Alig néhány hét telt el az igazán zöldségessé alakított, Chevrolet El-Camino stílusra átépített platós öreg Mercedes esete óta, most itt egy újabb darab, ezúttal az angoloktól. Az alap itt viszont egy Ferrari!

Első olvasatra bizonyára sokaknak kéz- és lábtörések felemlegetése jut eszébe azt a személyt illetően, aki ezt meri tenni egy 1989-es bukólámpás műtárggyal, a képeket tekintve a helyzet azonban közel sem olyan vészes. Főleg, hogy ha azt is számításba vesszük, hogy a 412-es az egyik legnépszerűtlenebb típus az olasz gyár palettáján, hiszen először ezzel próbáltak betörni a négyülésesek világába (később az FF-el ez már jobban sikerült).

A London Motor Museum által épített Ferrari a History Channel műsora, az Ultimate Wheels egyik epizódjának főszereplője. A tévéshow során mindenféle eszetlen kreációk születnek a főhős Elo és szerelője, Will Trickett munkájának köszönhetően.

A bevállaltan legkedvencebb kreáció készítése során 30 cm-t távolítottak el a tető végéből, majd a hátsó ülések kivétele után mindent előrébb toltak, hogy helyet csináljanak a 90 cm hosszúságú platónak. Ezt a luxusjachtok mintájára fával borították, a hátsó futóművet pedig megerősítették a nagyobb teherbírás érdekében.

A gyári 4.9 literes V12-es erőforrástegy 5.7 literes Chevy V8-asra cserélték az izomautósabb feeling jegyében. A motor egyedi légbeömlőket kapott, amelyek a motorháztető kivágott nyílásán keresztül lesnek ki a külvilágra, a kipufogó pedig szelep segítségével hangolható ércesebb, vagy szolidabb karakterűre, attól függően, hogy épp szobafestő felszerelés, vagy mondjuk két bikinis bombázó terpeszkedik a deszkákon.

Végső simításként pedig eredeti Ferrari-vörös fényezéssel látták el a gépet, a plató alatt pedig a Bang-Olufsen minőségi hangrendszere rejtőzik.

Több szép konverziót is láthattunk már ilyesmire az eddigek során, lásd például az otthon összeszerelhető kitként kapható Smyth Performance Bora-platósát, az Ottowerks EMW E6-osát, vagy a Bowl's Scion xB-t még 2009-ből.

És hogy azt is lássuk, mennyivel rosszabbul lehet mindezt csinálni, példaként itt van a platós Jaguar S-type, valamint a  Rolls-Royce Silver Shadow fronttal szerelt Dodge esete. No és persze ne hagyjuk ki a már az AMTS-t is megjárt extrém Punto-t Olaszországból, bár itt már nem a platósításon van a hangsúly.

Forrás: Ultimate Wheels