A Mo' Muscle Cars műhelye a Houstonban található, az pedig már nevükből is kikövetkeztethető, hogy többek között amerikai izomautókból készítenek még izmosabb amerikai izomautókat.

Főként idősebb, klasszikus vasakat faragnak előszeretettel, profiljuk pedig elsősorban a teljes körű restauráció. Ahogyan korábbi példákon is láttuk, nem feltétlen minden tulajdonos célja az eredeti, korhű állapot visszaállítása, legalábbis nem minden téren. Akadnak nem is kevesen, akik úgy vannak vele, hogy ha már úgyis darabokra kell szedni a gépet, a patinás külső mögött rejtőzzön egy teljes értékű, modern utcai autó.

Amit a texasiak műveltek ezzel második generációs, ikonikus Chevrolet Bel Air kupéval, szép iskolapéldája a fent vázolt "B" verziónak.

A művelet egy Art Morrison alvázzal és állítható futóművel indult, ami már rögtön előrevetítette, hogy nem a gyári blokk kerül majd vissza az autóba. Habár az sem volt gyenge: az 1957-es Bel Airt már a 4,6 literes, Super Turbo Fire V8-as erőforrással szerelték, ami 283 lóerőt robbantott rá a főtengelyre.

E helyett jelenleg egy hatliteres LS2-es blokk szolgáltatja az kraftot, amit a 2005 után gyártott Corvette-ekben vetett be először a Chevrolet. A motor által termelt 400 lóerő négyfokozatú, 4L65E automataváltón, valamint megerősített hajtásláncon keresztül jut a hátsó kerekekre, a megállásról pedig a Wilwood rendszere gondoskodik, elől-hátul tárcsafékes kivitelben.

A nyolchengeres blokk patika módon letisztult motortér és tűzfal környezetében foglal helyet, szervós kormánymű, az egyedileg gyártott, rozsdamentes Dynamax kipufogórendszer leömlői, a Mattson's modern hűtőrendszere és a Vintage Air klímaberendezésének társaságában. A benzint a Rick's Tanks egyedi tartálya tárolja, az üzemanyag- és fékcsövek mindegyike pedig kézzel készült burkolatot kapott.

Az utastér szintén egyedi kialakítású, a kényelemről elektronikusan állítható - korhűen fejtámla nélküli - kagylóülések, a biztonságról hárompontos övek gondoskodnak. A gyönyörűen felújított és részben átépített műszerfal a Classic Instruments óráit, valamint egy navigációval, tolatókamerával és Bluetooth-csatlakozási lehetőséggel ellátott fejegységet tartalmaz, mely komoly audiorendszert is működtet. Az ablakok mindegyike - beleértve az "A" oszlop mögötti szellőzőket is - elektromosan működtethető, további extrát a modern, kulcs nélküli ajtónyitás, valamint a távoli motorindítás biztosít.

A külső maradt teljesen gyári, azonban hibátlanul felújított állapotban, egyedi Platinum-szürke fényezéssel és korhű krómkerekekkel felvértezve. A végeredmény hihetetlen szép, és habár egy minden megalkuvás nélkül használható utcai autóról beszélünk, számos kiállítás szépségversenyén zsebelte már be az első helyezettnek járó kupát.

Tegyük hozzá, megérdemelten. Az alábbi videót pedig legjobb fogorvosi székben végignézni, mert a nyálszívó berendezés használata erősen ajánlott.

Képek: Mo' Muscle Cars