Új Audi A4 2015

Az új Mercedes C-osztály és a BMW 3-as sorozat érkezése avulttá tette az A4-est, így lépnie kellett a négykarikás márkának. És lépett is, bemutatta a vadonatúj, B9 jelzésű A4-est. A kocsi ősszel érkezik a piacra. Az új A4 könnyebb, kisebb légellenállású és tágasabb is elődjénél, mindemellett őrzi a típus karakterét. A formán kevéssel több az él, szögletesebbek a fényszórók és a hűtőmaszk, combosabbak a sárvédők. Az új A4-es 4,73 méter hosszú, 1,84 méter széles, 1,43 méter magas, a tengelytávja 2,82 méter: tehát minden irányban nőtt egy kicsit. Mindezt úgy, hogy a limuzin légellenállási tényezője 0,23-ra csökkent, a kombié 0,26, valamint a tömegből is lefaragtak 120 kilogrammot.

Új Audi A4 2015 utastér

Az 1,2 cm tengelytáv-növekedés és a 2,5 cm hossznövekedés az utastérben is érezhető, az Avant csomagtere 15 literrel lett nagyobb, a hátsó lábtér 2,3 cm-t nőtt. Kezdetben hétféle motorváltozattal érhető el az új A4-es. Az alapmodell 1,4 literes, 150 lóerős és 250 Nm csúcsnyomatékú benzines turbómotort helyeznek, de kérhető kétliteres turbó is 190 vagy 252 lóerővel. Dízelből négyféle rendelhető, kétliteres négyhengeres 150 vagy 190 lóerővel, illetve háromliteres V6-os 218 vagy 272 lóerő teljesítménnyel. A négyhengeres motorokhoz hatfokozatú manuális vagy hétsebességes dupla kuplungos váltó kérhető, az erősebb V6-os dízelhez nyolcfokozatú ZF automata váltó érhető el.

Új Audi A4 2015