Repülőgép hajtóműve egy autóban. Már ez önmagában érdekesen hangzik, nem is véletlen, hogy gyorsulásokon hatalmas népszerűségnek örvendenek ezek a füstöt és lángot okádó, hihetetlen teljesítményű szörnyetegek.

Itthon is jó néhány alkalommal láthattunk már jetcar-t működés közben, ezek kivétel nélkül speciálisan erre a célra épített show- és versenyautók voltak. Sokan azonban nem is gondolnák, hogy a sugárhajtás igazi fanatikusai mire képesek, ha egy ilyen erőforrás kerül a kezeik közé. Márpedig, mivel az eBayen szó szerint bármit meg lehet vásárolni, nem jó néhány esetben kerül is!

1. A világ leggyorsabb bőrfotele

Ciki, ha pont a kedvenc sorozat közben fogy el a sör a hűtőből, azonban nincs az a rövid reklámblokk, ami alatt ezzel a bőr fekvőfotellel ne lehetne megjárni a kisboltot. Sőt, még csak felkelnünk sem kell az ülésből. Az ötletet egy amerikai úriember, Bill Decamre jegyzi még 2002-ből, aki már légibemutatón is fellépett a szokatlan ülőalkalmatossággal. Az irányítás a bal karfán található botkormánnyal lehetséges, az első aprócska kerekekkel manőverezni viszont már kisebb sebesség mellett is maga az életveszély. Viszont garantáltan "Like a Boss" kategória.

2. A Turbitac fűnyíró traktor

Füvet nyírni marha unalmas és hosszadalmas időtöltés, kivéve ha egy turbinán ülve tesszük mindezt - persze erősen kérdéses hatékonysággal. A "Turbitac" névre keresztelt háztartási gép Nick Haddock alkotása, ami egyébként még csak nem is egyedi eset: Ilinoisban például évente rendeznek versenyt a leggyorsabb fűnyíró megtisztelő címéért, a mezőnyben pedig több sugárhajtóműves darab is fellelhető.

3. A világ leggyorsabb mobilvécéje

Repteres rendezvények "szükséges rossz" kellékei a szörnyű Toi-Toi wc-k, némi rakéta-power azonban még ezeket is feldobhatja. A fent látható illemhelyben nem a metángázt gyújtotta be valaki, hanem egy Boeing sugárhajtómű okádja az akár kilencméteres lángokat. Az alkotó Paul Stender több, mint 5.000 fontból (kb 1.8 millió HUF) rakta össze a 110 km/órával száguldani képes mobilbudit. Hogy pontosan milyen indíttatásból, nem ismert, de borítékolhatóan nagy Monty Python rajongó lehet.

a pilóta odabent valóban egy wc-ülőkéről kormányoz

4. A világ leggyorsabb bevásárlókocsija

A hipermarketek, barkácsáruházak manapság egyre nagyobbra nőnek, egyik végükből a másikba bevásárlókocsival átvánszorogni maga az örökkévalóság. Kivéve persze EZZEL kocsival. Andy Tyler az internetről leszedett tervek alapján építette meg saját sugárhajtóművét, melyet egy szélesebb tengelyekre helyezett szabvány bevásárlókocsira épített rá. A hátul termelődő 600 Celsius fokos hőmérséklettől fém hőpajzs védi az alatt a két perc alatt, míg a hajtómű feléli az összes az üzemanyagot a tartályból. A kis kocsi remekül gyorsul, viszont 80 km/óra felett instabillá válik - milyen meglepő.

5. Sugárhajtású kerekesszék

A fenti kép csak tréfaként készült az Allegro Medical Group egyik kampányához, ami ebben a formában természetesen sosem létezett. Volt azonban akinek ötletet adott: az angol Giuseppe Cannella Parkinson-kórban szenvedő anyósát lepte meg kerekesszékének sugárhajtóművel és egy kis kormánnyal történő felszerelésével. Mielőtt bárki rosszra gondolna, Cannella jótékony célokra használja a gépet: rendezvényeken lép fel a 70 lóerős székkel, a bevételt pedig a kórban szenvedő betegeket megsegítő alapítványnak szenteli.

a show azért nem valami nagy szám

6. A világ leggyorsabb tűzoltó- és mentőautója

Habár működő megkülönböztető jelzésekkel, szabályos festéssel rendelkeznek és villámgyorsan a helyszínre is érnének, túl sokat nem tudnának segíteni a helyzeten ezek a hatósági járművek. A tűzoltóautó víztartályai helyére egy orosz MiG nyolc méter hosszú hajtóműve került, míg a mentő szállítóterébe az amerikai F-4 Phantom GE-J79-es turbináját szerelték. Mindkét teherautó villámgyorsan képes bőven 300 km/óra fölé gyorsulni, hogy innen miként állnak meg, az megint egy másik történet...

Nagyon hasonló, ebbe a kategóriába illő építés ez a Wrestinghouse J34 Turbojet motorral szerelt iskolabusz is, ami potom 17.000 lóerő leadására képes.

7. Sugárhajtóműves gyermekgokart

Pedálos gokartja bizonyára legtöbbünknek volt gyermekkorában, gyorsabban menni vele azonban max lejtő, vagy segítőkész élőerő - lásd szülők, szomszéd srác - közbenjárásával volt lehetséges. Milyen jól is jött volna anno egy ilyen helyre kis pulzáló sugárhajtómű, melyet például Zach Sartell szerelt fel a kis járműre, több éves tesztelés és reszelgetés eredményeképpen. Nem ő az egyetlen aki hasonló projektbe fogott, na de ki ne szeretne 90-el száguldozni a pedálos ellenfelek között?

8. Sugárhajtású bicikli

Az oregoni Medford városka lakója Bob Maddox, aki immáron egy évtizede kísérletezik szintén a sugárhajtóművekkel, melyekből saját gyártású (pulzáló) szériát is készített - kerékpárra! Az első darabot megrendelésre készítette, melynek végsebességét 90 km/órában limitálta. Eredetileg 130 volt a cél, de míg motoron fel sem tűnik, egy biciklin ez rettenetesen gyors, ráadásul borzalmasan hangos is. Bob vérbeli extrém sportoló, nemrégiben kapott rá a wingsuit-ra, melyet már kombinálta is saját gyártású hajtóművével, élő rakétát készítve magából. Erre mondják, hogy kellemeset a hasznossal, ugye.

9. Sugárhajtású aszfaltszánkó (street luge)

Háton fekve, akár 100 km/órával lefelé száguldani egy kanyargós szerpentinen már igazán extrém sportnak nevezhető - van azonban, akinek ez sem elég. A sportág sebességrekordját Joel King tartja, aki sugárhajóművel ellátott deszkájával ennek duplájára is képes. Mindezt néhány centiméterrel a betontól, lába között egy percenként 90.000-et pörgő repülőgép-hajtóművel... na az laza.

10. Sugárhajtású vonat

Igen, ilyen is létezett, mégpedig a 60-as években, Amerikában. Kísérleti jelleggel, a vonatok sebességét leszázalékolt harci repülőgépek hajtóműveivel növelték volna, visszacsábítva ezzel az utasokat ez egyre népszerűbb légi közlekedésből. A tesztmozdony el is készült, melynek tetején a B-36-os bombázó General Electric J-47-19 sugárhajtóműveit helyezték el. A teszt sikeres volt - 295 km/órás (!) maximális sebességet értek el - az M-497-est "élesben" azonban sohasem vetették be.

Persze az oroszok sem maradtak adósok a válasszal: az ő mozdonyukat egy YAK-40 utasszállító turbinái hajtották, a rekordjuk pedig 249 km/óra volt, 1970-ben.

az orosz verzió

Hangos, füstös és értelmetlen, mégis mindig hatalmas a közönsége bárminek, amit sugárhajtómű mozgat. A hozzájuk kapcsolódó bemutatókon kívül azonban a legtöbben azért úgy vannak vele, mint az egyszeri zsiráffal: szép meg minden, de otthonra mégsem kéne. A fenti szép kis listát nézve gondoljuk csak el, mennyire bajos lenne ez fordított felállásban...

Esetleg kihagytunk valamit? Írd meg kommentben! kacsint

forrás: weburbanist.com