, hogy mikor kapja el a kuplung, óvatos parkolások így válnak időhúzó lassuskodássá (mert nagyobb gázt adva nehogy nekiugrassunk a másik kocsinak), és a sarkon állva sem biztos, hogy kikanyarodunk egy gyors gyorsulással indítva a közelgők elé, mert előfordul, hogy lassú mászás lesz a mély gázból is. Mindemellett bármennyire elkapkodjuk a gázt a várható váltás pillanatában a bólogatáson ez sem segít, sőt inkább ront, így marad a diszkós haladás egyedi ritmusban.
Kár érte, mert amúgy, mint az elején felvezettem maga a C4 Picasso 1.6 HDI igen jó autó. Még a motorleállítás is megszokható, akkor is, ha csak a sarkon megállva is leállítja a motort, sőt még fékezéskor meredek utcában lefelé csurogva – ez utóbbi kicsit hátborzongató, a kocsi feletti uralom elvesztésének a rémképével ijesztget, de nem fogyott el a fékrásegítés egyszer sem. A leállítgatásban azért ilyen magabiztos a technika, mert nagyon gyorsan képes beröffenteni a dízelt. Nem volt olyan, hogy béna helyzetbe kerüljek, mert nem indult volna időben. A fogyasztás pedig rákészülés nélkül is hat literes értéket mutat, és inkább lefelé mozdul, mint felfelé.
Továbblépve a motortól és környékétől a kocsitól azt várhatjuk, amit klasszikusan, jó értelemben a francia kocsiktól szeretnénk kapni. Kényelem, kellem, mind egy helyen. A Citroen néha erőltetett ötletessége, amivel máig a Traction Avant, meg a DS szellemét infúziózzák, itt-ott azért zavaró, funkcionalitás írtó megoldásokban testesül meg. Persze szokjuk meg a fix kormánypárnát, ami az újabb Citroenekből már rendre kimarad. Szokandóak szintúgy a több helyre széttelepített kezelőszerv telepek.
A légkondit a kormánytól balra, a kijelzője is ott van a huncutság kedvéért, a műszerfal kitartóan középen, pedig nem McLaren F1-ben ülünk – ebben nagyon konzervatívvá váltam, a műszerfal legyen a vezető előtt, ne középen, ezer ilyen autót vezettem és mindig jó volt normális műszerfaluba átülni. Ráadásként maga a műszerfalkép is kusza, nem egyértelmű információkat közvetít. Tesztelőként egyfolytában gombokat és kijelzőket keresgél az ember, persze sajátként használva idővel rászokik az ember, mint Pavlov kutyája.
Ami még zavart, az a hiperelegáns kis váltó karocska. Még az első vezetési teszten feltűnik, hogy milyen pipec kis megoldás, nagyon finoman működik stb. Ellenben a hétköznapokban használva az autót, mikor 10 dologra kell figyelni, közben gyorsan parkolni mert tízen ülnek tűkön mögöttünk, akkor bizony könnyű nem odafigyelve mellé váltani. Ez hagyományos váltókarral nehezebb, ott önkéntelenül "memorizáljuk" a kar helyzetét lényegében odafigyelés nélkül is. Szóval ez sem szerencsés, de ez nem csak a Citroenben nem tetszett, a Honda CR-V hasonló váltokarú automatájában sem.
Mindezeken túllépve, ha nyugodtan haladunk egyenletes sebességgel, akkor megszelidül az autó. Csendes, szépen rugózik, emiatt kicsit úszik a kanyarokban, de azért az úton marad, nem kell sportosságra provokálni, nem arra készült. A jól elhelyezett ablakok és a nagy tetőablakok okán fürdünk a fényben (nyáron nem mindig vidám ez), jó a kilátás, fel- is le- is, hátra is és elölre is. Pakolni is van hová, csak jegyezzük meg mit hova tettünk. A középső boxba még a másfélliteres palack is befér, hűthetően. Hátul is van rakodóhely, az ülések külön-külön állíthatók, a csomagtér jól variálható. Még kis bevásárlókocsit is kapunk, már csak a nagymama hiányzik hozzá.
Tehát ilyen ma hétmillióért egy spórolásra hangolt családi kocsi. Tesztautónk extráit beleszámítva még durvább az árcédula. Ha nem a gázolajon spórólunk, akkor jobb 300 000-rel olcsóbbért elhozni a nem eHDI változatot, a félliterekből száz kilométerenként úgy is sokára dolgozódik le az ártöbblet. A sima HDI mellé egyszerű kéziváltó jár, annak minden örömével a bólogatós ellenében. És ha a hajtással minden rendben, akkor még a zavaró ésszerűtlenségeket sem vesszük észre a kocsiban, csak a jó dolgok jönnek át.
