A gyárilag 536 lóerős, ikerturbós V8-assal szerelt hatkerekű Mercedes-Benz G63 AMG már dimenzióiban sem az a terepjáró, ami városi forgalomban púposkodó dúsgazdag úriemberek célcsoportjának készült.

A kitömött pénztárca persze elengedhetetlen egy ilyen négytonnás géphez, de nem árt mellé egy jó kis sivatag, vagy legalább valami kietlen vidék, ahol nem néznek vele furcsa szemmel az ember fiára. Pláne, ha még komolyan meg is tuningolja!

Korábban a Brabus próbálkozott egy Közel-Keletre szánt - egyébként rendkívül impozáns - csomaggal a típushoz, keletje pedig valóban lehet a dolognak, hiszen a konkurencia is rámozdult a témára.

A megoldásait tekintve sokszor igencsak megosztó német Mansory ezúttal optika terén nem lőtt túl a célon, technikai megoldásait tekintve azonban bőven súrolja az épeszűség határait. Mindenekelőtt a motorerőt húzták fel brutálisan: 840 lóerő és 1.000 Nm nyomatékot hoztak ki 5.5 literes erőforrásból, melynek elviseléséhez a komplett blokkot és a hajtást is komolyan átdolgozták.

Dr. Traktor biztosan kaszálna a gépen

Optikát tekintve ledes fényszórók, valamint karbon kiegészítők tartoznak a repertoárba, igény szerint új első és hátsó toldatok formájában is. Odabent faberakás és Alcantara kárpit kombó választható extraként, bár az előzetesen közzétett két képet tekintve minderről még nemigen derülnek ki részletek.